Az esküvő az igazság napja: akit nem csak divatból érdekel a Föld sorsa, a környezetvédelem szempontjait menyegzőjébe is zokszó nélkül beépíti. Egy átlagos esküvő Magyarországon egy-másfél millió forintba kerül (ugyanez az USA-ban bő hárommillió, Nagy-Britanniában ötmillió felett van), és akkor a nászutat még nem is számoltuk. Amíg hazánkban be nem fut a szén-dioxid-kibocsátás ellentételezését végző ún. carbon offset üzletág, addig egy ekkora, tervszerűen pazarló rendezvény ökológiai lábnyomát legfeljebb húszévnyi gyaloglással egybekötött szigorú vegetarianizmussal tudjuk ledolgozni.
Egyes zöld szubkultúrákban késhegyig menő viták folynak arról, melyik vallás és azon belül melyik felekezet szertartásainak menete a legkevésbé káros a bolygóra, mindez azonban sokak szerint egyszerű felhőhámozás. Egyrészt nyilvánvalóan azok a nyerők, akik egyedül a Földanyában hisznek, és egyetlen szertartást tartanak, másrészt a lényeg úgyis a templom után következik - zöld lelkiismeretünkre és pénztárcánkra egyaránt a lagzi mérete és lefolyása lesz döntő hatással.
Minél több embert hívunk meg, annál kevésbé vállalható a dolog ökológiai szemszögből. Utazzon akárhogyan, minden vendég növeli a lakodalom szén-dioxid-kibocsátását - a brit lakodalmak átlagosan 14,5 tonnát juttatnak a légkörbe -, és persze annál több meghívó, félig megrágott csirkecomb, papírpohár, virágcsokor végzi majd a szemétben. Nászunk emissziójának előzetes becslésére ma már számos angol nyelvű weboldal (nativeenergy.com, terrapass.com stb.) áll rendelkezésünkre. Az intimitást, a költségeket és a természeti erőforrások állapotát szem előtt tartva sokan
egyszerűen megszöknek
a csődület elől, hogy egy eldugott helyen, legfeljebb néhány barát társaságában adják össze őket. Aligha helyeselhető azonban, ha az ifjú párt a szökési sebesség egyenesen a tengerentúlra repíti, szép hazánkban is épp elég olyan térség kínálja magát, ahol a harmadik világ egzotikusnak vélt magányát megélhetjük. Ha szerelmünk netán a világ másik felén született, semmi okunk, hogy repülőn iderángassuk egész famíliáját, inkább utazzunk el mi magunk a második házasságkötésre. Amennyiben mégis szeretteink körében akarunk ünnepelni, akkor sem muszáj a "ha meghívjuk a nagynénéd szüleit, akkor meg kell hívjuk a keresztanyám testvéreit" játékba belemenni. Gondoljunk a biodiverzitás csüggesztő állapotára, és álljunk a sarkunkra: minek együtt feszengeni olyanokkal, akiket utoljára nyolcéves korunkban láttunk, és akik, ha törik, ha szakad, energiazabáló berendezést fognak ajándékba hozni?
Miután sikerült leszűkíteni a névsort, térkép, útikönyv, vonalzó, körző segítségével könnyen meghatározhatjuk a helyszínt, ahová a vendégeknek "átlagosan" a lehető legkevesebbet kell utazniuk. Amennyiben lehetséges, kérjük kölcsön barátaink házát, ha pedig bérlünk, gondoljunk a közjóra: a célnak megfelelő közösségi ház, múzeum számára mulatozásunk adott esetben életmentő bevételt jelenthet. A meghívót ma már sikk szépen formázott elektronikus levélben kipostázni, aki ragaszkodik a nyomtatáshoz, legalább használjon újrapapírt. Biztosítsunk a vendégsereg részére elégséges információt arról is, hogyan tudnak környezetkímélő módon utazni. Ha valóban miattunk érkeznek, nyugodtan elvárhatjuk, hogy jöjjenek vonattal vagy legalább telekocsival, de egyesek szerint nincs kifejezőbb nászajándék, mint amikor a rokonság a kedvünkért Nyírbátorból Volánbusszal jön, két átszállással. A gyülekezőhelyre pedagógiai célzattal bérelt hibrid autóval vagy riksával is beállíthatunk, egy 7-es busszal befutó pár is feledhetetlen látvány, így ráadásul garantáltan több őszinte gratulációban lesz részünk, mint amikor a motorizált násznéppel idegtépően tülkölve vonulunk végig a városon. Falun kézenfekvő, hogy a helyszínek között gyalogoljunk vagy szekérre üljünk.
Az ünnepség miatt
nem kell elvtelen kompromisszumokat kötnünk, végül is a mi esküvőnkről és a jövő nemzedékek életlehetőségeiről beszélünk. Aki saját kézbe veszi a szervezést, könnyebben biztosra mehet, ha viszont rendezvényszervezővel dolgoztatunk, tartsuk szemmel a beszállítói láncot, hogy az alapanyagok kiválasztása és feldolgozása a mi szempontjaink szerint történjen. Lehet jókat enni-inni anélkül, hogy esztelenül pazarolnánk és az ellátást flancos importtermékekre alapoznánk. Ha van jó borpince a közelben, miért hozatnánk ötven üveg chileit? Ha akad egy megbízható gazda és egy szakács, miért rendelnénk messziről ennivalót? Az étkeztetőtől elvárható, hogy biomenüt állítson össze (forduljunk a Nyitott Kert Alapítvány társadalmi vállalkozáshoz vagy a Biochefhez), és a tortához használt csokoládé, kakaómassza vagy a kávé ne rabszolgamunkával előállított termék legyen. Mivel a húsos étrend több természeti erőforrást emészt fel, szerepeljen minél több vegetáriánus fogás a választékban. Rendelhetünk palackos szódát (szi-viz.hu) az egyéb üdítők, italok visszaváltható üvegben vagy hordóban érkezzenek. Eldobható étkészletet használni nyilvánvalóan szemtelenség. A díszítő kellékek jó része a bolhapiacról, másodkézből beszerezhető vagy a barátokkal együtt elkészíttethető, ha van türelem és készség. Nagyszerű lámpásokat lehet fabrikálni méhviasz alapú gyertyákból és csinos befőttesüvegből, a terem felcicomázásához használhatunk a vacsora során elfogyasztható szezonális hazai gyümölcsöket és zöldségeket. A virág is legyen élő, évszaknak megfelelő hazai tájfajta, és persze vegyszermentes kertből származzon, de számos hagyományos kertészet vállal dísznövénykölcsönzést is. A tánchoz nem kell egy egész zenekart utaztatni, helyettük a vendégek széttartó ízlésvilágát jól érzékelő dj is megteszi.
A haladók annak is utánanéznek, miként bányászták az alkalmi gyűrűjükhöz használt aranyat (cianidos technika kizárva). A World Watch Institute kutatóintézet adatai szerint egy 9 grammos, 18 karátos aranygyűrű előállítása során 18 tonna bányahulladék keletkezik, nem csoda, ha sokan inkább egy régiségkereskedőhöz látogatnak el, vagy ügyes ötvös közreműködésével megunt ékszerüket alakíttatják át, esetleg körbenéznek a nagycsaládi kínálatban is. Az esküvői ruha kiválasztásánál se vetkőzzünk ki magunkból: minek vegyük meg a drága frakkot, selyemszoknyát, ha másnap megy a molyok közé? A ruhabérlés még a természetes anyagokból készült öltözet helyett is zöldebb megoldás. Az esküvő elsőrangú alkalom arra is, hogy egy érzelmileg épp ránk hangolódott csoport szemléletét kicsit formáljuk. A világ sorsa miatt érzett aggodalmunk vagy a kollektív cselekvés kényszeréről szóló rövid baráti szónoklat (ennek kidolgozását nyugodt szívvel bízhatjuk bármelyik lakóhelyünk közelében található zöldszervezetre) közben vagy az egész buli alatt vetíthetünk megrázó jeleneteket a "Kellemetlen igazság"-ból, bevonuló zenének pedig aligha találunk megfelelőbbet az "Oxygene"-nél, főleg, ha sok városi, naponta autózó barátunk van jelen. A nászajándékok kérdésében egyszerre kell gátat vetnünk a szerzés bizsergető örömének és a hála szorongató érzésének. Az életszínvonal növekedésével és a házassági korhatár kitolódásával ma már jobbára két egyszemélyes háztartás olvad össze, a kötelező olvasmányok mellett gyakran bútorból, szórakoztatóelektronikából is kétszer több lesz a kelleténél. Ilyenkor jóérzésű emberek
nem kérnek
újabb tartós fogyasztási cikkeket, hanem annak a bizonyos észak-amerikai párnak a példáját követik, akik szétosztották saját feleslegüket a rászoruló meghívottak között. Az esetleges ajándékok értékét, a menyasszonytánc bevételét fordítsuk környezetvédelmi célokra. Ha valamiből mégis hiányt szenvedünk, online felületen tegyük közzé kívánságlistánkat, hogy véletlenül se kapjunk két napelemes akkutöltőt vagy szelektív szemetest. A rokonság internetet nem használó része számára bízzunk meg egy listakezelőt, akit telefonon lehet keresni.
Nászutunkat természetesen az etikus turizmus szempontrendszere alapján tervezzük meg. (Lásd Egy erkölcsös vendégéjszaka, Magyar Narancs, 2006. július 6.) A párok a mézeshetek során gyakran tesznek fogadalmakat egymásnak közös jövőjükkel kapcsolatban. Aligha akad olyan célkitűzés, amely jobban összekovácsol két embert, mint amit egy torontói pár vállalt: egy teljes évet háztartási szemét keletkezése nélkül. Az egész azonban semmit sem ér, ha az ökológiai elővigyázatosság elvét szem elől tévesztve forró fejjel, néhány hét ismeretség után vonulunk az anyakönyvvezető elé. Alaposan és a lehető legtöbb releváns szituációban (vásárláskor, utazás tervezésekor, egy városrehabilitációs terv felett üldögélve) vizsgáljuk meg, valóban összeillünk-e szívünk szerelmével. Különben jó eséllyel az egész, örömünnepnek maszkírozott erőforrás-túlhasználatot éveken belül valaki mással leszünk kénytelenek megismételni.
