Lélek

Hófödte csúcsok, kardszerű sziklaszirtek felé araszol a hatüléses sílift gyufaszálnyi ősfenyők, pontnyi méretű lesiklók fölött. Két ember ül benne: egy tipikus faarcú és egy kétségbeesett, aki avval a céllal érkezett az Alpok közepébe, hogy szokásosan visszatérő, szorult pszichés helyzetében egy hétre most lelazuljon, erőt gyűjtsön, előkészítvén a talajt ahhoz, hogy bizonyos később meghozandó döntések folyományaképpen mentális státusában pozitív irányú, kardinális változások történjenek. A félórás út alatt cikkünk két főhőse egyetlen szó elhangzása nélkül a következőképpen diskurált, ekképp értekezett.

Már egy órával a ceremónia kezdete előtt tömegek néznek mereven a görög katolikus templom irányába, ahol a gyászszertartás zajlik. Ahová beállok, a magasabb növésűek jól láthatják a Jimmy adakozásából fölépült templomot. Az alacsonyabbak az előttük állók hátát nézhetik végtelen türelemmel, amely természetesen a legtöbb esetben fekete színű, de azért akad sárga-rózsaszín, apró virágmintás és csíkos gyászruha is. Néha megkérdezik, mi történik.

Magyar Narancs: Magyarország az olasz vadászok kedvenc lőtere?

Nem mondhatnám, hogy egy súlyosan-reménytelenül leszakadó réteg jött volna el múlt héten az Almássy térre, a VII., VIII., IX. és X. kerületi munkaügyi központok összevont állásbörzéjére. Kilenckor kezdődött az esemény, és az első, déli gyorsmérleg szerint ugyanannyi huszonéves jött érdeklődni, mint harmincas vagy középkorú, összesen vagy négyszázan. Iskolai végzettség szerint annyi nyolcosztályos kerülgette az üldögélő munkaadókat, mint sokdiplomás, de a

(például a merevedési zavarral), a férfi- fogamzásgátlással, valamint a férfiklimaxszal foglalkozik. Az egyetemi egyesülések után idén

Parti Nagy Lajos könyvében, a Hősöm terében Tubica Cézár és Rencike világuralomra tör. Persze a galambok populista csőcselékként való ábrázolása nem több, mint írói fogás, mégsem árt egy kis rehabilitáció. Lássuk a postagalambot, amely voltaképpen Rencikéék fajának kitenyésztett változata, és annyira hasonlít is rájuk, hogy a laikus első pillantásra meg sem tudja különböztetni a közönséges házigalambot a "postától".

A nagy millenniumi révületben egy új templom felszentelése különösebb hírértékkel nem bír, elég a szenteskedésből, gondolhatjuk félig-meddig jogosan. Figyelmünket most mégis vessük a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség új otthonára, hátha mégis okosabbak leszünk, mielőtt mindnyájan kolostorba vagy emigrációba vonulunk.

Elindultunk. A két kisméretű gyermek otthon maradt, kicsit törölgetjük szemünk sarkából a könnyet, hogy hogyan leszünk nélkülük, hogyan lesznek nélkülünk a nagymamánál. Három éve nem voltunk sehol, ez az ára annak, ha az ember családja hirtelen szaporodik. Ketten fogunk elutazni, nem lesz szaros pelenka, éjszakai fogzás, tízszeri felkelés, aki tudja, mi ez, az tudja, aki meg nem tudja, annak hiába magyarázni, hogy mi a két gyerek. És persze dolgozni sem fogunk, nem lesz más, csak havaj: Porto, kerek öt napig.

Feleségemet 1998. december 13-án éjszaka egy V. kerületi étteremben kirabolták. Elvitték a táskáját, benne a személyi igazolvánnyal, jogosítvánnyal, a gépkocsi forgalmi engedélyével, folyószámlánk bankkártyájával és az egyebekkel. Még abban az órában ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, amiről jegyzőkönyv készült. Amint később arról is, hogy még azon az éjszakán az egyik áruházlánc boltjában megtakarított pénzünket hiánytalanul levásárolták. Azaz kifosztottak bennünket.

2000 nyarán akad csoda bőven, mégis az idei szezon eddigi legkellemesebb kalandját jelentheti az, hogy megújult a Széchenyi fürdő szabadtéri részlege. Szebb, mint valaha, frissít, gyógyít és simogat, de legfőképpen ragyog, mint egy pompás asszony. Fürdőkultúra szavunkra ismét büszkék lehetünk.

Egy oxfordi zoológus, a helyi egyetem professzora, a víziemlősök kutatója, Sir Alister Hardy egy szép napon elkezdte embertársait is víziemlősöknek látni. Ez így akár kis színes hírnek is tűnhetne valamelyik bulvárlapban, pedig jóval több annál.

Magyar Narancs: Úgy tudom, a Liptonnál dolgoztál. Mit csináltál ott?

Magyar Narancs:

A kispaládi Fedor Sándor Dimó dalait Martin György rögzítette 1958-ban, majd - részben már egy reprezentatív kiadás szándékával - 1969-ben megismételten. Az Etnofon Népzenei Kiadó