Egyelőre nem kapnak kártérítést a bicskei gyermekotthon volt igazgatójának áldozatai

  • narancs.hu
  • 2020. február 26.

Lélek

A fenntartónak "nem áll módjában teljesíteni" a kártérítési igényt.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) egyelőre nem fizet azoknak az áldozatoknak, akiket a bicskei gyermekotthon volt igazgatója molesztált, írja a Népszava.

A lap birtokába jutott főigazgatói válasz szerint az SZGYF-nek "nem áll módjában teljesíteni a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthonban elkövetett szexuális bűncselekmények áldozatainak kártérítési igényét és annak 30 napon belüli megfizetését".

Az RTL Klub még 2016-ban mutatta be azt a riportfilmjét, amiben Pop Mert Julián és Illés Levente beszélt a gyermekotthonban történt szexuális zaklatásokról. Az érintettek elmondták, hogy az intézményben éveken keresztül napi szinten molesztálták a gyerekeket. Vásárhelyi Jánost szexuális erőszak, annak kísérlete és szexuális visszaélés miatt jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre, egy volt nevelőt, K. Bélát felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság 2019. szeptemberben. Pop Mert Julián 2016. szeptember 7-én tett feljelentést a férfi ellen, ezután az érintett fiatalok értesítették a gyermekvédelmi gyámot. A főigazgatóság az ő jelzésére függesztette fel az igazgatót 2016. szeptember 23-án, belső vizsgálatot rendelt el és feljelentést tett.

Vásárhelyi János áldozatai kártérítési igényt nyújtottak be az intézmény fenntartóihoz és felügyelőihez - ami 2013 óta az SZGYF. Benedek István Zsolt, az SZGYF főigazgatója levelében azt írta, hogy a gyermekotthon fenntartójaként megtették a szükséges lépéseket.

Pop Mert Julián úgy reagált:

"Az nagyon rossz, ha az az irány, hogy a magyar állam nem felelős, különösen az áldozatsegítés évében. A csapból is az folyik, hogy a hatóságok és intézmények kiállnak az áldozatok mellett, mégsem vesznek rólunk tudomást. Mulasztottak, mégis azt mondják, hogy nincs felelősségük és nem fizetnek".

Boros Ilona, a Társaság a Szabadságjogokért jogi munkatársa a Népszavának azt mondta, várhatóan polgári per lesz az ügyből, és a bíróság állapítja majd meg, hogy követett-e el mulasztást az SZGYF. A lapnak az SZGYF egyelőre nem válaszolt.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.