Darth Vader nem is gonosz!

Semmit sem látni, semmit sem hallani, sehová sem férni oda – ez az első benyomásunk, amikor a Lurdy Házon belül próbálunk olyan helyet találni, ahol lehet is valamit hallani. Nem könnyű. Hiába vagyunk még csak a kezdés után pár perccel, már így is mindenhol Boba Fettek és Csubakkák szeretnének utat törni maguknak, többnyire kevés sikerrel. Persze, a tengernyi ember nem meglepetés, lévén ez az első országos Star Wars-találkozó; eddig jobbára rajongói klubok szerveztek kisebb-nagyobb rendezvényeket azoknak, akik Leia hercegnővel fekszenek és R2-D2-val kelnek.

A szerző képei

Eleinte az emeleten próbálkozunk, és úgy tűnik, érdemes volt, sor egyelőre csak a ruhatár előtt van, ahol 200 forintért bárkit megszabadítanak a kabátjától. Már a két rendezvényterem is kisebb Kánaán egy tisztességes Star Wars-rajongó számára: az egyik sarokban megannyi makett, mellette meg a teljes univerzumot építették meg legóból. Nem csoda, hogy sorra szállingóznak be az emberek, van itt mindenki, a bölcsődéstől a szépkorúig. Igaz, néhány nyugdíjasnak tűnő hölgy nem érti, miért van itt ennyi ember. „Mi a diabétesz világnapra jöttük” – válaszolja egyikük, amikor arról érdeklődünk, miért is szeretik a Csillagok háborúját.

Nem így egy kisfiú, aki már a sírás határán áll, amikor konstatálja, hogy nem fér oda semelyik Star Wars-videójátékhoz. Az egyik teremben van vagy 15 konzol, és a legkülönfélébb játékok futnak rajtuk. Látunk Commodore 64-et (azt tapasztaltuk, ez érdekelte legkevésbé a látogatókat), de van Atari 2600 és Nintendo 64 is. A közös bennük, hogy mindegyikükön valamiféle Star Warsszal kapcsolatos játék fut, és csak első látásra tűnnek könnyűnek, a játékosok pár percnyi játszadozás után fedezik fel, hogy nem is olyan egyszerű az Ezeréves Sólymot irányítani. „Ez a játék akkor jelent meg, amikor mozikba került A Birodalom visszavág” – mondja egy „szervező” feliratú pólót viselő férfi, amikor megjelenik mellettünk. Kutatunk a memóriánkban, hogy mikor is volt az, mire rögtön rávágja, hogy 1980-ban. „Lesznek itt is bőven” – válaszolja, miután megemlítjük, hogy jelenleg ez a terem a legjobb, mert itt alig vannak.

Igaza lett: dél körül már az emeleten sem lehet mozdulni, és mintha egyre több biztonsági őr jelenne meg. Ekkor döntünk úgy, hogy mégis megpróbálkozunk a földszinten, hátha most sikerül is valamit hallani a színpadi programokból. Csak a színpad hátoldalához tudunk eljutni, ahol egy fiatalabb nő éppen azt javasolja a családjának, fussanak át a színpadon, ugorjanak le, és máris ott vannak. Felesleges lenne, mert hiába a borzalmas hangosítás, így is hallani a hopmestert, Kovács Áront, aki most is olyan harsány, mint tévés műsorvezetőként, bár mintha kissé enerváltabb lenne. Pedig nagy rajongónak tűnik, és ezt nem a Darth Vader-es pólója miatt mondjuk, hanem tényleg elég felkészültnek tűnik; csak akkor téved, amikor összetéveszti az egyik könyv borítóját egy későbbivel. Bár a közönség mintha nem venné a poénokat, annak mindenki örül, amikor Kovács Áron bejelenti, hogy egy helyes válaszért cserébe valaki megkapja a színpadon császkáló életnagyságú R2-D2-t. Mindössze egy olyan filmsorozatot kell mondani, amely népszerűbb, mint a Star Wars. A műsorvezető lelövi a poént: nincs ilyen, így R2-D2 is marad a színpadon.

Közben végre elérkezik a nap eseménye, jön Csernák János, Han Solo magyar hangja, aki mintha tudta volna, mire vevők a rajongók: pontosan úgy öltözött, mint Solo kapitány, és amikor felmegy a színpadra, csak ennyit mond: „Chewie, hazaértünk!” A közönség őrjöng, és ez fokozódik, amikor Csernák János megjegyzi: nagyjából tudja már, mire számítsunk december 18-án, Az ébredő erő premierjekor.

Egy mellettünk álló fiútól érdeklődünk, van-e már jegye a premierre. Rezignáltan jelzi, hogy nincs, majd megjegyezi, attól még rajongó. „Yoda a kedvencem, mert ő jó” – mondja. Próbáljuk megtudni, hogy áll a gonoszokkal, mire azt feleli: ,Darth Vadert is szeretem, de hát ő is jó.”

Végül sikerül eljutni a mozitermekig, ahol egyszerre vannak vetítések és előadások. Ami az előbbieket illeti, nos, elég megfejthetetlen programok, ugyanis van itt „Poénos szinkronparádé Anakin és Amidala titkos életéről”, és „A Birodalom visszavág telefonos reklámjait” is megtekinthették az érdeklődök. Akik közül sokan azt hitték, ebben a moziteremben levetítik a trilógia darabjait, így voltak, akik fennhangon hirdették, hogy ingyen mozi van. Egy másik teremben pedig ifjú padawanok harcolhattak egymással, és a kiképzés végén oklevelet kaptak. Úgy tűnt, mindenki egy bizonyos srácot kezdett el támadni, aki elkövette azt a hibát, hogy Darth Vadernek öltözött. Kifelé jövet két apuka beszélget, és egyikük megjegyzi, hogy itt nem is a gyerekek szórakoznak a legjobban, hanem a szülők. „Az ember otthon nézi a trilógiát, és persze, hogy a gyerek is kíváncsi lesz rá” – mondja a másikuk.

A másik teremben zajló lelkes (és kissé amatőr) előadásokat – soha nem hittük volna, hogy egy percnél tovább lehet beszélni a fénykardvívás történetéről – csak egy szintén lelkes, Palpatine-nak öltözött srác zavarja meg, aki az „Erő legyen veletek!” felkiáltással vonul be a terembe, majd az előadók minden állítását egy félhangos megjegyzéssel veszi tudomásul. Miután befejeződik egy előadás, jön a kvízjáték olyan kérdésekkel, amik hallatán a közönség jelentős része csak néz. A „Melyik részben szerepelt George Lucas fia?” az egyszerűbbek közé tartozik; mindenesetre akad egy fiú, aki könnyedén válaszol bármire. Bár lehet, mégsem ő a legnagyobb rajongó, a színpad előtt ugyanis egyre több jelmezbe öltözött ember jelenik meg, így mindenki lefotózhatja akár Darth Mault is – egyedül C-3PO-t nem láttuk, de ezt tudjuk be annak, hogy egy ilyen öltözetet macerás lett volna összehozni.

A rendezvény vége felé egyre kevesebben vannak, már könnyedén lehet mászkálni a színpad előtt is, ahol éppen Kovács Áron kérdezget egy Padmének öltözött rajongót arról, hogy esténként a párja megkéri-e beöltözésre. A bevásárlóközpontban is egyre kevesebb az ember, a villamosmegálló viszont tele rajongókkal, akik a jelmezt a hátizsákba gyömöszölték. Holnaptól már nem Luke Skywalkerek.