„Ha belefér, hogy szétversz egy autót”

Hogyan kezeljük a dühkitöréseinket? Mit tegyünk, ha eluralkodik rajtunk az indulat? Jó-e ilyenkor szétverni valamit, vagy vissza kell fojtani a haragunkat?

Védősisak, kesztyűs kéz, overall, a háttérben szól a metál, egy ládában üres üvegek, poharak. Itt nem kell önkontroll, aki egyszer úgy istenesen a falhoz akart vágni egy poharat, de mindig félt a többiek megvetésétől, fellélegezhet: a Blaha Lujza téri Müsziben nemrégiben megnyílt Dühöngőben végre kiélheti magát. Az unicumos üveg a falhoz csapódik, a szemekből sugárzó indulatot pedig ezerszer verik vissza az üvegszilánkok; de be lehet fizetni baseballütős számítógéptörésre vagy éppen társas paradicsomdobálásra is.

„Néhány éve színjátszósokként középiskolásokat táboroztattunk, de három nap után képtelenség volt haladni a srácokkal, olyan dekoncentráltak voltak – emlékszik vissza Hévei Saci, az egyik alapító. – Aztán kialakult egy spontán kajacsata, és ez mindenkit felszabadított. A takarítás után jó kedvvel láttunk hozzá a munkához, hatékonyan tudtunk dolgozni. Hatalmas élmény volt, még ma is előkerül ez a sztori. Azt gondoltuk, hogy jó lenne egy hely, ahol ezt nap mint nap meg lehet csinálni.” „A Dühöngőnek csak az egyik vonulata a feszültséglevezetés, jönnek a szórakozás miatt is, és vannak cégek, amelyek csapatépítésre használják – teszi hozzá társa, Buda Gergely. – Amikor az egyik vendégcsoport hívott, hogy verjek szét velük együtt egy hatalmas nyomtatót, két-három napra megszűnt a torkomban a nyomás, amit pont a vállalkozás beindí­tása miatt éreztem. Persze aztán visszatért: csak tüneti kezelésről van szó.” Csorba Zsuzsanna, a harmadik alapító tag szerint az efféle intenzív mozgás „eleve felszabadító, ráadásul nem mindennapi, különös dolog”.

De vajon a „fáradt gőz kiengedése” valóban a legjobb megoldás a hétköznapi indulatok levezetésére? Csökkentheti-e az agressziót, ha szétverünk egy régi számítógépet? Egyáltalán, hogyan kell kezelni a hirtelen haragot?

 

Miért taposol a lábamon?

A temperamentum és az indulatkezelési problémák között nincs világos határ, a függőségek mintájára e témában is akkor kezdődnek a bajok, ha már hátráltatja a mindennapos életvitelt, áthágja a társadalmi normákat. Nyilván aggályos valakit leütni például azért, mert ő tette a kosarába az utolsó doboz mosóport a boltban, de a folytonos zsörtölődés is komoly probléma lehet munkahelyen, családban.

„Mivel az ember minták alapján tanul, a konfliktuskezelés kialakulása és milyensége a gyerekkorban gyökerezik. Fontos, hogy hogyan kezelték a szülők a problémás helyzeteket, hogyan beszéltek a gyerekkel vagy egymással, ha dühösek voltak, mert később ebből tanulja meg az ember, hogy hogyan kezelje a negatív érzelmeket és a frusztrációt” – magyarázza Dénes Fruzsina pszichológus és tréner.

Ranschburg Jenő Félelem, harag, agresszió c. tanulmányában írta le, hogy a hét hónaposnál fiatalabb csecsemők akadállyal szembesülve még elfelejtik eredeti céljukat, és az akadállyal kezdenek el foglalkozni. Az ennél idősebbek viszont megőrzik eredeti szándékukat, s az akadály intenzív dühreakciót vált ki belőlük. Ez már frusztráció, bár még hiányzik a harag fontos eleme, az ártó szándék. Ám a gyerek kétéves kora után rájön arra is, hogy a harag kiváltotta megnyilvánulások a probléma megoldásához vezethetnek – például a visításra megjelenhet a szülő, hogy elhárítsa az akadályt. Ettől kezdve tehát az ingereket azonnal értelmezzük és értékeljük, részben fiziológiai adottságok (például az ingerküszöb), részben a korábbi tapasztalatok, részben a szocializáció során eltanultak alapján. Így születik meg az inger kiváltotta érzelem.

„A beérkező inger hatására mint egy villámlás, azonnal megjelenhetnek az úgynevezett negatív automatikus gondolatok, amelyek nem is feltétlenül tudatosulnak, majd a mennydörgéshez hasonlóan megjelenik az érzelem is – magyarázza a pszichológus. – Ha például egy lábtaposást úgy értelmezek, hogy az biztosan véletlen volt, az érzelmi reakció enyhébb lesz. De az értelmezés sokszor torzul. Ha támadásként értékelem ugyanezt, annak alighanem agresszió a következménye, és minél torzultabb a negatív automatikus gondolat, annál valószínűbb a kontrollvesztés, azaz a dühkitörés.” Az ilyen helyzet kialakulását a fiziológiai adottságokon, a szocializáción és a korábbi tapasztalatokon túl az épp aktuális napi problémák is meghatározzák, ezért a dühkitörés elvileg bárkivel előfordulhat, noha természetesen van, aki hajlamosabb, és van, aki kevésbé hajlamos erre. „Mindezzel felnőttkorban is érdemes foglalkozni, valamelyest »átprogramozni« az automatizmusokat, azaz más mintákat, megoldásokat elsajátítani. Ugyan­akkor ez nem azt jelenti, hogy a régi emlékeket kitöröljük, és újakra cseréljük” – mondja Dénes Fruzsina.

 

Ép testben széplélek

 

Dr. Bagdy Emőke pszichológus azt javasolja, hogy be kellene vezetni az iskolában, óvodában azokat a mozgásformákat, amelyek kikapcsolják a szorongásközpontot, és miközben felszabadítanak, „kivisznek egy csomó olyan feszültséget, amiből, ha bent marad, indulat származna”. Persze nem kell túlságosan bonyolult dolgokra gondolni: a nagy mozgásos karkörzések, karlendítések, ugró mozdulatok, de bizonyos magánhangzók mondogatása is lehet feszültségoldó, miként a nevetés is. Egy amerikai pszichológus, Paul Ekman szerint az ok nélküli mosolygás is aktiválja azokat az idegi automatizmusokat, amelyek valódi örömöt ébresztenek az emberben. „Amíg a másik emberre rá nem zuhan a feszültségünk, addig csak erő. Ahogy a másikat elérte, és destruálta, az már normasértő, attól kezdve erőszak” – véli Bagdy.

Ezek szerint a Dühöngőhöz hasonló feszültséglevezető hely felkeresése, de akár az ajtófélfa leverése is jó ötletnek tűnhet, hiszen nem mások ellen irányul. Ám ennyire azért nem egyszerű.

Egy amerikai pszichológus, Seymour Feshbach 1956-ban végzett kísérletében iskolás gyerekeket osztott három csoportba. Az egyik hagyományos órai foglalkozáson vett részt, a másik tagjai szimplán szórakoztak, a harmadiknál már megengedett volt a vadulás, a játék fegyverek használata. Csakhogy a pszichológusok nem tudták kimutatni az agresszió csökkenését e harmadik csoportnál, hiába élhették ki magukat a gyerekek. „Az agressziót nem lehet úgy gyógyítani, hogy engedékenyek vagyunk vele szemben, sőt jutalmazzuk az agresszív megnyilvánulásokat annak reményében, hogy egyszer majdcsak elfogy a belső késztetés. Ennek ugyanis éppen az ellenkezője történik: a jutalmazott agresszió növeli ennek a nem kívánt viselkedésnek a mennyiségét” – vonja le a következtetést Ranschburg is, utalva Feschbach kollégájának, Albert Bandurának a kísérletére is, amelyben az agresszív viselkedés jutalmazása a későbbiekben is agresszióhoz vezetett.

Dénes Fruzsina szerint kétféleképpen lehet visszaszerezni a düh feletti kontrollt. Az egyik, hogy az ember a kritikus helyzetben képes legyen azonosítani és megnevezni az érzéseit. „Sokunk érzelmek kifejezésére szolgáló szókincse szűk. Ha otthon nem kapjuk meg, sok iskolában már nem tanítják, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy egy helyzetben dühöt érzek, bosszant valami vagy csalódott vagyok. Ennek monitorozása és tudatosítása nagy segítség ahhoz, hogy aztán tudjam kezelni az érzést.” Másrészt valóban fontos a stressz levezetése, de nem destruktív, hanem konstruktív módon: sportolni kell, ami fiziológiailag is gyorsítja a stresszhormonok eltűnését, illetve a fókuszált figyelem révén is segít. „Ha dühömben szétverek valamit, azzal még nem kezeltem az érzést, belül ugyanúgy rágom magam. Ráadásul a tehetetlenség miatt még kiszolgáltatottabbá válok a saját érzéseimnek, csökken az önbizalmam, és ha olyan az értékrendem, ami nem támogatja a rongálást, még szégyellni is fogom magam. Akinek pedig ez a hosszú távú stratégiája, az megerősíti, automatizmussá teheti a düh, az agresszió antiszociális formában való megjelenését” – ecseteli a pszichológus.

 

Idősebbek is elkezdhetik

Mindez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a helyes stratégia lenne liluló fejjel visszafojtani a dühöt. „Ha dühös vagy, azt mondd el, de hogy hogyan fejezed ki magad, annak ezernyi módja van. Érdemes átgondolni, hogy mi a célod, milyen embernek tartod magad, és hogy mit szeretnél, milyen embernek lásson a külvilág, és az ahhoz passzoló megoldást választani. Ha az önképedbe belefér, hogy szétversz egy autót, akkor tedd azt, de azért a legtöbben szeretik magukat ennél intelligensebb, kifinomultabb embernek láttatni” – véli Dénes Fruzsina.

Noha a legtöbb dolog a gyerekkori szocializáció során dől el, szó sincs arról, hogy az indulatkezelési gondokkal küszködő felnőtt kezelhetetlen volna. „Fontos tudatosítani, hogy az adott helyzetet miként értelmezem és értékelem, és hogyan jön létre az érzés, amit érzek – magyarázza a pszichológus. – Ha a főszerkesztő elé áll az újságíró egy rossz kifogással, hogy miért nem adta le a cikket, és ő ezt szándékos átverésként, hazugságként értelmezi, akkor nem csoda, ha legszívesebben megütné az újságírót. Ám érdemes figyelembe venni a kontextust, az előzményeket, és elsősorban tisztázni a saját célokat: ha mindenképpen azt akarja, hogy határidőre meglegyen a cikk, azt nem tudja elérni azzal, hogy jól szájon vágja a másikat. Ha nem hagyja, hogy leszippantsa a negatív gondolati spirál, hanem a saját céljaira tud koncentrálni, és az újság­írót is kezelni, tisztázni vele, hogy mi a problémája, akkor dühös lesz, stresszes lesz, leizzad, de nem fog senkit leütni vagy ordibálni.”

A pszichológus szerint, ha a dühkitörésekre hajlamos ember minden „baleset” után átgondolja, hogy mi is történt, szert tehet olyan önismeretre, ami hosszú távon sokat segíthet. „Semmi nem megy egyik pillanatról a másik­ra, és egy temperamentumos személyiségből soha nem lesz a világ legnyugodtabb embere, de a finomhangolással mindenképpen érdemes foglalkozni, és megtanulni, hogy mit tudok kezdeni a saját habitusommal. Ahogyan automatizmussá válhat, hogy eljár az ember keze, úgy hosszú idő után az is rögzülhet, hogy tudatosan kezelem a frusztrációimat – véli Dénes Fruzsina. – Nincs olyan, hogy jó és rossz tulajdonság; tulajdonságok vannak, amelyek bizonyos helyzetekben előnyösek, másokban pedig nem azok. A halogatást például szörnyűségnek szokták tartani, de egy fogyókúránál nagyon is jól jöhet, ha hetekig vagy hónapokig tudom halogatni egy tábla csoki megevését. Aki hirtelen haragú, az kihasználhatja például, hogy képes gyorsan mozgósítani az energiáit, és hosszú távon végül azt is elérheti, hogy nehéz helyzetekben megfelelően reagáljon.”

A Dühöngőben hétköznap délelőtt céges csoport fogadására készülnek néhány új, szétverhető géppel, de még mindenki emlékszik a szakítása után érkező fiúra, aki kisimult arccal távozott, és a szerelmespárra, akik a közös masszázs előtti randiprogramként fizettek be egy zúzásra. Ahogy az alapítók elmondták, nem patológiás esetekre szakosodtak – de azt ők is tudják, hogy az agresszió kiélése csak részeredmény lehet. Jelenleg az Indiegogo nevű közösségi finanszírozási portálon igyekeznek némi tőkét gyűjteni, amiből jutna arra is, hogy a páciensek egy pszichológussal is elbeszélgethessenek. De csak azután, hogy letették a baseballütőt.

Gyilkos indulatok

Az indulatkezelési problémák legszélsőségesebb megnyilvánulása az erős felindulásban elkövetett emberölés. Bár a vonatkozó filmek és regények gyakran visszatérő témája ez, Magyarországon alig történik olyan gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet, amit a bíróság ekként értékelne. A Legfőbb Ügyészség statisztikája szerint 2008 és 2012 között mindössze négy erős felindulásból elkövetett emberölést és egyetlen erős felindulásban elkövetett ember­ölési kísérletet állapított meg a bíróság. Ez ugyanis nem pusztán enyhítő körülmény, hanem az emberölés úgynevezett privilegizált, enyhébbnek minősülő esete. Ilyenkor „a szándék és a cselekvés közé nem iktatódik be végiggondolási fázis, hanem az elkövető az indulatot azonnal cselekményben vezeti le, mert megbomlik a belső egyensúlya – mondta dr. Kerezsi Klára, az Országos Kriminológiai Intézet főtanácsosa. – A jogalkotó ugyanis a több évszázados bírói gyakorlatot figyelembe véve elismerte, hogy az erős felindulás egyfajta tudatbeszűkítő állapotot teremt: a cselekvő olyan érzelmi hatás alá kerül, hogy képtelen végiggondolni, milyen következményekkel járhat a tette, vagy hogy az elkerülhető lenne-e.” Korábban a Btk.-ban hasonló privilegizált eset volt az újszülött megölése, mondván, hogy az anyát a szülés alatt érő különleges állapot is tudatbeszűkítő hatással bír. (A hatályos Btk.-ban ez már nem szerepel.) „A társadalom számára ez azért elfogadható, mert a jogalkotó elvárja, hogy bizonyos fokig igazolható, erkölcsileg menthető és méltányolható legyen a felindulás, azaz elég nagy súlyú legyen a kiváltó ok” – teszi hozzá a kriminológus.

A Kúria 3/2013-as Büntető Jogegységi Határozata – amely a privilegizált esetről rendelkezik – kimondja azt is, hogy „az emberölésre irányuló szándék kifejlődése és a cselekmény között viszonylag rövidebb idő” telhet el, azaz nem lehet szó arról, hogy a provokációt pár nap múlva követi a gyilkosság. A határozat leszögezi azt is: az elkeseredettség, a bánat, a szomorúság, a magárahagyatottság érzete, a sértődöttség, a puszta személyi ellenszenv vagy az idegesség nem elegendő a tényállás megállapításához, már csak azért sem, mert vizsgálni kell a sértett és az elkövető addigi viszonyát és az ügy részletes előzményeit is. „Ha valaki hazaérve félreérthetetlen helyzetben találja az ágyban a házastársát valaki mással, az aligha teremt méltányolható felindulást” – szemléltet jellegzetes példával dr. Surdy Miklós, a Budapest Környéki Törvényszék bírója. Azonban ha a házastárs az illetőt évek óta folyamatosan megalázta, nyilvánosan megszégyenítette, minden módon pokollá tette az életét, és az ágyjelenet csak az utolsó csepp volt a pohárban, akkor elképzelhető, hogy a bíróság erős felindulásból elkövetett emberölésnek fogja megítélni a cseppet sem lovagias tettet. Aminek megállapítását egyébként – árulja el dr. Surdy Miklós – a védelem szinte minden, indulatot is felvonultató esetben szeretné elérni, sokszor egyszerűen arra hivatkozva, hogy „olyan ideges lettem, hogy nem tudtam, mit csinálok”. Többnyire hiába. Ennek megítélése egyébként a bíró, és nem a törvényszéki orvos szakértő vagy elmeorvos feladata; ha ugyanis elmebetegségről van szó, akkor a vádlott amúgy sem büntethető, legfeljebb kényszergyógykezelésre ítélhető.

Surdy szerint ilyen esetekben szinte kivétel nélkül megelőzi a gyilkosságot egy korábbi rossz viszony; legtöbbször házastársak, élettársak vagy rokonok érintettek. Ha az asszony azért öli meg a férjét, mert az évek óta verte és megalázta, elképzelhető a privilegizált eset megállapítása. De megesett az is – emlékszik vissza Surdy –, hogy egy nőt sikertelenül akartak megerőszakolni, ám a nő a támadás hatása alatt állva elővett egy kést, néhány lépéssel utolérte a férfit, és hátba szúrta. „Mivel a támadás már elmúlt, nem volt szó jogos védelmi helyzetről, de erős felindulásban elkövetett emberölésről igen, mert olyan indulati állapotban követte el a cselekményt” – magyarázza a bíró.

„Nem véletlen, hogy több hazai börtönben van feszültségkezelő kurzus: vannak, akik nem tanulták meg, mert nem tanították meg nekik, hogy nagyon sokszor nem az erőszak a konfliktusmegoldás egyetlen útja, és nem feltétlenül annak van igaza, aki nagyobbat üt – mondja dr. Kerezsi Klára. – Ez leginkább érzelmi intelligencia kérdése; a mentális állapot gondozása gyerekkortól kezdve fontos lenne. Ehhez képest lesújtó a magyar népesség pszichológiához való viszonya: sok iskolából egyszerűen hiányzik az iskolapszichológus, az egyetemen pedig még a jogászok is alig tanulják ezt a tárgyat. Elég megnézni, milyen apróságokból robbannak ki parázs viták autóvezetés közben egy pillanat alatt. Az indulatok kézben tartásán lenne még mit javítani, és nem csak a bűnelkövetők körében.”