Kedves Olvasóink!
Köszönjük kérdésüket, megvagyunk.
Írunk, írogatunk.
A lapot, mi mást is írnánk. A kilencedik számot azóta, hogy.
Egyszer, úgy október elején, a legnagyobb vész idején egy velünk kevéssé rokonszenvező újság velünk kevéssé rokonszenvező újságírója részvétteli üzenetet küldött lapunknak (és istenuccse, őszintén hangzott). De, keserítette magát s vigasztalt minket e derék publicista, úgyis sikerülni fog, ő biztos benne.
Ugyan honnan vagy benne ilyen biztos, pajtás, kérdeztük magunkat rezignáltan erre, s szíttuk cigarettáinkat elégikus hangulatban a Figyelő szerkesztőségének teraszán (akkoriban épp ott csöveztünk, ha emlékszik még erre valamely Hű Olvasónk), az őszi lombok alatt, azon morfondírozva egy hűvös péntek estén, hogy honnan lesz pénz a kedden esedékes nyomdaszámlára, s hogy volt pár jó évünk legalább; ha nem lesz több, hát nem lesz, de az, ami volt, már a miénk marad, a legszebb fejezet mindnyájunk önéletrajzában, a történetek a Narancsról a lemenőknek; és hogy vége, a franc essen belé, bármit is írjon vagy higgyen erről a jelentős jobboldali közíró. Meg a lap azon barátai, akik szintén bíztak és bíznak a MaNcs, a Narancs megmaradásában, pusztán azon egyszerű okoskodás alapján, hogy a MaNcs azért nem szűnhet meg, mert nem szűnhet meg. Mert az elképzelhetetlen lenne, miként elképzelhetetlen az is, hogy a folyók visszafele folyjanak forrásuk felé, hogy a láva rükvercben áramoljék, a vulkánba belefele mintegy, vagy hogy a Tavaszra rögtön a Tél következzék, jól kicseszve ezáltal a sorukra türelmesen váró Nyárral, valamint Õsszel is!
Ki gondolta volna, hogy eme bölcs olvasóknak akár még igazuk is lehet?
És ki gondolta volna, hogy ennyi embernek, ennyi Olvasónak fontos a lap?
Egyszer, ha túl leszünk a lap és önmagunk talpra állításának e küzdelmes korszakán, elmeséljük, hogy minő erőfeszítések és mennyi szerencse kellett a dologhoz. De addig is regisztráljuk: a múlt héten 138 megrendelőlap érkezett vissza szerkesztőségünkbe, azaz már 1865 új előfizetőnk van, azaz már csak 3135 újabb MaNcs-előfizető kell ahhoz, hogy a lap ne álljon bele idő előtt és fejjel lefelé az emésztőbe. És mondjuk el ismét: most már a Narancs azon előfizetőin a sor, akik eddig, mintegy ajándékba, kapták a MaNcsot, és akiknek mostanában jár le a Narancs-előfizetésük. Járuljanak most ők elszántan faxmasináikhoz, vonuljanak hallgatagon és nagy tömegekben a postahivatalokba, és juttassák el hozzánk megrendelőlapjaikat! Teljesítsék be ők a MaNcs sorsát, ami nem más, mint a megmaradás (amint azt oly bölcsen előre látta a fentebb már említett pesszimista jobboldali közíró meg a lap bölcs barátai)! Ne hozzon hülye helyzetbe váteszeket! Ne dugjon botot a Végzet bicajának küllői közé! Fizessen elő a MaNcsra, és ha már előfizetett, vonjon be másokat is a Nagy Mű létrehozásába: fizettessen elő velük is, vagy fizessen elő nekik! Ajándékozzon nekik karácsonyra MaNcsot, hogy ők is részesüljenek a Felsőbb Akaratnak való engedelmeskedés boldogságában! Ne szarozzon! Tartsa meg magának a lapot!
A szerk.
megrendelőlap
Név:........................................................................................
Cím:.......................................................................................
...............................................................................................
Irányítószám:........................
Szül. dátum:........................... Tel.:.......................................
A megrendelőt kérjük az alábbi címre vagy faxra küldeni: 1399 Bp., Pf. 701/415, fax: 267-4176
