Szakadó esőben, több ezren hallgatták Ferenc pápa karácsonyi üzenetét

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. december 25.

Lélek

Az egyházfő szerint a párbeszéd az egyedüli megoldás a válsághelyzetekben.

Az eső ellenére több ezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.

 Ferenc pápa kijelentette, a járvány nehéz próbára tette a társadalmi kapcsolattartást, és nemzetközi szinten is fennáll a veszély, hogy "az összetett válsághelyzetekben a rövidebb kitérőre esik a választás a párbeszéd hosszabb útja helyett, pedig az az egyedüli, mely megosztott és tartós megoldáshoz vezet."

Beszédében szokás szerint felsorolta a világ konfliktusok dúlta térségeit az első helyen a több mint tíz éve háború dúlta Szíriát említve. Ukrajnában is párbeszédet szorgalmazott a "rákként elhatalmaskodó konfliktussal" szemben.

Humanitárius támaszt sürgetett a menekülteknek, védelmet az erőszak áldozataivá váló nőknek és gyermekeknek, valamint olyan környezetvédelmi politikát, amely a jövő generációk számára élhető Földet biztosít.

A tavaly karácsonyi zárlattal ellentétben Ferenc pápa ismét a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mondta el beszédét és nyitva volt a Szent Péter tér is.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.