„Nehezen indult be a projekt és kezdetben nem is volt túlságosan sikeres. Az emberek elmondták, hogy gond van a közmunka körülményeivel, hogy nem tudnak hol kezet mosni, nincs zuhanyzó, de tenni ezek ellen már nem mertek. A csoporttalálkozókra is kevesen jöttek el, kétségbeestem, hogy fogom tudni csinálni így a munkámat. Aztán elértünk kisebb sikereket, a közmunkásoknak építettek vécéket, ballonokban tettek ki vizet és kézfertőtlenítőt. Tudtunk tárgyalni a polgármesterrel, a telephelyvezetővel, és elindultak a dolgok. Öt éve csinálom, az első egy-másfél évben sok kudarc ért, de mostanra sikerült egy összetartó közösséget építeni” – meséli tapasztalatait Bogdánné Tímea, aki Mátraverebélyen tevékenykedik közösségszervezőként.
„Lassan alakult ki a bizalom, bár nem voltam teljesen ismeretlen a településen, sokan nem tudták, mit akarok és miért. Ma már kötnek a nevemhez dolgokat, szabadidős tevékenységeket is hoztam a községbe, zumbaórákat tartok. Eddig hiányoztak azok a dolgok, amik lekötik a fiatalok szabadidejét” – folytatja Tímea, hozzátéve, hogy évek óta tartó munkájának köszönhetően mára kialakult egy 10-15 fős összetartó csoport. Közülük 5-6-an mindenben benne vannak, de ha egy nagyobb ügyért kell kiállni, összejönnek akár harmincan is.
Konfrontatív munka
Noha a közösségben mindenki roma, Tímeának is idő kellett, hogy beilleszkedjen és elfogadják őt közösségszervezőként. „Nem mindenkivel képviselünk egyforma értékrendet, eleinte nem ismertem a szokásaikat, volt, hogy megsértődtem egy-egy reakción, idő kellett, hogy megismerjük egymást. Most már semmiből nem hagynak ki, ha nem is vagyok éppen ott, szólnak, ha történik valami. Jó érzés látni, hogy a mindennapokban is összetartanak.”
Tímea egy a sok közösségszervező közül, akik évek óta aktívan tevékenykednek Magyarországon. „A közösségszervezés nem más, mint közösségi érdekérvényesítés, ahol a közösségszervező feladata az, hogy egy adott területen, egy adott társadalmi csoporton belül megtalálja, milyen problémák foglalkoztatják az embereket és melyek lennének azok, amelyekért vagy ellen tenni is hajlandók. A közösségszervező összehozza és összetartja a csoportot és segít abban, hogy a csoport tagjai megtanulják az érdekeiket érvényesíteni” – mondja Bálint Mónika, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) közösségszervező mentor-trénere. Kiemeli, hogy ez nem összekeverendő a közösségfejlesztővel, aki bár hasonló munkát végez, de ott a hatalmi szereplőkre partnerként tekintenek, míg a közösségszervezők inkább számon kérik a döntéshozókat, ha valami nem teljesül. Ez a munka konfrontatívabb és a jogtudatosságra nevelés a fő célkitűzése.
„A közösségszervezőnek sok száz interjút meg kell csinálnia kezdésnek, hogy felmérje a közösség tagjait és az őket foglalkoztató problémákat. Ezek után meg kell találni azt az első ügyet, amiért közösen kiállnak, majd csoporttalálkozókon fel kell építeni egy kis közösséget” – magyarázza Bálint Mónika, és hozzáteszi, fontos eleme a folyamatnak az is, hogy a csoport beazonosítsa, az általuk felkarolt ügyben ki az a felelős döntéshozó, akit meg lehet keresni a kérdésekkel, kérésekkel. A közösségszervezés általában olyan helyeken indul, ahol sok a különféle hátrányokat megtapasztaló ember, például fogyatékkal élők, LMBTQ közösségek, roma szegregátumok lakói – akiknek senki nem kérdezi meg a véleményét, még az őket érintő ügyekben sem. „A cél az, hogy minél többen csatlakozzanak egy közösséghez, hogy megtapasztalják a demokratikus működést és a közös döntések és munka erejét. Hosszú távon pedig az, hogy önállóan tudjanak működni és helyi ügyeket felkarolni, megoldani.”
A debreceni, Natív nevű csoport 2015-ben alakult. „Több mint száz fiatallal interjúztam, összehívtam egy csoporttalálkozót, ahol összeállítottunk egy ötoldalas listát arról, mi zavarja őket a városban, majd feltettük a kérdést, mi legyen az első nagy ügyünk, amiért dolgozunk?” – számol be Molnár Ágnes, aki három évig tevékenykedett a csoportban közösségszervezőként, idén augusztusban pedig átadta a szervezői feladatokat a csoport egyik régi tagjának. A társaság igen összetartó, 8-9-en alkotják a magját, de 20-30 fő mindig mozgósítható. Sokat foglalkoznak zöldügyekkel, sok fát és fasort sikerült levédetniük, harcolnak közösségi kertek létrejöttéért, a vasútállomás melletti két öreg tölgyért, amelyeket egy beruházás miatt ki kell ugyan vágni, de arra ígéretet kaptak, hogy emlékpadot készítenek belőlük. Putyin egyetemi díszpolgári címe miatt petíciót indítottak, tartottak választási vitafórumot is. „Az egyik legnagyobb kampányunk az extrémsport-pálya megépítése miatt szerveződött – meséli Molnár Ágnes. – Húsz éve nincs ilyen pálya Debrecenben, pedig sokan szeretnék, így aláírásgyűjtésbe kezdtünk, tárgyaltunk az alpolgármesterrel, és amikor nem történt semmi, felvonulást szerveztünk. Úgy 150-en jöttek el, bringákkal, gördeszkákkal. Pedig Debrecenben ritkán szokott az utcára vonulni 20-30 embernél több. Hatott is az önkormányzatra, beadtak egy pályázatot, amit meg is nyertek, így lassan elkezdik építeni a pályát. Rajta tartjuk a szemünket a fejleményeken.”
Bogdánné Tímea egyelőre még nem engedi el a mátraverebélyi közösséget, viszont a fejlődést ott is látni. „Nagyon jó élmény volt, amikor bementünk a polgármesterhez tárgyalni arról, hogy a helyi közösségi házat mi is szeretnénk használni. Egy órát beszélgettünk és én meg sem szólaltam, mindent a csoporttagok intéztek. Ez volt az első közösségi ügyintézésünk, nagyon büszke voltam rájuk.” A következő projektjük a szociális tüzelőanyag ügye lesz, sokan ugyanis szenet kapnak, nem fát, pedig utóbbit jobban tudnák hasznosítani, ezért aláírást gyűjtöttek és hamarosan tárgyalni kezdenek.
Legyen rend Pécsbányán!
A Nők Összefogása Pécsbányáért csoport mára szintén „önjáró” lett. Közösségszervezőjük, Katona Krisztina két év után, idén márciusban engedte útjára a csoportot. Ketten, a kezdetektől a közösség tagjának számító Dománé Pécsi Mónika és a még egyetemista Branauer Anna vették át a munkáját, de elmondásuk szerint nem dolgoznak többet, mint a csoport többi tagja, ők csupán összefogják a csapatot. Sok aprónak tűnő, ám a helyiek életét megnehezítő problémát oldottak már meg, szemetet szedtek, virágokat ültettek, elintézték, hogy kültéri padokat helyezzenek el és hogy befogják a kóbor kutyákat, de nekik köszönhető a játszótér felújítása, két buszmegálló megújítása és a helyi óvoda megmentése is. Utóbbit felújították, új padlót kapott és a helyiek közösen színesre festették a kerítését. „Azt szeretnénk, hogy legyen rend Pécsbányán! – mondja Marika, a csoport egyik legaktívabb tagja. – Hogy ne lógjanak ki az útra a faágak, hogy le legyen kaszálva a fű, hogy rendben legyenek az udvarok, hogy ne legyenek kátyúk az utakon.” A 75 éves asszony 17 éve él Pécsbányán, előtte Pécs központi részén lakott, ápolónőként dolgozott. Most négy helyen önkénteskedik, ha nem a kertjét rendezgeti, akkor a szomszédnak vágja a füvet, a devizahiteles házak ügyében járja a bankokat és hivatalokat, vagy főzőtanfolyamot tart a fiatalabb helyi nőknek.
A közösség 8–10 fős magból áll, a kezdetek óta – Mónikát leszámítva – teljesen kicserélődött a csoport. „Jelen vagyunk az utcán, szórólapozunk, a Facebookon is sok mindenkit elérünk, szabadidős programokat szervezünk. Rendeztünk nőnapi bált, gyereknapot, csere-bere vásárt, szomszédünnepet, fáklyás felvonulást. Ezekre sokan jönnek, a nehéz inkább az, hogy az ügyeken kívül is kialakuljon egy összetartó közösség” – sorolja Dománé Pécsi Mónika. Hetente találkoznak a közösségi házban, ahol felosztják a feladatokat és beszámolnak arról, hogy mit sikerült elintézniük egy hét alatt. Sokszor viszont közösen mennek tárgyalni, például a helyi részönkormányzati vezetővel, aki, amiben tud, segít nekik. Azt vették észre – említik a tagok –, hogy ha egy csoportként lépünk fel, sokkal hatékonyabbak vagyunk. Céljuk, hogy az egykori városrész megítélése javuljon; a bánya miatt egykor volt itt posta, gyógyszertár, kórház, három iskola, ám a bánya bezárása óta a bolton, az óvodán és a kocsmán kívül nem sok minden maradt. „Régen nagy élet volt – mondja Mónika, aki itt született, itt élnek a rokonai és ő is itt alapított családot –, aztán minden megváltozott és a közbiztonság is leromlott.” „A gyerekeim – meséli a csoport legújabb tagja – sokáig mondták, hogy költözzek el innen, nem jó környék ez. Ez nem igaz, semmi pénzért nem mennék el innen.” Marika hozzáteszi: „Ez most már itt Hawaii szigete!”
A csoport most az önkormányzati lakásokat akarja rendbe tenni és tetetni. „Rendezetlen az udvar, megsüllyedtek a falak, van, amit nem laknak és bedőlt az oldala. Ki kellene őket festeni szép színesre, az utcakép is más lenne, akkor látnák, akik idejönnek, milyen szép itt minden” – jegyzi meg Marika. Az önkormányzati lakások ügyén túl az úthálózat javításáért küzdenek és a 2000-ben végleg bezárt pécsbányai kórházzal is szeretnének valamit kezdeni. „Gyönyörű az az épület, én ott szültem a fiamat, akkor még rózsakert volt az udvarában. Évek óta ott áll, hagyják lepusztulni, pedig idősek otthonának ideális volna, ha átalakítanák, sok munkahelyet is tudnának teremteni” – mondja az egyik asszony.
„Se látni, se járni”
A közösségszervezést a Civil Kollégium Alapítvány az Ökotárs Alapítvánnyal együtt támogatja, a pályázatokra kidolgozott projekttervvel lehet jelentkezni. Pozitív elbírálás esetén egy-másfél éves szakmai és anyagi támogatást ítélnek meg: állják a közösségszervező fizetését és minimális mértékben a csoport tevékenységét is finanszírozzák. A felmerülő költségek nagy részére a közösség vagy önerőből, vagy helyben, közösségi finanszírozásból, adományokból teremti elő a forrást, esetleg a tagok úgy döntenek, hogy egy csekély összeget befizetnek minden találkozó alkalmával.
A CKA és az Ökotárs képzéseket is nyújt a közösségszervezőknek, akiknek heti beszámolókat és havi terveket kell benyújtaniuk a mentoruknak. A mentor feladata a közösségszervezővel való konzultáció a szakmai kérdésekről, nehézségekről, akár érzelmi téren is.
A Gyálon működő közösség, az Eleven Gyál közösségszervezője, Homoki Andrea éppen most nyert el egy újabb pályázatot a CKA-nál, így 2019 végéig közösségszervezőként tud dolgozni, ezentúl Gyál és Vecsés között osztva meg az idejét. Az Eleven Gyál csoportot 2016 nyara óta viszi, korábban könyvelőként dolgozott, de a 2014-es választás után úgy érezte, tevékenyebben részt akar venni a civil munkában. Kezdetben az Eleven Emlékműnél önkénteskedett, majd – gyáli születésűként – kitalálta, hogy ott szervez meg egy csoportot. „Az első akciónk a közvilágításhoz kapcsolódott, Gyál ugyanis Elios-település, ráadásul a polgármester szerint a mellékutcákban elég minden második oszlopra lámpatestet szerelni, amin a ledesítés csak rontott. A járdák is rossz állapotban vannak, így kitaláltuk a »Se lámpa, se járda« és a »Se látni, se járni« szlogeneket, kinyomtattuk és a kérdéses helyszíneken este mécsessel világítottunk, majd lefotóztuk és kitettük a Facebook-oldalunkra” – mesél a kezdetekről Andrea. Jelenleg 20 fős a csoportjuk, ebből 15-en aktívak, néhányan pedig ún. pártoló tagok, akik, ha kell segítség, jönnek, de nem vesznek részt a rendszeres heti találkozókon. „A bizalom gyorsan kiépült, a légkör mindig is barátságos volt. Van egy tagunk, akinek a férje börtönben volt, úgy jelentkezett a csoportba, hogy beszéljük meg, van-e ezzel valakinek problémája. Nem volt. Tagi hozzájárulásként minden találkozókor beteszünk egy közös kasszába 100-100 forintot, ennek a kezelésével őt bíztuk meg, amit mindannyian fontos bizalmi lépésként éltünk meg.” A csoporttalálkozók közül egyet egy hónapban mindig arra szánnak, hogy az ügyeket félretéve a tagok mindennapjairól, az esetleges konfliktusokról vagy sikerekről beszéljenek, ezért a közösség magja igen összetartó, a csoport falain kívül is.
Az Eleven Gyál tagjai komoly terepmunkát végeztek: Gyál 170 utcájából 149-et bejártak, megvizsgálták, hány lámpatest hiányzik, és erről leltárt írtak. „654 hiányzó lámpát számoltunk össze, azóta néhány helyen pótolták őket, így már csak 635 hiányzik” – mondja Andrea. Adatbázist készítettek a sötét útkereszteződésekről is, 144-et számoltak össze, és fénymérést csináltattak két helyen. Számos utcai akciót szerveztek, a Magyar Kétfarkú Kutya Párttal összefogva színesre festettek kátyús járdaszakaszokat, egyet le is betonoztak és világító kavicsokat tettek bele azzal a felirattal, hogy „Ilyen is lehetne”. Máshol matricákat és olyan vicces feliratokat helyeztek el a lámpák és járdák környékén, mint a „Sötétben jól csak a szívével lát az ember” vagy az „Üdvözöljük Gyálon. Hozott magával zseblámpát és túracipőt?” Emellett a közmeghallgatásokon is többször részt vettek és felszólaltak, az adatbázisokat eljuttatták a polgármesternek, sőt, egy esti sétára is meghívták a sötét utcákba. A városvezetéssel nem felhőtlen a viszonyuk, de kétéves munkájuknak köszönhetően idén júniusban 12 új lámpatest felszerelésére kaptak ígéretet októberi teljesítéssel, és még néhányra később. Az ügyet továbbra is szorosan követik.
„Ezek hosszadalmas ügyek, ami mellett szükség van gyorsan elintézhető és megnyerhető csatákra is. Abból is van bőven, a mi közbenjárásunkra helyeztek ki több kukát a közterekre, töltötték fel a homokozót az egyik játszótéren, helyeztek át egy közlekedési táblát, ami rossz helyen volt” – sorolja Homoki Andrea. Mint mondja, adománygyűjtő akciókat is szerveznek, szemetet szednek, és kitalálták a helyi piacon működő kajakommandót: ennek az a lényege, hogy a megvásárolt zöldségekből és gyümölcsökből egyet-egyet bedobhatnak a vásárlók a csoport kosarába, s ezeket az adományokat rászorulókhoz juttatják el. „A választás előtt fórumot tartottunk – idézi fel Andrea –, ahol a Fidesz képviselőjén kívül mindenki megjelent, most Az én történetem című beszélgetéssorozatot csináljuk, ami a közösség tagjainak életét is érintő kérdésekről, például az ápolási díjról szól. Jó látni, hogy Gyálon felpezsdült a civil élet.”
