Nógrádi kisfalvak koronavírus-járvány idején

Ahol az alma aranyat ér

Lokál

Jobban félnek a koronavírustól, mint a tavaszi első hullámban, de még jobban félnek az éhezéstől és a hidegtől. Nem véletlenül: munka csak elvétve akad, az élelmiszer drága, tűzifát venni biztosan nem tudnak. Nógrád megyei településeken kérdeztük az ott élőket mindennapi küzdelmeikről.

„Helyben inkább kisebb boltok vannak, ha nagy bevásárlásra van szükség, be kell menni Salgótarjánba. Nincs messze, van közvetlen buszjárat, a baj nem ez. Hanem, hogy ha nincs miből élelmiszert venni, minek menjek be a városba?” – mondja Matild a nappaliként is funkcionáló előszobában. Matild és családja egy éve költözött Szalmatercsről a Nógrád megyei Etesre, mert az ottani ingatlanjuk lakhatatlanná vált. Az etesi házban is kissé szűkösen férnek el, a négy gyerekből kettő velük lakik, egyikük a feleségével és az újszülött babájukkal. „Fűteni kell, a picinek muszáj melegben lennie, úgyhogy a férjem és a fiam minden nap mennek Szalmatercsre fáért. Nagy szerencsénk, hogy van ott egy földbirtokos, aki megengedi, hogy az erdőben a földre hullott gallyakat összeszedjük, mert tűzifát nem tudunk venni. Élelem is úgy van, mint a mesében: hol van, hol nincs. A hó végére már padlón vagyunk.” Matildékhoz hasonlóan sok család retteg a téltől a környéken, félnek a vírustól, de még jobban félnek az éhezéstől, a munkanélküliségtől és attól, hogy nem tudják mivel begyújtani azt a pici kályhát, amely az egyetlen hőforrás az egész lakásban.

Etes nagyjából 10 kilométerre fekszik Salgótarjántól, a községben körülbelül 1300-an élnek. Matild azt mondja, nem lehet panasz az emberekre, előre köszönnek, szívesen látják őket, pedig a nógrádi kis falvakban sokszor zárt közösséget alkotnak a helyiek – erről meséltek nekünk mások is. Matild a munkanélküliségre panaszkodik; ez általános a környéken, a koronavírus-járvány óta pedig még rosszabb lett a helyzet. „November eleje óta végre van munkám, bekerültem a közmunkába. Február végéig tart, utána nem tudom, mi lesz, de ez is valami. Eddig hiába kerestem munkát, nem volt semmi lehetőség, pedig megcsinálok én bármit, takarítok, szemetet szedek. Most is ezt csináljuk a közmunkán” – mondja Matild, és hozzáteszi, a férje tavasszal és nyáron alkalmi munkákat vállalt, főleg építkezéseken, de az is mind Budapesten volt, de ahogy felerősödött a járvány, az is megszűnt. Közmunkára korábban a férjét is behívták, de a jobban fizető alkalmi munka miatt nem vállalta, így most Matild az egyetlen kereső a családban. A legnagyobb fia egyetemre jár, és mellette sok helyen dolgozik, önkénteskedik: segíti a szülőket és az otthon maradt testvéreket. „Az elmúlt hónapokban a 12 ezres családi pótlékból és a 22 800 forintból éltünk (utóbbi a foglalkoztatást helyettesítő támogatás – a szerk.). A hónap végére sokszor kenyérre sem maradt.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.