Három aranyérmet szerzett legutóbb, a párizsi Európa-bajnokságon, 1986-tól 1994-ig zsinórban volt magyar bajnok, ami egyedülálló. Az orosházi mesterfodrász, az Alföld legnagyobb oktatási intézménye, a Harruckern szakoktatója a magyar válogatott tagjaként évek óta valamennyi rangos nemzetközi versenyen részt vesz - hol trénerként, hol versenyzőként.
*
Magyar Narancs: Mit jelent az, hogy fodrászválogatott? Ki juthat el nemzetközi versenyre, világbajnokságra?
Cseh István: A Magyar Fodrász-Kozmetikus Egyesület évente, benevezéses alapon megrendezi a magyar bajnokságot. Az első három kerülhet a válogatott keretbe. Világbajnokságokat kétévente tartanak, körülbelül hatvan ország részvételével. Számos kategória létezik: például technikai, klasszikus és kreatív. Én kizárólag férfifrizurákat készítek, a technikai kategória az erősségem. A versenymúlttal rendelkező, vizsgát tett tagokból álló nemzetközi zsűri szigorú szempontok szerint osztályoz. Olyan ez, mint a műkorcsolya. Leginkább a tudás és a teljesítmény számít, de minden versenyen akad néhány egyformán színvonalas alkotás, ekkor a kapcsolatok döntenek. Maximum 30 pont adható, s a világbajnoki címhez elengedhetetlen, hogy a magyar zsűritagtól is legalább az átlag feletti pontszámot kapjuk meg. Ez sajnos a fodrászszakmában egyáltalán nem magától értetődő.
MN: Mennyire zárt közösség a versenyfodrászoké?
CSI: Belterjes, és nem a jóindulatáról híres. Igaz, hogy mindenki ismer mindenkit, de nagyon széthúzunk. Hamar megsértődnek a kollégák, ha több vendégem van vagy jobb vagyok náluk. Novemberben első lettem férfi technikai kategóriában a párizsi Európa-bajnokságon. Utána egyszer sem csörrent meg a telefonom, még az egyesületből sem hívott fel senki, hogy gratuláljon.
MN: Mitől más egy versenyfrizura?
CSI: Teljesen eltér a hétköznapi, divatos hajtól, sokkal inkább művészi alkotás. Igaz, bizonyos elemei - színek, vágástechnika - divatot teremthetnek. A versenyek úgy zajlanak, hogy a kiírásban megadják például a hajhosszt, a felhasználható színek mennyiségét, azt, hogy milyen eszközzel és anyaggal dolgozhatunk, és mennyi idő alatt készüljön el a frizura.
MN: Ez a világbajnokságokra is érvényes?
CSI: Igen. Nekem az a megtiszteltetés jutott, hogy 1994-től több éven át lehettem a válogatott trénere. Elértem, ami előttem senkinek nem sikerült: Milánóban hetedikek, Chicagóban pedig ötödikek lettünk. Csonka Tamás és Kovács Attila kerettagokkal most egy olasz edzővel készülünk, aki a kiírás alapján jelöli ki az irányt, mi pedig szisztematikusan felépítjük és begyakoroljuk az adott frizurákat. Mivel jövőre Párizsban világbajnokok szeretnénk lenni, naponta legalább négy órát kell gyakorolnunk.
MN: Ki finanszírozza ezt?
CSI: Nagyjából senki. Ez a napi munka után történik. Az elhatározásunkkal együtt lemondtunk a hétvégékről, a családi programokról, nincs betegség, és az sem lehet hivatkozási alap, hogy pénzszűkében vagyunk. Igaz, hogy a világbajnokságra a szakmai szervezet próbál szponzorokat felhajtani, de a legjobb esetben is csak a költségek felét fizetik, a többit mi álljuk, egyéni szponzorok segítségével, saját zsebből. Egyébként a legnagyobb hajápolási szereket forgalmazó cégek egyáltalán nem szponzorálják a versenyfodrászokat: azzal magyarázzák, hogy a lakossági fogyasztásra építenek. Volt olyan gigacég, amelyik azt jelentette ki, hogy számukra nem reklámértékű a fodrász-világbajnokság. Megkerestem egy másik nemzetközi vállalatot is azzal, hogy jövőre világbajnok leszek. Azt felelték, hogy az álmok és a vágyak nem találkoznak a cég reklámpolitikájával, ők a realitásban élnek.
MN: Negyven éve fodrász, nemzetközi sikerei számosak. Közben Szegeden és Orosházán van üzlete, átlagos vendégkörrel.
CSI: Még Szeged is kisváros az elképzeléseimhez, Orosházáról nem is beszélve. Nem készíthetem el a legújabb stílusokat, mert még mindig az a fő dilemma, hogy mit szól hozzá a szomszéd. Legfeljebb akkor élem ki magam, ha találok egy fogékony fiatalt. A többi, mint egy időutazás: megpróbálom teljesíteni a kívánságokat. De nem panaszkodom, hiszen ebből élek. A vendégek pénzéből tudok versenyre járni, bár tény, hogy a vidéki társadalom nagyon árérzékeny: képtelenség a valós értéknek megfelelő összeget kapnom a frizuráért. A másik véglet a budapesti sztárfodrászok árképzése, de náluk leginkább a nevet kell megfizetni.
MN: Egyes fodrászok az elmúlt években médiasztárok lettek. Mekkora valós teljesítmény áll mögöttük? Tényleg ők a legjobbak?
CSI: Nem kérdőjelezem meg a tudásukat: tényleg kiválóak, habár nem a legjobbak. A médiaszereplésekkel felhabosított glamourfodrászat elismerésre méltó, de nem a stílusom. Nemegyszer fordult elő, hogy a legnevesebb hajszobrász tanulóját én készítettem fel vidékről a versenyre, amit meg is nyert. Később a "maestro" bejelentette, hogy meg is buktatta volna azzal a hajjal. A szocialista érában, amikor az első eredményeket hoztam, engem is megkínált a fodrászszövetkezet menő fővárosi állásokkal, de nem fogadtam el. Azért egy kicsit megbántam.
