Evangélikus püspök: „Az egyháznak lehetőséget kell adni, hogy segítse a migránsokat”

  • narancs.hu
  • 2016. augusztus 8.

Lélek

Fabiny Tamás bírálja a kormányt, és elmond egy nagyon erős történetet.

A 24.hu közölt hosszú és érdekes interjút az északi evangélikus egyházkerület püspökével, dr. Fabiny Tamással. A beszélgetésben szó esik az evangélikus egyház történetéről, de olyan problémás kérdésekről is, mint az egyház viszonya a melegekhez, a transzneműekhez vagy a váláshoz.

A kormány menekültügyi politikájában helyesli, hogy próbálta megakadályozni a menekültek ellenőrizetlen, tömeges érkezését az országba. Hibáztatja viszont a magyar kormányt, hogy „csak a biztonságpolitikai és gazdasági szempontokat hangsúlyozta, a humanitárius és egyéb szempontokról sosem beszélt”.

Fabiny Tamás

Fabiny Tamás

Fotó: MTI

Az interjút érdemes elolvasni egészében, mi most csak egyetlen történetet ollózunk ki ajánlóként:

„Az egyháznak lehetőséget kell adni, hogy ezt a gyakorlatot végrehajtsa, például hogy segítse a migránsokat. Egy példa, ami sok mindent megmutat. Pár hónappal ezelőtt felhívott az aszódi lelkész. Sportnapot szerveztek az aszódi gimnáziumban, ahová úgy gondolták, a szlovákiai testvériskola focicsapata mellett meghívnák a fóti, kísérő nélküli kiskorú menekültek csapatát is. A tervet az iskola tanárai és a szülők részéről nagyon nagy felháborodás fogadta, hogy hát ez milyen dolog. Ha megteszik, nem engedik el a gyerekeiket, mert ezek szexuálisan kiéhezett férfiak lesznek, akik majd rávetik magukat a tornaruhás kislányokra, ellopják a mobiltelefonokat. Nagyon felháborított ez a keresztényietlen hozzáállás, ami egyházi iskolához méltatlan. Ezért azt mondtam, hogy változtatok az eredeti programomon, én is elmegyek erre a találkozóra, és ha úgy tetszik, kiállok az iskolalelkész és az iskolaigazgató mellett, akik vállalták ezt a nyitottságot. Elmentem, és a mikrofonba elmondtam a véleményemet. Szerintem ez példaértékű volt. Nem nagy dolog, de apró gesztus volt talán annak érdekében, hogy ezeket az indokolatlan félelmeket legyőzzük.”

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.