Magyar Narancs: Az eredmények alapján már havi nettó 260 ezer forintos jövedelemmel a legjobban keresők mindössze egyszázalékos "táborába" lehet kerülni. Viszont a főváros lakóinak fele nem keres többet 83 ezer forintnál, negyedük pedig olyan háztartásban él, ahol nincs aktív kereső. Mit árulnak el ezek a számok a budapestiek valós életkörülményeiről?
Koltai Júlia: A legszegényebbek és a leggazdagabbak hiányoznak belőle, hozzájuk ugyanis kérdőíves felmérésekkel nem lehet bejutni. A leggazdagabbak olyan helyeken laknak, ahová be sem lehet csengetni, a legszegényebbek által lakott környékeket viszont sokszor a kérdezőbiztosok nem merik bevállalni. Emellett fontos hangsúlyozni, hogy a számok egy főre jutó jövedelmet mutatnak. Tehát ha a legfelső, 260 ezer forintos jövedelmi kategóriát nézzük, akkor az egy négyfős, kétgyerekes család esetében azt jelenti, hogy a két szülő együtt nagyjából nettó egymillió forintot keres. A kérdésre nem válaszolók aránya miatt ezeket az adatokat óvatosan kell kezelni, sokkal inkább más, azonos módszertannal készült vizsgálatokkal való összehasonlításban, trendszerűen értelmezendők. A jövedelmi helyzet országos szinten még rosszabb, bár a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy noha a fizetések magasabbak Budapesten, de a megélhetési költségek is.
Kmetty Zoltán: A valóságban a szegények és gazdagok közötti különbség valószínűleg még nagyobb, mint amit a felmérés mutat. A vonatkozó országos kutatások rendkívül alacsony jövedelmet mutatnak ki a legszegényebb csoportok esetében, aminek kapcsán nehéz elhinni, hogy egyáltalán meg lehet élni ekkora összegekből. A fontos különbség a vidéki és a budapesti szegénység között, hogy vidéken helyenként még van legalább egy kiskert, ahol az alapvető zöldségeket és gyümölcsöket meg lehet termelni, esetenként lehetőség van állattartásra is. Budapesten viszont nincs lehetőség arra, hogy termeljen magának az ember, ezért több pénz megy el az élelmiszerekre.
MN: Bizonyos területeken - mint például a tömegközlekedés vagy a közbiztonság - a budapestiek borúlátóbbak az indokoltnál, máskor épp fordított a helyzet. Mekkora jelentősége van a "szubjektív érzetnek"?
KJ: Korábban az Eurostat készített felmérést az összes nagyobb európai városban, s a tömegközlekedéssel kapcsolatban Magyarország a közepesen elégedetlen országok közé tartozott, ami azért érdekes, mert a mi kutatásunkban épp ez jelenik meg az egyik fő problémaként. De az objektív körülmények és a szubjektív érzet kapcsán más érdekes dolgot is találtunk. Például, amikor azt néztük meg, hogyan függ össze kerületenként a munkanélküliségi ráta azzal, hogy mennyire elégedettek a kerületben a munkalehetőségekkel. A nyilvántartott álláskeresők aránya az aktív korosztályon belül a VIII. kerületben a legmagasabb, mégis messze nem a VIII. kerületi, hanem a IV. kerületi lakosok a legelégedetlenebbek a munkalehetőségekkel, noha ott budapesti szinten közepes a munkanélküliségi ráta.
KZ: A szociológusok által gyakran használt magyarázati séma a környezet szubjektív megítélése, mivel ennek a mutatónak fontos szerepe van az életminőség kutatásában. Amikor például azt vizsgáljuk, hogy a jövedelem hogyan hat az életminőségre, sokszor nem az objektív jövedelem változót használjuk, vagyis hogy menynyit keres az illető, hanem a megélhetésre vonatkozó szubjektív értékelést. Nehéz megmondani, hogy milyen területen látják jobban vagy rosszabbul az emberek a "valóságot", de talán nem is ez a fontos. Az már inkább, hogy miként értelmezik a körülményeket. Ha valaki Budapest belvárosában lakik, látja a csillogást, a jólétet, akkor sokkal inkább érezheti úgy, hogy hatalmas a távolság a saját életszínvonala és a gazdagok életszínvonala között. Egy kis faluban a szubjektív jólétérzet valamivel jobb lehet a környezet miatt.
| ||
.jpg "false")
MN: Mennyire befolyásolja az általánosan rossz anyagi helyzet, a jövedelemkülönbség a budapestiek kapcsolati hálóját?
KZ: A legerősebb törésvonalak a jövedelem és az iskolai végzettség mentén jönnek létre. A kutatásban ennek a törésvonalnak a megismerésére nem a jövedelemre, hanem, ha úgy tetszik, a gazdagabbakat jelölő segédváltozóra kérdeztünk rá: a nyaralóval rendelkező ismerősök számára. Budapesten e változó mentén nagyon erős az elválasztó vonal, erősebb, mint a politikai törésvonal. Nem feltétlenül azért, mert a gazdagabbak és a szegényebbek ellenségesen viszonyulnak egymáshoz, hanem mert nem nagyon találkoznak egymással, nem érnek össze a kapcsolataik.
MN: Budapesten is van jövedelmi alapú területi elkülönülés?
KZ: Igen. A klasszikus amerikai példákhoz képest ez persze kevésbé látványos. Nálunk legalább megvan az egyes társadalmi csoportok találkozásának a lehetősége, de a folyamat hasonló. A belvárosból, a VI., VII. kerületből az idősek költöznek a peremkerületekbe, míg a VIII. kerületi rehabilitált, dráguló negyedekből például a Keleti pályaudvar mögötti városrészekbe kerülnek azok, akik nem tudják fizetni a megemelkedett költségeket. Erről a szegregációs folyamatról mesélnek az új lakóparkok is: a lakosság anyagi helyzet szerint rendeződik homogén tömbökbe.
MN: Az V-IX. kerületeket magába foglaló belvárosi övben sokkal többen jelölték meg problémaként, hogy "nem szimpatikusak a szomszédok", mint másutt. Mi ennek az oka?
KJ: Azok a fiatalok, akik mostanában költöztek a VII. kerületbe, már nem azt a nyugodt életet élik, mint amit a régebben ott lakók megszoktak. Belső-Erzsébetváros romkocsmanegyeddé alakulása komoly konfliktusokat teremt a régebben ott lakók és azok között, akiket épp ez a fajta átalakulás vonzott a környékre. A VIII. kerületben viszont nagyon is valószínűsíthető, hogy burkoltan kifejezett rasszizmusról van szó. Burkolt üzenet lehet például, hogy a kerületi lakáshirdetésekben gyakran lehet olvasni, hogy a lakás "rendezett házban" van, ami azt jelenti, hogy nem laknak ott romák. A legfontosabb budapesti problémákra vonatkozó kérdések során voltak olyan nyílt válaszok is, amik arra utaltak, hogy a romák vagy más kisebbségek jelentik a legnagyobb problémát az adott kerületben. A belvárosi övben fordult elő a legtöbbször efféle válasz, de ott is csak 3-4 százalék azoknak az aránya, akik így gondolják.
MN: Kutatásukban a belvárosi öv az elit V. és a legszegényebb VIII. kerületet is magába foglalja, így sok olyan társadalmi jelenség, probléma mosódhat el, ami esetleg jobban kidomborodott volna másféle csoportosításban. Milyen módszertani megfontolás állt amögött, hogy a kerületeket így rendszerezték?
KJ: Valamivel több mint ezerfős reprezentatív minta alapján dolgoztunk, ami Budapest egészére releváns megállapításokhoz elegendő. Az egyes kerületekre jutó nagyjából ötven-ötven emberre alapozva nem igazán lehet a kerületekre általánosítható állításokat megfogalmazni, viszont a több kerületből álló negyedekre már igen. A különbségekkel természetesen mi is tisztában vagyunk, és nem csak a belvárost illetően vannak nagy különbségek. Ugyanezt el lehet mondani a külső kerületekről is. Egy városszociológus is tagja volt a csapatunknak, az ő javaslatai alapján készült a csoportosítás, melynek alapja a hasonló struktúra, urbanisztikai jellemzők és a térbeli elhelyezkedés volt. Tehát elsősorban városszociológiai változók.
MN: A kutatás bizonyos részeredményei mintha egy irányba mutatnának: a lakosság 93 (!) százalékának legfőbb társas környezete a család, a budapestiek fele nem jár szórakozni, az egyedül élők átlagosan kilenc éve élnek egyedül, a 65 év felettiek 35 százaléka legalább 15 éve egyedül él. Egy atomizálódó, elmagányosodó társadalom képe rajzolódik ki.
KZ: Az adatok megdöbbentőek, bár nem rosszabbak az országos átlagnál. De az átlagnál sokkal fontosabb, hogy a végletek elég távol esnek egymástól, a minta két részre esik szét. Sokaknak sok barátjuk van, sokaknak szinte senki. Az elmagányosodás a rendszerváltás óta folyik, egyre kevesebb a baráti kapcsolat, valóban atomizálódó társadalomról van szó. És ahogy öregszik a társadalom - ami Magyarországra általánosságban jellemző -, annál valószínűbb, hogy megjelennek a magányos emberek. Minden jel arra mutat, hogy miközben a budapestiek egyre idősebbek lesznek, elveszítik a társadalmi kötelékeiket. A család viszont továbbra is relatíve erős kötelék. Az úgynevezett amorális familiarizmus, a szűk család és saját érdek minden fölé helyezése nagyon erős Magyarországon.
| ||
MN: Van kapcsolat az elszegényedés és elmagányosodás között? Valószínűsíti a szegénység az elmagányosodást vagy a magány az elszegényedést?
KJ: Abban az értelemben biztosan átfed a két állapot, hogy az időseknek jellemzően nyugdíjba lépésükkel kezd el drasztikusan csökkenni a jövedelmük, és ezután következik be, hogy házastársuk halála után egyedül maradnak. Arra viszont nincs adat, hogy az aktív korosztályban a rosszabb anyagi helyzetben lévők is magányosabbak lennének.
KZ: Nyugat-Európában rengeteg civil szervezet van, amelyek segítenek az időseknek elfoglaltságot találni. Ennek a klasszikus magyarországi megfelelője a nyugdíjasklub, illetve más hasonló rendszeres összejövetelek, például dalárdák, de ezek már sajnos csak vidéken tartják magukat. Persze vannak pozitív példák is, mint a Szépművészeti Múzeumé, ahová önkénteskedni mehetnek a nyugdíjasok. Az ilyen kezdeményezéseknek nagyon fontos szerepük van az idős korosztály integrálásában. De a civil társadalom Magyarországon borzasztóan gyenge, és ez visszaköszön ezen a területen is. Nálunk húsz százalék azoknak az aránya, akik valamilyen civil kezdeményezésben részt vesznek, ugyanez az arány Nyugat-Európában 60-70-80 százalék is lehet. Ebben érdekes módon Budapest nincs sokkal jobb helyzetben, mint a vidék, mert ott a lokális, kistelepüléshez kötődő egyesületek erősebbek és talán működőképesebbek is, több embert képesek aktívabban bevonni.
MN: Sokan vélik úgy, hogy az anyagi helyzet mellett leginkább a politikai nézet osztja meg az embereket. A budapesti kapcsolati hálókban mennyire meghatározó a politikai állásfoglalás?
KZ: Ha az összes társadalmi választóvonalat vizsgáljuk, a politika közepesen megosztó szerepet tölt be, ami persze még így is egy túlzottan erős törésvonalat jelent. A kutatásból egyértelműen kiderül, hogy ha valaki egy bizonyos pártra szavaz, akkor az ismerőseinek nagy része is - legalábbis azok, akik politizálnak - annak a pártnak a szavazója, vagyis homogén kapcsolathálózati tömbök alakulnak ki. Kétféle kapcsolatot vizsgáltunk: a felszínesebb és a bizalmi, szoros kapcsolatokat. Az utóbbiban erősebbek a politikai határok, ami a politikai orientáció kiemelt fontosságát jelzi az emberi kapcsolatokban. Ez gyakorlatilag mindegyik párt szimpatizánsaira jellemző, bár a kicsi pártoknál (LMP, Jobbik) inkább kirajzolódik, a nagy pártoknál (Fidesz, MSZP) kevésbé. Azt vártuk, hogy az egymáshoz közel álló, tág értelemben vett jobb- és baloldali pártok között lesz átjárás, például a Jobbik és a Fidesz vagy az LMP és az MSZP kapcsolathálózati bázisai között, de ez nem jellemző. Az adatok alapján nem mondhatjuk azt, hogy ha jobboldali vagyok és Fideszes, inkább lesz jobbikos ismerősöm, mint MSZP-s, de azt sem, hogy ha baloldali vagyok és szocialista szavazó, inkább lesz LMP-s ismerősöm. Tehát a saját pártom táborából nagyobb valószínűséggel van ismerősöm, a többi pártból viszont inkább véletlenszerűen.
KJ: Azok aránya volt a legkisebb, akik azt mondták, hogy csak egy pártból vannak ismerőseik, illetve csak olyan emberekkel tartják a kapcsolatot, akik ugyanarra a pártra szavaznak, mint ők. Nagyon erős az apolitikusság, az elfordulás és a közöny is. Az emberek több mint negyede azt mondta, hogy semmilyen pártból nincsenek ismerősei, ami valószínűleg azt jelenti, hogy nem foglalkozik ezzel, és nem érdekli, ki hova szavaz.
KZ: A szociális, kulturális szegregáció nagyon sok változó mentén, nagyon sok helyen megfigyelhető, de a fő kérdés az, hogy mit okoz ez a tömbösödés? Azt, hogy ha a másik nem úgy gondolkozik, mint én, akkor rácsukom az ajtót, és nem vagyok vele hajlandó beszélgetni, vagy valami mást? Nemcsak a homogén tömbök nagysága vagy határainak élessége a fontos, hanem az is, hogy milyen távol vannak egymástól: a magyar társadalom nemcsak szegregált, nagyon sok szempontból polarizálódott is. Annyi biztos, hogy a homogén tömbök Magyarországon egyértelműen negatív hatást fejtenek ki, és ez az élet számos területén visszaköszön.
névjegyKmetty Zoltán 31 éves. 2006-ban szociológia szakon végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 2008-tól az ELTE szociológia doktori képzésében vesz részt, jelenleg doktorjelölt. Egyetemi tanársegéd a Károli Gáspár Református Egyetemen, óraadó az ELTE Társadalomtudományi Karán, kutatóként dolgozik az MTA-ELTE Peripato kutatócsoportjában. Elsődleges szakterülete a választáskutatás, valamint a kapcsolathálózatok vizsgálata. Aktív tagja a Magyar Szociológia Társaságnak és a Magyar Politikatudományi Társaságnak, a politikai viselkedés szakosztály titkára. Koltai Júlia 30 éves. 2007-ben végzett az ELTE Társadalomtudományi Karán szociológusként, survey statisztika szakirányon. Doktori tanulmányait ugyanebben az évben kezdte, jelenleg doktorjelölt. Az ELTE Társadalomtudományi Karának egyetemi tanársegédje, a Módszertani Kutatóközpont kutatója, korábban a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott. Szakterülete a kutatásmódszertan és az ehhez kapcsolódó statisztikai eljárások. Több országos és nemzetközi, elsősorban kisebbségekkel, szociálisan hátrányos helyzetű csoportokkal foglalkozó kutatásban vett részt kutatóként, kutatásvezetőként. |
