„Egy darab Nyugat ez a szürke, impozáns palota, amelynek kapui felett az ilyesféle felírások, mint »Népkonyha«, »Napközi otthon«, »Bölcsöde«, »Néptársalgó« azt a megnyugtató hitet és bizalmat adja utitársul nekünk, hogy itt a Keletnek csakugyan teljesen vége, mert itt a kultúra diadalmaskodott, s teljes fényében pompázik” – írta a rendőrtisztviselők egyesületi közlönye, a Közbiztonság 1911. április 10-én, amikor a még külvárosnak számító Vág utcában átadták az első olyan létesítményt, a Népházat, amelyet ma szociális ellátó komplexumnak mondanának. Az Orth Ambrus és Somló Emil tervei alapján épült, nem különösebben érdekes épület valóságos meseország akart lenni a szegény emberek számára: egyszerre volt nappali melegedő és éjjeli menedékhely, népkonyha és gyerekmegőrző, könyvtár és kultúrház; foglalkoztató műhelyében 150 munkahelyet létesítettek azoknak, akik semmiféle segélyre nem voltak jogosultak.
A Népház a Bárczy István polgármester nevéhez köthető lakás- és iskolaépítési program keretében épült fővárosi forrásokból. Az üzemeltetést azonban az V. kerületi Általános Közjótékonysági Egyesületre bízták, vagyis közadakozásból kellett fenntartani. Az egyesület becsületére legyen mondva, hogy a legmodernebb eszközökkel üzemeltette a Népházat, a szervezett munkásság mégis nagy ívben elkerülte. „Valami jótékonykodó intézményt akartak, amelynek vezetése ne a munkásság kezében legyen, valami olyan »szociális« intézményt, amely a főváros és a kapitalisták atyai jóindulatát dokumentálja a munkásság iránt” – írta a megnyitó idején a Népszava.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
