Július 26. van. Nagyjából most járunk az iskolai nyári szünet közepénél.
Legalábbis Magyarországon.
Ha ugyanis végignézzük az európai országok nyári szüneteinek kezdési időpontjait, akkor azt látjuk, hogy itt azért egy kicsivel korábban kezdődik a szünet, viszont majdnem mindenhol szeptember elejéig tart, Magyarország tehát élen jár a nyári szünet hosszúságában.
De hatalmas eltérések vannak abban is, hogy a teljes tanév alatt mennyi szünet van, a jelenleg Németországban élő cseh nyelvész, Jakub Marian össze is szedte nekünk, és két térképen elég jól be is mutatja, hogy bizonyos országok szinte minden szünetüket nyárra tartogatják, más országok pedig rövidebb nyári szünetet tartanak, viszont csomó szünetet pakolnak az év többi időszakára is.
Itthon nagyon régóta megy a vita arról, hogy milyen hosszú legyen a nyár, szakmai körökben is komoly a dilemma, amint pedig a mindenkori kormány előveszi a témát, a mindenkori ellenzék hőzöngésbe kezd. Hogy túl hosszú, hogy túl rövid. Hogy lehetne több szünet év közben, hogy már így is túl sok van év közben. Hogy alig tudják a szülők megoldani a gyerekeik nyaraltatását, hogy ha hosszabb lenne a tanév, akkor elevenen főnének meg a gyerekek a késő tavasztól üvegházként funkcionáló, rosszul szigetelt termekben, no meg már így is iszonyú fáradtak a tanév végéhez közeledve.
Nyilván, hisz rengeteg, sőt egyre több a tananyag, sokszor pedig épp a tanév vége sikeredik a legsűrűbbre, akkor kell behozni az év közben begyűlt lemaradásokat, és akkor kell a jó sok dolgozatot is írni, mert te jó ég, két osztályzatból nem lehet átlagot számolni.
Arról nem is beszélve, hogy mostanában még a keddre vagy csütörtökre eső nagy ünnepek előtti, illetve utáni hétfőt, illetve pénteket is le kell dolgozni, le kell tanulni – ez pedig egészen egyedülálló ötlet Európa-szerte.
| ||
Szóval tényleg sok ez a gyerekeknek, sok ez a tanároknak, a szünet meg kell a tanároknak, viszont sok a szülőknek, de egyébként sok a gyerekeknek is. Sok helyen tapasztalat az, hogy szeptemberben kicsit újra kell kezdeni mindent, amit addig tanítottak, a hosszú hetek alatt meg már az unatkozást is megunják a gyerekek, azt pedig kutatások igazolják, hogy
minél kevésbé van egy család anyagilag jól eleresztve, annál nagyobb hátránnyal indulnak neki az új tanévnek.
Hogy mi lenne helyes oktatáspolitikailag, oktatásszociológiailag, vagy mi lenne gazdaságilag vihető, azt nem tudnánk eldönteni, de pszichológiailag az nagyon is jól látszik, hogy a tanév rendje nyomokban sem illeszkedik a gyerekek és a családok ritmusához. Egyrészt a mereven szeptember elsejére tartogatott évkezdés épp annyira nem életszerű, mint a mereven június 15-ére rakott évzárás, arról nem is beszélve, hogy minek egyáltalán beszédekkel telepakolt, himnuszos-szózatos, tűző napon álldogálós ünnepekkel kezdeni és zárni a tanévet, miért nem elég csak úgy, simán megnyitni/lezárni azt.
Másrészt pedig azt gondolnám, hogy elsősorban nem is a szünet hossza a lényeg, hanem a tanév és a szünet minősége. Hogy a tanév során mennyi és milyen a tananyag, milyen az a tanár, aki mindezt megtanítja a gyerekeknek és milyen az épület, amiben mindez történik? Hogy szünetek alatt mit biztosít a tankerület, önkormányzat? Van-e elég minőségi és megfizethető tábor a nyárra, kapnak-e kaját a gyerekek a szünet alatt is? Hogy a mindenkori tanév vége tud-e a lazításról és a nyárra készülésről, nem pedig az eszement osztályozási lázról szólni?
Arra tehát nehéz választ adni, hogy pontosan mikor és mennyi szünet legyen, úgy pedig lehetetlen, hogy az erről szóló érdemi, szakmai párbeszéd évtizedek óta politikai ellenállásokba ütközik. Egy dolog viszont biztos. Akár a tanév hosszú, akár a nyár, úgy, ahogy most van, semmilyen szempontból sem vihető már sokáig.
