Magyar Narancs: Nemrég pedofil-bűncselekmények gyanúja miatt nyomozás indult az ellen az ember ellen, aki közel tíz éve, kiskamasz korodban téged is abuzált. Mi volt az első reakciód, amikor erről tudomást szereztél? Mit éreztél?
Ádám: Azt, hogy ez életem egyik legjobb napja. Nagyon vártam már ezt a pillanatot. Aztán arra gondoltam, hogy sajnálom, hogy az ügyben 2019 januárjában tett feljelentésem nem jutott el idáig, azaz nyomozati szakaszba, mert az azóta hatályos jogszabályok alapján is elévültnek számított. Ez akkor értelemszerűen csalódás volt, mert lelkileg már felkészültem mindenre. Most viszont a lebukása és letartóztatása, az, hogy utolérte őt az ügy, katartikus érzés volt. Akkor a rendőrök arról biztosítottak, hogy most már szemmel tartják. Így tudtam, ha hibázik, vagy előkerül egy újabb ügy, akkor lépni tudnak.
MN: Kérlek, röviden beszélj arról, honnan jöttél.
Ádám: Fontosnak tartom elmondani, hogy csak azért kértem névtelenséget, mert nem szeretném, hogy ezek után, ha bárkivel találkozom, azonnal ezzel a történettel azonosítson. Miközben ez hozzám tartozik, és tetszik, nem tetszik, szerves része az életemnek – de csak egy része.
Kisvárosban nőttem fel, ott éltem 19 éves koromig, az egyetemig. A családi háttér azért fontos, mert N. N.-re az adott időszakban apapótlékként tekintettem. (Nem a valódi monogramja – a szerk.) Ennek az a magyarázata, hogy egész kiskoromtól nagyon konfliktusos volt a viszonyom édesapámmal. Amióta az eszemet tudom, feszült volt a kapcsolatunk, amiben az is szerepet játszott, hogy ő egy autoriter családból származik, én pedig gyakran ellenálltam, de ennél jóval összetettebbek az okok – az egész beszélgetést elvinné, ha ebbe most részletesen belemennék. Persze, arról is vannak emlékeim kiskoromból, hogy mennyire szeretett minket, és milyen büszke volt a fiaira. De jellemzően a rivalizáció dominált, erre aztán utóbb sok minden ráépült.
MN: Hogyan és mikor jutottál el elsőként az N. N. által vezetett edzésekre?
Ádám: Nyolcévesen, 1997-ben. Öcsémmel sok verekedős filmet néztünk, mondhatni a VHS-korszak nagy áldozatai voltunk. Hat, hat és fél évig voltam a tanítványa. Az első négy évben többször abbahagytam volna, de a szüleim nem engedték, mondván, ha valamit elkezdtem, vigyem végig. Négy év után viszont rendesen beleálltam, egyre komolyabban vettem. Ez heti két-három edzést jelentett, erre jött még egy-kettő, miután külön tanítvány lettem.
MN: Mi alapján lett valaki külön tanítvány?
Ádám: Egy, maximum két gyerek lehetett egyszerre ilyen tanítványa. Amikor elkezdett velem is foglalkozni, akkor volt egy másik, 4–5 évvel idősebb srác is, de az edzéseink soha nem együtt és egyszerre voltak. Akkor azt gondoltam, a kitartás és a potenciál alapján választja ki a tanítványait. Mivel két lánya van, nagyon szerette volna néhány kiválasztottnak átadni azt a tudást, ami neki megvolt. Aztán kiderült, hogy nem feltétlenül az előbb említett okok voltak a legfontosabbak. Emlékszem, amikor egy korábbi külön tanítványa elment tőle, az láthatóan nagyon megviselte. Azt mondta, hogy „egy kurva miatt hagyta ott őt”. Ezt a kijelentést már akkor is elég visszásnak éreztem.
MN: Hány év után lettél külön tanítvány?
Ádám: Öt és fél.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
