Lehet-e tanulsága Magyarországon egy méhek melletti, pár száz fős berlini demonstrációnak? Kezdjük azzal, hogy a méhek, bár fontosak (nagyon is azok), de csak részei a nagy egésznek. Ez az első, amit megértek a tüntetés üzenetéből, amit röviden a szervezők sajtósa foglal össze. Egy olyan, sok-sok agrárszereplőt tömörítő, amúgy az EU több országában, folyamatosan akciózó csoportról van szó, amely nem kevesebbet akar, mint megváltoztatni az unió agrárpolitikáját, most éppen az egyre fogyatkozó méheknek szentelt megmozdulással. Konkrét célja, hogy a mezőgazdasági támogatásként szétosztott, évi 60 milliárdnyi eurót (majd’ 20 ezer milliárd forint) az eddigiekhez képest új alapokon bírálják el. Nem jó ugyanis – mondják – a jelenlegi földalapú rendszer, mivel az nemhogy nem ösztönöz, de egy csomó szempontot figyelmen kívül hagy, és főleg a nagy, ipari szereplőknek előnyös, akiknek amúgy is kedvez a hazai (ez esetben német, és amúgy uniós) agrárpolitika. A kicsiknek, a helyi termelőknek, családi gazdaságoknak, akik nem vegyszerezik (agyon) a termékeiket, viszont hátrányos a rendszer, mert nem támogatja, ha valaki ökológiai szempontokat is beépít a termelésbe. „Nem lehet annyira olcsó az étel, hogy a természetet tönkretegyük” – mondja a tüntetés első, politológus felszólalója. De nemcsak ez, az esemény egyik jelszava is találat: „Enni politika” – utal arra, hogy saját ételválasztásunknál nemcsak az ízlésünk szerint, de választunk a tekintetben is, hogy honnan, kitől származó, tiszta, avagy ipari környezetből érkező alapanyaghoz nyúlunk. Valaki kiszámolta: 120 ezerszer eszünk, ha 80 évig élünk. És ha már így van (napi négyszeri étkezésnél), érdemes kicsit átgondolni a szempontjainkat, vagy nem?
De mi volt jó ezen a kedvetlen és szürke szombaton megszervezett derűs demonstrációban? Leginkább az, hogy kompakt volt. Úgy és annyi volt jó belőle, ameddig tartott. Hogy például a közel fél tucat beszéd feszes, lényegre törő, jól strukturált és rövid volt, de mindegyikből megmaradt legalább három, kristálytiszta gondolat. A felszólaló civilek és parasztok tudtak beszélni, pontosabban tudták, hogyan kell beszélni tömeg előtt – és mindez már elég is egy kellemesen új élményhez a sok, amúgy persze nemes szándékú budapesti tüntetés után. De mondok mást: jó volt a hangosítás. Időben kezdtek. Nem volt üresjárat! És negyvenöt perc után úgy hagyták abba, hogy még elhallgattad volna őket. Ja, és a hangulatelemek: tucatnyian voltak méhészjelmezben, füstöltek, akadtak szellemes plakátok, a végén közös fotó, aminek beállását a konferanszié instruálta, ezt is kompetensen. Mindezek után páran a saját gazdaságukból hozott mézzel kent kenyeret, illetve főtt krumplit kínáltak (tejfölösen és sajtmártással). Az ezért kért nulla euróban pedig még a tea is benne volt, ezt szürcsölgetve lehetett meghallgatni még néhány slammert. Ők zárták a tüntetést, természetesen idevágó számokkal.
A demonstráció másnapján aztán tovább erősödtek a Zöldek Hessenben, úgyhogy ki tudja, talán politika is lehet egyszer az elmondottakból. Németországban még ez is megtörténhet.
A Brandenburgi kapunál, október 27.
