Nem mondhatnám, hogy egy súlyosan-reménytelenül leszakadó réteg jött volna el múlt héten az Almássy térre, a VII., VIII., IX. és X. kerületi munkaügyi központok összevont állásbörzéjére. Kilenckor kezdődött az esemény, és az első, déli gyorsmérleg szerint ugyanannyi huszonéves jött érdeklődni, mint harmincas vagy középkorú, összesen vagy négyszázan. Iskolai végzettség szerint annyi nyolcosztályos kerülgette az üldögélő munkaadókat, mint sokdiplomás, de a

Nem mondhatnám, hogy egy súlyosan-reménytelenül leszakadó réteg jött volna el múlt héten az Almássy térre, a VII., VIII., IX. és X. kerületi munkaügyi központok összevont állásbörzéjére. Kilenckor kezdődött az esemény, és az első, déli gyorsmérleg szerint ugyanannyi huszonéves jött érdeklődni, mint harmincas vagy középkorú, összesen vagy négyszázan. Iskolai végzettség szerint annyi nyolcosztályos kerülgette az üldögélő munkaadókat, mint sokdiplomás, de a

legtöbben az érettségizettek

voltak, és minden tizedik talált is valami munkát, már ha találásnak lehet nevezni azt, hogy valamelyik cég behívta elbeszélgetésre, interjúra.

Az állásbörze egyébként úgy működik, hogy a munkaadókat felkérik a munkaügyi központok, hogy ha van néhány betöltetlen státusuk, fáradjanak már el, és segítsenek egy kicsit a munkanélküli-helyzet alakításában. A rendszer persze azért nem ennyire egyértelmű. Arra például soha nem tettem volna fel egyhavi munkanélküli-járadékot, hogy kétezerben Magyarországon a legkeresettebb állás az informatikus mellett

a marós és a kőfaragó

lesz. Pedig egy vasúti kocsikat gyártó cég és egy műköves szövetkezet annyira keresi a marósokat és a kőfaragókat, hogy hívás nélkül is megjelennek mindenütt, ahol állásbörzét gyanítanak. De a lendületben lévő magyar gazdaság elemi erővel szívna fel szőnyegszövőket, portásokat, ABC-eladókat, kőműveseket, ácsokat és nőiruha-készítőket is, minden mennyiségben. A biztosítási és porszívóügynököket most nem említem, a szakma nehézségeiről szóló tragédia kötelező olvasmány az iskolákban, bár nem hinném, hogy emiatt lenne hiány házalókból.

Mint ahogy a tanfolyamokból sincs hiány. Persze lehet, hogy csak rosszkor jártam arra, de valahogy úgy tűnt, nem kapkodnak az elakadt sorsúak a 95 ezer forintos Pedi-Suli kéz- és lábápoló-műkörömépítő tanfolyam után, ahogy a társasházi közösképviselő-iskoláért sem volt nagy a tülekedés 84 ezerért. Igaz, közös képviselői oklevélért négyszáz tanórát kellene (lehetne) végigülni (talán egy aládúcolt bérház huzatos lichthofjában), majd a végén írásbeli, szóbeli vizsgát tenni és egy szakdolgozatot írni. Ennél már ígéretesebbnek tűnt a vendégkísérő és hivatásos házigazda felsőfokú szakképzés kétszázezerért (a díj egy részét a munkaügyi központ állja), a csábító ajánlatban csak a hiányzó munkaköri leírás jelentett némi bizonytalanságot.

Bár nem sokat reméltek, de a rend kedvéért eljöttek a börzére

a honvédség

hadkiegészítő parancsnokságától is. A szervezők elmondása szerint a honvédséget mindig elhívják az ilyen eseményekre, hadd toborozzanak kedvükre. A történelem során azonban toborzás alkoholizálás nélkül még nem volt sikeres, a legnagyobb vészben is csak szénrészeg emberekkel lehetett keresztet íratni a belépési nyilatkozatra. Most viszont csak ásványvíz volt és egy kis asztalka a sok között, mögötte két fiatal tiszt, egy férfi és egy nő várta azokat a speciális igényű fiatalokat, akiknek szerződéses szolgálati viszonyra fájt a foguk. A honvédség nem ígér sokat, de azt biztosan be is tartja. Havi negyvenezer bruttót kínál, és azt, hogy a szerződéses munkaviszony biztosan lejár 40, illetve tiszti fokozat esetén 45 éves korban. Ezt követően a honvédségnek nem áll módjában munkát adni. Persze a negyvenezer bruttó csak irányadó, "nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek kitett beosztásokban" például akár havi plusz 12 ezer forinttal is megfejelhető az illetmény. Cserébe a honvédség 18-30 éves kort, büntetlen előéletet és kezdeti egészséget kér.

A fiatal toborzó százados elmondása szerint asztaluknál nem volt túl nagy roham, de azért tíz ajánló brosúrát sikerült elpasszolni, ami a fővárosban nagy dolog. Vidáman beszélt a katonaélet szépségeiről, a valahová tartozás biztonságáról, és csak akkor kezdett sietősen pakolászni, amikor valóságos piaci fizetésekről esett közöttünk szó.

K. R.