Megjelent a Clinical Psychological Science-ben egy közepesen terjedelmes cikk a depresszióval diagnosztizáltak nyelvhasználatáról, amiről az egyik kutató, Mohammed Al-Mosaiwi rögtön írt is egy jóval érthetőbb, népszerűsítő összefoglalót a The Conversationba, amit most már az Independent is lehozott.
Hogy a mezei halandók is megértsék.
Ez már eleve isteni ötlet, ritkán látni olyat, hogy egy hardcore kutató lefordítja önmagát, olyat meg pláne, hogy a kutatás teljes egészében elérhető online. Nemcsak a cikk szövege, hanem az összes statisztikai adat, melléklet, minden, amire szükség lehet. És ehhez még csak nem is kell se ingyenes, se pénzes, se próbaverziós regisztráció valamely tudományos oldalon, elég csak elgörgetni a cikk vége felé, a Supplemental Material és az Open Practices bekezdésekhez.
És hát valami ilyesmi lenne a tudomány, nem? Hogy mindenki elérje, akit csak érdekel.
De ebben a kutatásban nem ez az igazi izgalom, hanem az, hogy a produkált eredményekkel jóval gyorsabbá és hatékonyabbá válhat a depresszió felismerése és kezelése, valamint a kezelés hatékonyságát is könnyebben meg lehet nézni, hiszen ha tényleg leszivárog a nyelvhasználatba a depresszió, akkor azon bizony a meggyógyulás is nyomot fog hagyni.
| ||
Nézzük, pontosan miről is van szó. Azt eddig is tudtuk, hogy depressziósok sok negatív kifejezést és egyes szám első személyű névmásokat használnak, az viszont most derült ki, hogy végletes kifejezések (nem nagyon találtam jobb fordítását az absolutist szónak) gyakori használata is erősen összekapcsolódik a depresszióval, a borderline személyiségzavarral és az öngyilkosságról szóló gondolatokkal. Azt persze sokan sejthetik, Széchenyi pedig ki is mondta, hogy nyelvében él a nemzet, s jó eséllyel az ember vagy a beteg ember is valahol arrafelé él, hiszen nemcsak a nemzetről, népről, kultúráról, hanem az egyes emberről is elárul ezt-azt, hogy hogyan beszél.
Mohammed Al-Mosaivi és Tom Johnstone, a University of Reeding két kutatója most ennek ment utána.
Mégpedig három kisebb kutatás mentén, amiket most nem fogok részletesen bemutatni, itt most az a fontos, hogy mindenféle internetes fórumozók nyelvhasználatát, szóhasználatát hasonlították össze. (A kutatásba bevont fórumoknak a listáját ezen a linken lehet elérni.) Ahogy pedig egy kutatásban lenni szokott, háromban meg aztán pláne, voltak itt is hipotézisek, kísérleti és kontrollcsoportok és mindenféle szakértők, akik a 63 fórumon zajló beszélgetésekből 10 ezer szót elemeztek különböző tartalomelemző számítógépes eszközökkel, hogy aztán végül összeállítsanak egy 19 végletes (de nem szélsőséges) kifejezést tartalmazó szótárat.
| ||
Ebben a szótárban olyan szavak vannak egyébként, amiket mindenféle egyéb lelki betegségtől szenvedők, sőt, egészségesek is használnak, de a kutatásból az derült ki, hogy a depressziósok, a borderline-osok és az öngyilkosságot fontolgatók szignifikánsan gyakrabban,
közülük pedig a leggyakrabban az öngyilkosságon gondolkodók.
Azt is kimutatták, hogy a végletes gondolkodás a depresszív epizódok között is fennmarad, tehát az árnyalatok nélküli világlátás még a depressziónál is makacsabb. Ugyanígy viselkedik a sebezhetőség érzése is, az is fennmarad a depresszív epizód elmúlásával. Talán azért, mert a végletes gondolkodás sebezhetővé tesz, talán azért, mert maga a depresszió sebet hagy (ez lenne a „sebhelyhipotézis”, de ebbe sajnos egyáltalán nem mennek bele a kutatók, pedig elég érdekesnek hangzik). És a seb nem múlik egyhamar.
Egy kutatás értelmét, pláne egy ilyenét az mutatja meg igazán, ha lehet valamire használni, ezeket az eredményeket pedig a viselkedésterápiák vagy a mostanában elég trendi mindfulness alapú kognitív terápiák is nagyon jól tudják hasznosítani, ami őrült fontos dolog.
Van viszont néhány korlátja Al-Mosaiwi és Johnstone kutatásának, amit nevezettek össze is szedtek nekünk. Egyrészt az, hogy a fórumozókat egyáltalán nem kontrollálták, hiszen csak begyűjtötték a beszélgetéseiket, másrészt csak az egyes fórumok közötti különbségekre mentek rá, a személyen belüli változásokat nem nézték, végül a kutatók kiemelik azt is, hogy ok-okozati összefüggésekkel nem foglalkozott a kutatás, nem tudjuk, tehát, hogy mi a sorrend a végletes gondolkodás és a depresszió között.
Ha csak ennyi korlátja lenne a kutatásnak, az egyébként elég jó lenne, de hát sajnos nem csak ennyi van neki.
A legfőbb probléma, hogy elég lazára vették cikküknek ezt a részét, nem írtak erről sokkal többet, mint én, szóval kicsit azért kibontanám a szépen becsomagolt önkritikájukat.
Kezdjük a legkézenfekvőbbel, a fórumozók demográfiai mutatóival. Kik ezek? Kiket reprezentálnak? Hány évesek, hol laknak, milyen végzettségűek, mivel foglalkoznak, mióta küzdenek betegségükkel, milyen kezelést vesznek igénybe, szednek gyógyszert, s ha igen, milyet? Kik léphetnek be ezekbe a fórumokba, elég egy öndiagnózis is, vagy orvosi papír kell?
Aztán.
Mit jelent az, hogy szuicid gondolat? Azért itt elég széles spektrumról beszélhetünk kezdve onnan, hogy valakinek jutott már eszébe a halál egészen odáig, hogy konkrét kísérletet is tett, nem ártott volna legalább egy kicsit differenciálni ezen a téren. Érdemes lehetett volna arra is ránézni, hogy különböző kultúrákban, az angoltól eltérő nyelveken hogyan működnek, mint jelent a végletes gondolkodásmód.
Továbbá túl azon, hogy az ember nem biztos, hogy (csak) a saját identitásával van jelen egy-egy online felületen, a fórumok további sajátossága, hogy a fórumozók sokszor egymást gerjesztik, ennek pedig a végletes kifejezések használatában is lehetnek következményei. Arról nem is beszélve, hogy arról semmit sem tudunk, hogy élő szóban, egy mezei párbeszédben,
esetleg egy terápiás helyzetben is túlsúlyban vannak-e a végletes kifejezések.
Az is izgalmas kérdés lehet, hogy ezek az eredmények kiegészítik, esetleg megerősítik az egyéb diagnosztikai eszközök eredményeit vagy azok némelyikét helyettesíteni is tudja? Mennyiben segíti tehát a pszichoterápiás munka diagnosztikai szakaszát az, ha elkezdünk kifejezetten a kifejezések mennyiségére összpontosítani anélkül, hogy közben lenne lehetőségünk arra, hogy összehasonlítsuk más kliensek szóhasználatával.
És hát az is kérdés, hogy ha rendre elkezdi egy depressziós újragondolni a nyelvhasználatát, akkor attól javulni fog-e a kedélyállapota?
A sok kritikától persze nem kell megijedni, nem nagyon van olyan kutatás, amely ne vetne fel kérdéseket, szóval ez teljesen rendben van, az pedig még a hiányosságok ellenére, illetve a hiányosságok mellett is nagyon fontos eredmény, amire a University of Reeding kutatói rámutattak.
Arra, hogy valóban nyelvében él az ember.
____
FONTOS: Amennyiben valaki azt érzi, hogy bajban van, vagy ismer olyat, aki bajban van, akkor semmiképp se számolgassa a végletes kifejezéseket, hanem hívja fel a Kék Vonalat a 116-111-es telefonszámon, a Magyar Lelki Elsősegély ingyenesen hívható krízistelefonszámát a 116-123-as számon, vagy keressen fel egy szakembert.
