legtöbben az érettségizettek
voltak, és minden tizedik talált is valami munkát, már ha találásnak lehet nevezni azt, hogy valamelyik cég behívta elbeszélgetésre, interjúra.
Az állásbörze egyébként úgy működik, hogy a munkaadókat felkérik a munkaügyi központok, hogy ha van néhány betöltetlen státusuk, fáradjanak már el, és segítsenek egy kicsit a munkanélküli-helyzet alakításában. A rendszer persze azért nem ennyire egyértelmű. Arra például soha nem tettem volna fel egyhavi munkanélküli-járadékot, hogy kétezerben Magyarországon a legkeresettebb állás az informatikus mellett
a marós és a kőfaragó
lesz. Pedig egy vasúti kocsikat gyártó cég és egy műköves szövetkezet annyira keresi a marósokat és a kőfaragókat, hogy hívás nélkül is megjelennek mindenütt, ahol állásbörzét gyanítanak. De a lendületben lévő magyar gazdaság elemi erővel szívna fel szőnyegszövőket, portásokat, ABC-eladókat, kőműveseket, ácsokat és nőiruha-készítőket is, minden mennyiségben. A biztosítási és porszívóügynököket most nem említem, a szakma nehézségeiről szóló tragédia kötelező olvasmány az iskolákban, bár nem hinném, hogy emiatt lenne hiány házalókból.
Mint ahogy a tanfolyamokból sincs hiány. Persze lehet, hogy csak rosszkor jártam arra, de valahogy úgy tűnt, nem kapkodnak az elakadt sorsúak a 95 ezer forintos Pedi-Suli kéz- és lábápoló-műkörömépítő tanfolyam után, ahogy a társasházi közösképviselő-iskoláért sem volt nagy a tülekedés 84 ezerért. Igaz, közös képviselői oklevélért négyszáz tanórát kellene (lehetne) végigülni (talán egy aládúcolt bérház huzatos lichthofjában), majd a végén írásbeli, szóbeli vizsgát tenni és egy szakdolgozatot írni. Ennél már ígéretesebbnek tűnt a vendégkísérő és hivatásos házigazda felsőfokú szakképzés kétszázezerért (a díj egy részét a munkaügyi központ állja), a csábító ajánlatban csak a hiányzó munkaköri leírás jelentett némi bizonytalanságot.
Bár nem sokat reméltek, de a rend kedvéért eljöttek a börzére
a honvédség
hadkiegészítő parancsnokságától is. A szervezők elmondása szerint a honvédséget mindig elhívják az ilyen eseményekre, hadd toborozzanak kedvükre. A történelem során azonban toborzás alkoholizálás nélkül még nem volt sikeres, a legnagyobb vészben is csak szénrészeg emberekkel lehetett keresztet íratni a belépési nyilatkozatra. Most viszont csak ásványvíz volt és egy kis asztalka a sok között, mögötte két fiatal tiszt, egy férfi és egy nő várta azokat a speciális igényű fiatalokat, akiknek szerződéses szolgálati viszonyra fájt a foguk. A honvédség nem ígér sokat, de azt biztosan be is tartja. Havi negyvenezer bruttót kínál, és azt, hogy a szerződéses munkaviszony biztosan lejár 40, illetve tiszti fokozat esetén 45 éves korban. Ezt követően a honvédségnek nem áll módjában munkát adni. Persze a negyvenezer bruttó csak irányadó, "nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek kitett beosztásokban" például akár havi plusz 12 ezer forinttal is megfejelhető az illetmény. Cserébe a honvédség 18-30 éves kort, büntetlen előéletet és kezdeti egészséget kér.
A fiatal toborzó százados elmondása szerint asztaluknál nem volt túl nagy roham, de azért tíz ajánló brosúrát sikerült elpasszolni, ami a fővárosban nagy dolog. Vidáman beszélt a katonaélet szépségeiről, a valahová tartozás biztonságáról, és csak akkor kezdett sietősen pakolászni, amikor valóságos piaci fizetésekről esett közöttünk szó.
K. R.
