Olasz vadászok Magyarországon: Mindenre, ami mozog (Rodics Katalin, a Természetvédelmi Hivatal osztá

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Magyarország az olasz vadászok kedvenc lőtere?

Magyar Narancs: Magyarország az olasz vadászok kedvenc lőtere?

Rodics Katalin, a Természetvédelmi Hivatal osztályvezetője

Úgy tűnik, az olasz vadászok eltökélték, meg sem állnak addig, amíg ki nem lövik az utolsó madarat Magyarországon. Elszántságuk és madártetemeket rejtő hűtőládáik kapacitása óriási, ha lebuknak,több millió forint eszmei értékű madártetem látványa fogadja a fináncokat. Rodics Katalin, a Természetvédelmi Hivatal ökológiai osztályvezetője azonban úgy véli, a java még hátra van, hiszen még csak a vadászati szezon derekán járunk.

Rodics Katalin: Nem vagyunk kivételes helyzetben, az összes volt szocialista országot szívesen látogatják. Ennek egyik oka vadászati. A nyugati államok gondozott, jól fésült erdeivel szemben, a mi térségünkben többé-kevésbé még természetközeli állapotok uralkodnak. Az összefüggő erdőkben, a parcellázatlan nagy sík területeken a vadállomány gazdag, és ez nagy vonzerő számukra. A másik ok, amiért szeretnek ide jönni, hogy nálunk még élnek olyan madárfajták, amelyek Nyugat-Európából már szinte teljesen eltűntek.

MN: Tisztában vannak azzal, hogy melyik védett ezek közül?

RK: Régebben még hivatkozhattak arra, hogy nincs kellő információjuk - bár aki tisztességes, mielőtt elmegy külföldre vadászni, tájékozódik, hogy ott milyen szabályok érvényesek -, de tavaly óta minden Magyarországra érkező vadász kézhez kap egy anyanyelvén írt, általunk és a vadászati hatóságokkal közösen készített kiadványt. Ebben az összes olyan védett állat, amely összetéveszthető a vadászható fajtákkal, és ezért leggyakrabban esik áldozatul, fotóval, röpképpel és részletes leírással szerepel. Persze ez csak akkor segítség, ha a vadász alapvetően jó szándékú, de az olaszok a legtöbb esetben nem félreértésből lőnek védett madárra. Az EU-ban védett madarak szinte egytől egyig megegyeznek a magyarországi fajtákkal. Nehéz elhinni, hogy azt a nyári ludat, amelyiket a múlt héten Szabadszálláson lőttek le, valaki is tőkésrécének nézte.

MN: Szándékosan védett madarat akarnak lőni?

RK: Sokszor igen, mert például imádják az énekesmadarakból készített ételeket, vagy valami ritka trófeára vágynak. De néha semmilyen tudatosság nem fedezhető föl náluk, egyszerűen azt hiszik, hogy amikor átjönnek ide egy olyan keményen szabályozott világból, mint az Európai Unió, itt azt csinálnak, amit akarnak. Azért mert pénzük van, gazdagok, meg tudják fizetni a vadőrt, nálunk végre kiélhetik azt a szenvedélyüket, amit otthon esetleg el kell fojtaniuk. Igazi latinos temperamentummal lövöldöznek mindenre, ami mozog. Néhány éve egy hajtót is agyonlőttek.

MN: Mekkora a magyar vadásztársaságok felelőssége ebben a sajátos lőgyakorlatban?

RK: A vadászatot nagyon szigorú törvények szabályozzák, kizárólag a társaságok által szervezetten folyik. Olyan nincs, hogy valaki idejön, és csak úgy lövöldöz, a vadőr vagy a kísérő vadász mint hivatalos személy végig ott kell legyen mellette. A vadőr tehát pontosan tudja, hogy mikor lőnek le védett madarat, csak sajnos nem mindig tud ellenállni a hallgatásáért ígért pénznek. De nemcsak ő, hanem a társaság, akinek alkalmazásában áll, az is nagy nyomás alatt van, hiszen fő bevételi forrása a bérvadásztatás. A megélhetés gyakran a törvény megkerülésére csábít.

MN: Ezek szerint ők is ugyan- úgy bűnhődnek, mint külföldi vendégeik?

RK: A Természetvédelmi Hivatal hatásköre addig terjed, hogy a felderített esetekben eljár, lefoglalja a zsákmányt, megállapítja a kártétel nagyságát, és kirója a természetvédelmi bírságot. De az, hogy melyik vadásztársaság, melyik vadőr felelős egy adott esetben, és hogy ezért milyen büntetést szabtak ki rá saját hatóságai, erre ők tudnának válaszolni. Elvileg, ahol bizonyított a szándékosság, a vadásztatási jogot is meg lehetne tőlük vonni, de erre még tudomásom szerint nem volt példa.

MN: Akkor maradjunk azoknál, akik a ravaszt meghúzzák. Rájuk milyen büntetés vár?

RK: Ha olyan fajtát lő, amelyik fokozottan védett, vagy nemzetközi védelem alá esik, akkor ez már nem csupán szabálysértésnek, hanem bűncselekménynek számít, amiért akár 3-5 év börtön is kiszabható. Ilyen ítélet Magyarországon még nem született, de a bírói gyakorlat egyre szigorúbb. Ma már csak a komoly, esetenként több millió forintos pénzbüntetés után hagyhatja el a bűnös vadász az országot, és nagy öröm számomra, hogy gyakran ki is utasítják. A törvény arra is lehetőséget ad, hogy a bűncselekményben használt eszközöket elkobozzák, ez történt a múlt héten a kiskunsági esetnél is.

MN: Begyűjtötték az olaszok puskáit?

RK: Sajnos nem, de legalább az illegális tárgyakat elvették tőlük. Ilyenek voltak a különleges tükrök, amelyekkel víz csillanását tudják imitálni, hogy a vonuló madarak odaszálljanak inni, mert akkor sokkal könnyebb elejteni őket. Vagy az a magnetofon, amivel akárhány különböző madárnak a hangját le tudják játszani távirányítással. A különböző sávokra fölvett hívóhangokat a halálra ítélt egyedek fajának megfelelően lehet tetszés szerint váltogatni. Az odacsalt madarat már nem nehéz lelőni.

MN: Érzékelhető a szigorodó büntetések elrettentő hatása?

RK: Szerintem elég nagyok ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjon a vadász, megéri-e Magyarországra jönni például pacsirtát vagy cigányrécét lőni. A törvényen túl azonban legalább annyira fontos, hogy a rendőrség, a vámosok és a bíróságok végre fölismerték, milyen nagy problémáról van szó. Az is nagy eredmény, hogy a vadásztársaságok most már gyakran értesítik a nemzeti parki igazgatóságainkat, ha olasz vadászokat fogadnak. Akkor a természetvédelmi őreink odamennek, hogy segítsenek a védett madarakat megóvni. Ez a néhány éve tartó, a különböző érintett szerveket érintő kedvező folyamat kezd beérni és valódi eredményt hozni, hasonlóan ahhoz, amit az illegális állatkereskedelem esetében tapasztaltunk. Hazánk néhány éve még kedvelt tranzitállomása volt az egzotikus állatok Európába csempészésének. Hiába csatlakoztunk tizenöt éve a washingtoni egyezményhez, kézzelfogható eredmény csak akkor mutatkozott, amikor a hatóságok "érzelmileg" is azonosultak a törvénnyel. Ahogy a csempészés a jobb felderítettséggel és a szigorú büntetésekkel radikálisan csökkent, remélhető, hogy a védett madarak is egyre nagyobb biztonságban lesznek hazánkban. Kár, hogy ez a térség egészére még sokáig nem fog kiterjedni. Tudjuk, hogy az egzotikus állatok illegális kereskedelme ugyanúgy folyik, mint régen, csak most már nem Magyarországon keresztül, és az is biztos, hogy az olasz vadászok sem fognak fölhagyni pusztításukkal, mert innen esetleg ki lesznek tiltva. Jugoszlávia, Románia, Ukrajna - a nálunknál jóval gyengébb természetvédelmükkel, vegetáló gazdaságukkal - továbbra is kitűnő terepet kínálnak számukra.

Böröcz László

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/49. (12. 07.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...