A pszichedelikus szerek reneszánsza

Majom a biciklin

Lélek

A hatvanas évek ellenkulturális közegében azt remélték, a pszichedelikus szerek nemcsak a tudatot, de a világ társadalmi és politikai szerkezetét is megváltoztatják. Az utóbbi években a varázsdrogok iránti érdeklődés felélénkült, de az árbóckosárban már nem Timothy Leary, hanem befektetők, pszichiáterek és médiaszemélyiségek csücsülnek.

Csaknem egy évtizede zajlik a pszichedelikus reneszánsz. Miközben itthon még lazán megkapja a narkós billogot, akinél morzsányi marihuánát találnak, a tengerentúlon a világ leggazdagabb embere hatalmas rakétát slukkolgat, az egyetemek egymással versenyezve állítják fel pszichedelikus kutatóközpontjaikat, és szinte alig akad celebritás a szórakoztatóiparban, aki ne számolt volna be LSD-vel, ayahuascával vagy gombával szerzett, sorsfordító élményéről. A drogok ellen folytatott háborúban lassan ideje lesz visszavonulót fújni.

Bélyeg a múltból

Albert Hofmann svájci kémikus 1943. április 16-án véletlenül elfogyasztott egy keveset az LSD-25 elnevezésű vegyületből, az anyarozsból kivont huszonötödik lizergamidból, amely öt évvel korábban vélt analeptikus hatása miatt keltette fel a figyelmét. Különös, álomszerű érzés szállta meg, pár nap múlva már komolyabb dózissal kísérletezett magán. Április 19-én a legnagyobb körültekintéssel, kis vízzel vegyítve 250 mikrogrammot fogyasztott a szerből, negyven perc elteltével azután szédülés, szorongás fogta el, a színek és a formák eltorzultak a szeme előtt, nevetnie kellett, és meglepte, hogy nagy nehézségek árán képes csak az írásra. Arra kérte a segédjét, hogy kísérje haza biciklivel, otthon pedig tejet kívánt. Amikor a szomszédasszony hozott neki egy csuporral, boszorkánynak nézte a nőt, s már-már azt hitte, megőrül; orvost hívatott, de mire az orvos megérkezett, az utazás kritikus részén túllendülve megnyugodott. Ez volt a Bicycle Day.

A Sandoz gyógyszergyár, ahol Hofmann dolgozott, felfigyelt a hallucinogén szerre, és kutatói tapasztalatokért cserébe szinte bárhová küldött a könnyen előállítható vegyületből. Egyetemek, kutatóközpontok és pszichiátriák mellett a CIA is érdeklődött iránta, a hírszerzők ugyanis rövid úton meggyőzték magukat, hogy igazságszérumot találtak, amely megkönnyíti a vallató tisztek munkáját. A szervezet nagy erőkkel kereste az LSD helyét a rendszerben. Vad ötleteik között szerepelt, hogy egy ellenséges város ivóvizébe csempésznek belőle, így egyetlen puskalövés nélkül elfoglalhatják. De mi van, ha a szovjetek hasonló módon már bele is nyúltak az amerikai vízkészletbe? A CIA berkein belül is csak szűkebb kör tudott a LSD-vel kapcsolatos kísérletekről, hogy titokban folyhassanak a céltudatosnak nem igazán mondható akciók. A hírszerzés tagjai, kutatva, hogy mit okoz a szer, ha az illető tudtán kívül fogyaszt belőle, egy átlagos munkanapon saját kollégáik kávéjába, teájába, a karácsonyi partikon pedig a puncsos tálba is juttattak egy-egy adagot.

A pikáns történeteket Martin A. Lee és Bruce Shlain írta meg kimerítő részletességgel az Acid Dreams című könyvben, nem kifelejtve, hogy a CIA etikai normákat nem ismerő tesztjeinek hála jutott első adagjához Ken Kesey és Allen Ginsberg is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.