Elhunyt Heller Ágnes

  • narancs.hu
  • 2019. július 19.

Lélek

A filozófus 90 éves volt.

Péntek kora este elhunyt Heller Ágnes filozófus, írta meg elsőként a 444.hu.

A filozófus halálhírét a német közszolgálati tévé tudósítója is megerősítette.

A portál azt írja, hogy a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, ám ismerősei hiába várták a parton.

Heller Ágnes

Heller Ágnes

Fotó: Németh Dániel

 

90 éves vagyok, és világhírű

Heller Ágnessel a Magyar Narancs most májusban, 90 éves születésnapja előtt nem sokkal készített interjút. A filozófust akkor az MTA-ügyről, a május 26-i EP-választások tétjéről és a nacionalisták erősödéséről is kérdeztük. Idézünk a beszélgetésből:

"Magyar Narancs: Tényleg azt írta az olasz könyvében, hogy akár az életét is kockára téve bírálja az Orbán-rendszert?

HÁ: Nem kockáztatom az életemet, sosem írtam ilyet.

MN: Schmidt Mária könyvkritikájában olvastam.

HÁ: Nem olvasok Schmidt Máriát. De az életemet csak egyszer, 1957-ben kockáztattam. Még a késő Kádár-rendszerben is csak a szabadságomat kockáztattam, és az állásomat, amit el is vettek tőlem.

MN: Ma nem kockázatos a hatalom ellen beszélni?

HÁ: Nekem biztosan nem. 90 éves vagyok és világhírű.

MN: Sokan nincsenek ilyen kivételezett helyzetben.

HÁ: Sokan vannak olyan helyzetben, amilyenben én voltam a Kádár-korszakban. Épp a minap beszéltük Szelényi Ivánnal, hogy kérdés nélkül kockáztattuk az állásunkat, a megélhetésünket, hogy azt az álláspontot képviseljük, amit igaznak hittünk. Más ellenzékinek sem fogom azt mondani, hogy nincs joga kockáztatni a megélhetését. Az életét talán nem lenne joga, de azt jelen pillanatban Magyarországon nem kockáztatja, és azt hiszem, amíg az Európai Unió tagjai vagyunk, addig a szabadságát sem."

false

 

Fotó: Németh Dániel

Ne lenne igazam!

Heller Ágnestől 2018 áprilisában közöltünk publicisztákát "Történet nélkül - Miért alakult így a választás, s mi jön ezután?" címmel.

Ennek zárlatában a filozófus az orbánizmus jövőjéről írt: "Az „orbánizmus” az európai terjeszkedést is meg fogja kísérelni. Ideiglenes sikerek után azonban visszaszorul. Még félmillióan hagyják el az országot, főleg fiatalok és szakemberek, külföldön fognak a magyar gyerekek születni. Egyetlen valóban égető kérdést sem lehet itthon racionálisan megbeszélni. Bevándorló sem lesz – csak csurran-csöppen, főleg Ukrajnából –, de marad a harsogás ellenük, még ha csökkenő hangerővel is. A külföld meg fog vetni, felteszi, hogy mindez a mi népünk hibája, hogy egy ramaty nép vagyunk. Lesütjük szemünket, próbálunk magyarázkodni, de hiába. S még a gazdasági összeomlásra sem kell nagyon sokáig várnunk. Bárcsak ne lenne igazam!

Tegnap egy felemelő tüntetésen vettem részt, ahogy 2010 óta számtalan, ha nem is ilyen népes és fiatalos tüntetésen. Minden eddigi kivétel nélkül, eredménytelenül a semmibe veszett. A kitartás ugyanolyan fontos, mint a lelkesedés. Ahhoz, hogy Isten megsegítsen, mint tudjuk, magunknak kell magunkon segíteni."

Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt. A Wikipedia összefoglalása szerint kutatási területe az etika, az esztétika, a történet- és kultúrfilozófia, valamint a filozófiai antropológia kérdései voltak. A Budapesti Iskola egyik jelentős személyisége. 1986-tól 25 éven át tanított New Yorkban a New School for Social Research egyetemen.

Figyelmébe ajánljuk

Forradalmárok a vámpírok ellen – mutatjuk, kiknek kellene és kik fognak nyerni az idei Oscaron

Oscar-győzelmekkel érhet révbe az egész díjszezonban domináló Egyik csata a másik után, de még az is lehet, hogy a Bűnösök nemcsak hogy lenyomja, hanem történelmet is ír. A legjobb női főszereplőn kívül gyakorlatilag minden színészi kategória tartogat még izgalmakat, de nem lefutott a nemzetközi filmek versenye sem. Oscar-előrejelző cikkünkben kategóriákra lebontva mutatjuk, mire érdemes figyelni a magyar idő szerint március 16-án, hétfő hajnalban kezdődő 98. Oscar-gálán.

A verseny kiirtása a legnagyobb baj - mint a szocializmusban

  • narancs.hu

A verseny, a vállalkozó szellem kiirtása a legnagyobb baj, húsz év ezt rendbe hozni. A termelékenységünk nem nő, túlzott a centralizáció, az állam mindenbe beleszól, a versenyt elfojtja - mint a szocializmusban - mondta lapunk rendezvényén László Csaba volt pénzügyminiszter.

Stockholm-szindrómában szenved a magyar társadalom?

  • narancs.hu

A polarizáció, az egymással való beszédképtelenség, kommunikációképtelenség a legsúlyosabb problémája a magyar társadalomnak - vallja Szabó Andrea szociológus és Rainer M. János történész is. A tavaly novemberi beszélgetésben elhangzott tapasztalatokat csak meg- és felerősítette a mostani kampány...

Brutális teljesítmény: gaming PC-k, amiktől leesik az állad

  • Támogatott tartalom

Egy gaming pc nem pusztán szimpla számítógép, hanem látványos erődemonstráció is. A modern gamer konfigurációk egyszerre szólnak nyers teljesítményről, vizuális élményről és technológiai precizitásról. A kérdés nem az, hogy mire képesek, hanem az, hogy mennyire tudják kiszolgálni azt az intenzív élményt, amit a mai játékok megkövetelnek.