Az „Ukrán függetlenség tere” elnevezést kapja Víziváros egyik közterülete

  • narancs.hu
  • 2023. február 28.

Lokál

A Külügyminisztérium épületével szemben.

A II. Kerületi Önkormányzat képviselő-testülete keddi ülésén elfogadta Berg Dániel alpolgármester előterjesztését, amelynek alapján az „Ukrán függetlenség tere” elnevezést kapja Víziváros egyik közterülete – közölte a Momentum Mozgalom.

Az eddig névtelen közterület az ukrán nemzeti költőről elnevezett Tarasz Sevcsenko tér közvetlen szomszédságában található, a Szent Flórián vértanú görögkatolikus templom mellett, a Külügyminisztérium épületével szemben.

Berg Dániel Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Az ukrán néppel való szolidaritásunk méltó kifejezése, hogy kerületünk egy közterület elnevezésével állít emléket a háború áldozatainak, és tiszteleg ukrán szomszédaink hősies szabadságharca előtt.

Az évfordulóról való megemlékezésen túl a tér elnevezése Ukrajna nemzeti és állami függetlenségére, területi szuverenitásának sérthetetlenségére is utal.”

Őrsi Gergely polgármester és a képviselő-testület tagjai egy éve, a háború kitörését követően, illetve idén is közösen helyezték el a béke virágait a Tarasz Sevcsenko téren a kerületi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat vezetőivel.

A II. kerület (Budapest) képviselő-testületének mai ülésén kezdeményeztem, hogy az „Ukrán függetlenség tere” elnevezést...

Posted by Berg Dániel on Tuesday, February 28, 2023

A hatályos jogszabályok szerint a mai döntést követően Budapest Főváros Önkormányzatának Közgyűlése az Fővárosi Ukrán Önkormányzat támogatásával dönthet majd a közterület elnevezéséről. Az előzetes egyeztetések során üdvözölték a kezdeményezést a II. kerületi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat és a Fővárosi Ukrán Önkormányzat vezetői, valamint Balog István, Ukrajna ideiglenes ügyvivője is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.