Meghalt Pécsi Ildikó

  • MTI
  • 2020. december 5.

Lélek

A Kossuth-díjas színésznőt otthonában érte a halál.

Elhunyt életének 81. évében Pécsi Ildikó Kossuth-díjas színművész – közölte közösségi oldalán a gödöllői önkormányzat szombaton.

A bejegyzés szerint a Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt szombaton gödöllői otthonában érte a halál. Pécsi Ildikó Gödöllő díszpolgára volt, a város önkormányzata saját halottjának tekinti.

Pécsi Ildikó 1940. május 21-én született Polgáron, 1962-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. A Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1966 és 1970 között a Vígszínház tagja volt. Három-három évet töltött a Mikroszkóp Színpadon és a kecskeméti Katona József Színházban. 1976 és 1985 között a Radnóti Színpadon, 1985-től 1990-ig a Népszínházban játszott. 1990-tól a József Attila Színház művésze volt. A Korona Pódium estjein és az egész országban fellépett önálló műsoraival (Szerelem, Virágok és kígyók között, Egyedül, Bizalom, Görögnek születtem).

1994-től 1998-ig az MSZP országgyűlési képviselője volt. 1980-tól a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagja volt és a Segítsünk Alapítvány kuratóriumának elnökeként is dolgozott.

A sokoldalú színésznő nemcsak a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott kiváló alakítást (O'Neill: Amerikai Elektra, Szophoklész: Antigoné, G. B. Shaw: Warrenné mestersége, O'Neill: Boldogtalan hold), hanem vígjátékokban és zenés darabokban is remekelt (Neil Simon: Furcsa pár, Achard: A bolond lány, Brefford: Irma, te édes, Brecht: Koldusopera).

Száznál több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott (A Tenkes kapitánya, Az aranyember, Hattyúdal, Veri az ördög a feleségét, Indul a bakterház, Te rongyos élet, Linda, Montecarlo!, Ketten Párizs ellen). Sokat foglalkoztatták a Magyar Televízió kabaréműsoraiban is, Antal Imrével alkotott kettősüknek hatalmas sikere volt.

A színészi munka mellett rendezett, sőt írt is színdarabokat, rendezésében tíz évig minden évben bemutattak egy klasszikus görög darabot Tác-Gorsiumban. Négy könyvet jelentetett meg, 2008-ban gyerekeknek szóló lemezt adott ki, több hangoskönyvet rögzített, valamint önálló estjeivel (mások mellett Blaha Lujzáról, Melina Mercouriról) is fellépett.

Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért. 2009 óta tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2011-ben Hazám-díjban részesült. Idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.