A pszichedelikus szerek reneszánsza

Majom a biciklin

Lélek

A hatvanas évek ellenkulturális közegében azt remélték, a pszichedelikus szerek nemcsak a tudatot, de a világ társadalmi és politikai szerkezetét is megváltoztatják. Az utóbbi években a varázsdrogok iránti érdeklődés felélénkült, de az árbóckosárban már nem Timothy Leary, hanem befektetők, pszichiáterek és médiaszemélyiségek csücsülnek.

Csaknem egy évtizede zajlik a pszichedelikus reneszánsz. Miközben itthon még lazán megkapja a narkós billogot, akinél morzsányi marihuánát találnak, a tengerentúlon a világ leggazdagabb embere hatalmas rakétát slukkolgat, az egyetemek egymással versenyezve állítják fel pszichedelikus kutatóközpontjaikat, és szinte alig akad celebritás a szórakoztatóiparban, aki ne számolt volna be LSD-vel, ayahuascával vagy gombával szerzett, sorsfordító élményéről. A drogok ellen folytatott háborúban lassan ideje lesz visszavonulót fújni.

Bélyeg a múltból

Albert Hofmann svájci kémikus 1943. április 16-án véletlenül elfogyasztott egy keveset az LSD-25 elnevezésű vegyületből, az anyarozsból kivont huszonötödik lizergamidból, amely öt évvel korábban vélt analeptikus hatása miatt keltette fel a figyelmét. Különös, álomszerű érzés szállta meg, pár nap múlva már komolyabb dózissal kísérletezett magán. Április 19-én a legnagyobb körültekintéssel, kis vízzel vegyítve 250 mikrogrammot fogyasztott a szerből, negyven perc elteltével azután szédülés, szorongás fogta el, a színek és a formák eltorzultak a szeme előtt, nevetnie kellett, és meglepte, hogy nagy nehézségek árán képes csak az írásra. Arra kérte a segédjét, hogy kísérje haza biciklivel, otthon pedig tejet kívánt. Amikor a szomszédasszony hozott neki egy csuporral, boszorkánynak nézte a nőt, s már-már azt hitte, megőrül; orvost hívatott, de mire az orvos megérkezett, az utazás kritikus részén túllendülve megnyugodott. Ez volt a Bicycle Day.

A Sandoz gyógyszergyár, ahol Hofmann dolgozott, felfigyelt a hallucinogén szerre, és kutatói tapasztalatokért cserébe szinte bárhová küldött a könnyen előállítható vegyületből. Egyetemek, kutatóközpontok és pszichiátriák mellett a CIA is érdeklődött iránta, a hírszerzők ugyanis rövid úton meggyőzték magukat, hogy igazságszérumot találtak, amely megkönnyíti a vallató tisztek munkáját. A szervezet nagy erőkkel kereste az LSD helyét a rendszerben. Vad ötleteik között szerepelt, hogy egy ellenséges város ivóvizébe csempésznek belőle, így egyetlen puskalövés nélkül elfoglalhatják. De mi van, ha a szovjetek hasonló módon már bele is nyúltak az amerikai vízkészletbe? A CIA berkein belül is csak szűkebb kör tudott a LSD-vel kapcsolatos kísérletekről, hogy titokban folyhassanak a céltudatosnak nem igazán mondható akciók. A hírszerzés tagjai, kutatva, hogy mit okoz a szer, ha az illető tudtán kívül fogyaszt belőle, egy átlagos munkanapon saját kollégáik kávéjába, teájába, a karácsonyi partikon pedig a puncsos tálba is juttattak egy-egy adagot.

A pikáns történeteket Martin A. Lee és Bruce Shlain írta meg kimerítő részletességgel az Acid Dreams című könyvben, nem kifelejtve, hogy a CIA etikai normákat nem ismerő tesztjeinek hála jutott első adagjához Ken Kesey és Allen Ginsberg is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.