Jelmezes kórházlátogatás

Elza sóhajt, Spock beköszön

Lélek

A hazai cosplay-kultúra kosztümös képviselői betegeket látogatnak. Csatlakoztunk Hófehérke Star Wars-rohamosztagosokból álló kíséretéhez a Szent László Kórház gyermekonkológiai osztályán.

Forró késő júliusi péntek délután kis csapat gyülekezik a Szent László Kórház 11-es épülete előtt. Mindegyiküknél sporttáska vagy bőrönd, azokban gondosan összeválogatott, saját készítésű ruhadarabok, sisakok, fegyverek, csizmák, púder, hegyesfülcimpa-protézis. Az épület negyedik emeletén van a gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztály, ahol rákos és leukémiás gyerekeket gyógyítanak csontvelő-átültetéssel. A főként szülőknek – öltözésre, pihenésre, könyvek, játékok tárolására – fenntartott szobában sorban nyílnak ki a cipzárak, sminkes szütyők, s bő negyedóra alatt Puskás Pálmából Elza (Jégvarázs), Éles Andreából Mara Jade (Star Wars), Éles Tiborból Spock kapitány (Star Trek), Benei Berniből roham­osztagos (Star Wars), László Norbertből biker trooper (Star Wars), Honfi Juliból Hófehérke lesz. Van közöttük metróvezető, irodai asszisztens, piackutató, de pont ez számít most a legkevésbé. Most fontosabb, hogy a gyors kézfertőtlenítésre használatos folyosói mosdó tükrénél felkerüljön Hófehérkére az arcpír, Spockra a hegyesfülcimpa-protézis. Most fontosabb, hogy ha a rohamosztagos beszélni szeretne, valahogy kiszökjenek a szavak a teljes fejet beborító, hatalmas fehér sisak alól – erre egy testre csíptethető mikrofonos-kishangszórós hangosítórendszer a megoldás.

Kenobi és Barni

A csapat tagjaiban nem az a közös, hogy gyakorlott önkéntesek lennének, nem az, hogy rajonganak egy filmért, sorozatért, meséért, de még csak nem is az, hogy megőrülnek azért, hogy jelmezbe bújhassanak. A közös az, hogy így együtt, beöltözve beteg gyerekeket szoktak látogatni havonta, immár több mint öt éve.

Olykor a rohamosztagosnak sem könnyű

Olykor a rohamosztagosnak sem könnyű

Fotó: Sióréti Gábor

„Ide, a gyermekonkológiára jártam önkéntesként 2012-ben, beszélgettem, játszottam a gyerekekkel. Volt egy fiú, Barni, úgy nézett ki, hogy az osztályon fogja tölteni a 18. születésnapját. Szerettünk volna egy különleges meglepetést. Mivel Star Wars-rajongó volt, a kórház pszichológusával azt találtuk ki, hogy meglátogathatná őt a Nagyúr. Egy ismerősöm összekötött az 501-es Légió Magyarországi Helyőrségével, egy professzionális Star Wars-rajongói közösséggel. Ahhoz, hogy a tagja legyél, az amerikai csoportnak kell hitelesítenie a jelmezedet. És akkor ők, egészen pontosan Darth Vader, Obi-Wan Kenobi és két roham­osztagos meglátogatták Barnit, de otthon, mert közben hazaengedték. Szuperül sikerült a meglepetés, mindenki nagyon jól érezte magát. Hogy ne maradjon el a kórházi látogatás sem, eljöttek ide is. Így kezdődött” – meséli Honfi Juli, a CosHelp csoport szervezője, aki sokáig be sem öltözött, csak közvetített, felmérte az igényeket. Ha, mondjuk, kiderült egy gyerekről, hogy hobbitrajongó, már hívta is A Gyűrűk Ura cosplay klubot. Kialakult egy jelmezes kórházlátogató csapat a legkülönfélébb karakterekkel, akik már országszerte látogatták a kórházak gyerekosztályait. Később Juli is jelmezt húzott, ő lett Hófehérke: „Alig voltak lányos karakterek, és amúgy is fekete a hajam. Adta magát.”

A beöltözés után előkerülnek mindenféle kellékek, de Spock kapitány mókás szőrmók labdája ezúttal visszakerül a táskába. Bonyolult lenne fertőtleníteni. A csontvelő-átültetés előtt megsemmisítik a gyerekek immunrendszerét, akik aztán heteket, hónapokat, akár egy évet is eltöltenek az úgynevezett steril bokszban, négy fal között, elzárva a külvilágtól. Ezekbe a szobákba amúgy sem szabad bemenni a jelmezes látogatóknak sem, de az egész osztályon fokozottan ügyelnek a fertőzésveszélyre – a rohamosztagos puskája és Spock kézzel festett pisztolya alapos fertőtlenítő áttörlés után maradhat. Mindenki indulásra kész, de még két fontos kiegészítő felkerül mindenkire; lábzsák a cipőre és kórházi maszk a szájra.

„Megláttam a Facebookon őket, és azonnal csatlakozni akartam. Félállásban dolgozom egy online marketinges cégnél, mellette önkénteskedek, sokat foglalkozom gyerekekkel, környezetvédelemmel. A CosHelpben nagyon tetszett a beöltözés, mert amúgy én gyakran zavarba jövök, ha rám irányul a figyelem. De ha beöltözöl, az egy kicsit olyan, mintha nem te lennél” – meséli Puskás Pálma, vagy ahogy a többiek hívják, Micu, de ma délután leginkább Elza a Jégvarázsból. Akkoriban a cosplay létezéséről sem tudott, de mint mondja, most sem érdekli különösebben, csak a látogatásokhoz veszi fel a jelmezeit. Kezdetben a Toy Story Jessie-jeként jött, a ruhát anyukájával varrták, a mostani Elza-jelmezét már Amerikából rendelte – egy-egy jelmezre több tíz-, akár százezreket is elköltenek –, úgyhogy igazi cosplay-versenyen nem is indulhatna vele. A teljes CosHelp-csapatban egyébként ők, a csak látogatásokhoz jelmezt húzó önkéntesek vannak kisebbségben, igaz, ők a csoport motorja. A túlnyomó többség olyan aktív cosplayer, aki rákapott az önkéntes kórházlátogatásra. A mai csapatban például van egy olyan házaspár, akik egy Star Wars-sétán ismerkedtek meg, de olyan cos­player is akad, aki a jelmezével néha pénzt is keres: órabérért kihívható közösségi eseményekre, például esküvőkre. Sokan járnak versenyekre, a cosplay szubkultúra különböző eseményeire.

false

 

Fotó: Sióréti

A madár a fészkéből

Az osztály folyosóján időzünk pár percig, amíg kialakul, kinél kezdjen a csapat. Egy verset olvasok, ami arról szól, hogy a beszélőnek kétszer is szüksége volt csontvelőre, a vers címzettje pedig mindkétszer nagylelkűen adott. A szöveg melletti fényképen két nyolc-tíz év körüli fiú, fogják egymás kezét. Az egész folyosót ilyen színes falragaszok borítják, a fényképeken tüsi hajú, mosolygó gyerekek, mellettük név, a név mögött az osztályon töltött idő, hosszú-hosszú hónapok, a gyógyulás kezdő és végpontjának dátuma. Üzenetek egymásnak – meggyógyult gyerekek a gyógyuló gyerekeknek, meggyógyult gyerekek szülei a gyógyuló gyerekek szüleinek, köszönetnyilvánítások az osztály dolgozóinak.

Az egyik steril boksz üvegajtaja mögött hat év körüli kisfiú tűnik fel apja ölében. Itt most az üvegajtót sem nyithatjuk ki, Hófehérke integet, aztán az ajtóhoz engedi a rohamosztagosokat. Spock kapitány jellegzetes üdvözlése fáradt mosolyt csal az arcokra. Egy másik szobában ki lehet nyitni az üvegajtót, a csapat távolról üdvözli az ágyban fekvő kisgyereket, majd hagyja tovább pihenni. „Ha a gyerek fáradt, ha érezzük, hogy most nem olyan nyitott ránk, akkor továbbállunk. Mindenre fel vagyunk készülve. Hiába az aprólékos jelmezek, készülődés, rugalmasnak kell lennünk” – mondja Juli. A csapat némi tanakodás után elhagyja az osztályt, az épületet, és jelmezben átsétál a Démétér Házba, át a kórházudvaron hosszan elnyúló, jellegzetes közlekedőfolyosón, ahol Bereményi Eldorádójának egyik fontos jelenetét forgatták. A Démétér Alapítvány 2006 óta üzemelteti a ház kilenc apartmanját, ezeket az osztályon lévő gyerekek szülei, családjai használhatják. A jól felszerelt ház azért is nagy segítség, mert a családok sokszor anyagilag is nehéz helyzetbe kerülnek a kezelés évei alatt, az egyik szülő – általában az anya – teljesen kiesik a munkából. A csapat ezúttal a házban sem jár sikerrel: Hófehérke tesz egy próbát, de az épp uzsonnázó gyerek most inkább nem áll föl az asztaltól, nem fogadja a jelmezes küldöttséget.

false

 

Fotó: Sióréti

Séta vissza, kórházudvar, Eldorádó, csontvelő-transzplantációs osztály. Itt megtörik a jég. A 6 éves forma kisfiú azonnal bújócskába kezd különös látogatóival, egy óriási párna alól huncut hangok szűrődnek ki. A kapcsolatteremtésre, beszélgetés kezdeményezésére nincs forgatókönyv, nincsenek módszerek.

A coshelperek gyakorlottak, nem jönnek zavarba semmitől, de nem pszichológusok, hétköznapian viselkednek a gyerekekkel, pont úgy improvizálnak, próbálkoznak, mint bárki más. Néha sikerrel járnak, néha nem, néha jól kérdeznek, néha nem annyira.

false

 

Fotó: Sióréti

 

Továbbmegyünk, egy kislány az anyukájával kiáll egy másik szoba ajtajába, kedélyes beszélgetés kezdődik a folyosón kedvenc játékokról, plüssállatokról, ruhákról, mesékről, mesehősökről. A coshelperek soha nem kérdeznek betegségről vagy gyógyulásról, számukra ez a dimenzió nem létezik, a gyerekben nem a beteget, hanem a gyereket látják. Ahogy oldódik a hangulat, az anya magától mesél erről: „A zene a mindenünk, bármilyen jöhet, kivétel nélkül. Négy hónap fekvés után a zene adott erőt ahhoz is, hogy felüljön. A zenehallgatás, az éneklés, a tánc. November óta vagyunk az osztályon, előtte egy év kemo a Heim Pálban.” A steril szobák beszűkült világában a közös kreatív foglalkozás nem valamiféle mellékes szabadidős tevékenység, hanem az élményszerzés legfontosabb forrása. Művészetterápia. Ott az ajtóban lekuporodva fel is csendülnek sorban a dalok, tabletes YouTube-kísérettel, anya és lánya együtt énekel sokszínű közönségének. Előbb Pamkutya, aztán Horváth Tamás & Raul feat. Deniztől az Őszinte vallomás. „Éjjel felriadok, mindig körbenézek, de nem vagy ott. Mégis, hogy lennél? Nehéz elhinnem, hogy örökre elmentél.” Elza sóhajt egyet, Hófehérkére pillant, a rohamosztagosok rendületlenül állnak. A szám egyébként a szülők iránti szeretetről és a szülők elveszítéséről szól. Az utolsó sorok: „Az életet csak fogd fel egy tesztnek. Amin, ha átmész, minden sikerül; Nézd, ahogy a madár a fészkéből kirepül.” Taps, szolid nevetés. Búcsúzni kell, mert anya a Démétér Házban a kedvenc ételt főzi vacsorára, paradicsomos húsgombócot.

false

 

Fotó: Sióréti

Jól jött a sisak

A csapat visszatér az öltözőnek használt szobába. Sietnek, másnap reggel 8-kor indulnak egy szegedi klinikára. Ott feszítettebb lesz a tempó, végig akarnak járni több osztályt. Olyankor kevesebb idő van a beszélgetésre, de néha egy kis fénykardozás belefér. A roham­osztagos jelmez amúgy sem alkalmas arra, hogy több órán át ácsorogjanak, beszélgessenek a viselőik. Ahogy leveszik a sisakot, csatakos a hajuk, pedig az épületben hűvös van.
A coshelperek az elmúlt két évben harminc kórházlátogatást tettek, ezeken összesen negyven önkéntes jelmezes vett részt. Kapcsolatban állnak alapítványokkal, de konkrét anyagi támogatást egy cégtől kapnak, amely fizeti a vidéki utak benzinköltségét.

A jelmezek visszakerülnek a bőröndökbe, már a civil ruhás Julinak és Pálmának teszem fel az utolsó kérdést a kórház lépcsőjén ülve: Előfordul-e olyan, hogy megviseli őket egy látogatás? „Érzékeny ember vagyok, könnyen meghatódom, de ilyenkor öntudatlanul átállítok valamit az agyamban: itt egy kisgyerek, akivel játszani fogunk. Ez csak kívülről tűnhet esetleg nehéznek. Ha el is érzékenyülök, mint például az előbb is, az pozitív érzés” – mondja Pálma. „Amiatt, hogy ilyen fura ruhában megyünk be, azonnal az jön elő, hogy ők gyerekek, mi pedig azért vagyunk itt, hogy pár perc vidámságot hozzunk. Az, hogy esetleg csövek lógnak ki belőlük – teszi hozzá Juli –, mellékes körülménnyé válik. Vannak olyan coshelperek, akik éjszakai műszak után jönnek el, hullafáradtan, ők is azt mondják utána, hogy feltöltődtek. Egyszer egy külön kérésre az intenzív osztályra is bementünk egy égési sérült kisgyerekhez. Utólag éreztem csak azt, hogy nem biztos, hogy erre a szituációra fel voltam készülve. Olyan viszont volt, hogy egy rohamosztagos srác megjegyezte, hogy jól jött a sisak a fején: eltakarta a könnybe lábadt szemét.”

false

 

Fotó: Sióréti

A gyerekosztályokon, főleg, ahol ilyen hosszú ideig vannak bent a betegek, általános pozitív légkör uralkodik, közvetlen a hangulat. Az ott dolgozók, nővérek, orvosok, pszichológusok, de még a takarítók is minden rezdülésükre, mondatukra odafigyelnek, meséli Juli. Az ő impulzusaik, a bohócdoktorok és jelmezes látogatások azért különösen fontosak a szakemberek szerint is, mert soha nem lehet tudni, mi lesz az az apróság, ami miatt egy beteg gyerek felül, elkezd enni, vagy elindul a gyógyulás útján.

Neked ajánljuk