Lokál

25 éves a Budapesti Planetárium: Határon a csillagos ég

Az első műsor 1977. augusztus 20-án volt a népligeti létesítményben. Azóta mintegy hetven új csillagászati-űrkutatási bemutatót tartottak, több mint huszonötezer alkalommal. A jubileumi előadáson Gy. Németh Erzsébet gyermekotthonban élőket látott vendégül. A főpolgármester-jelölt megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy kicseréljék az elavult, 1968-ban gyártott vetítőberendezést, a főváros pedig támogassa, hogy az általános iskolások fél áron tekinthessék meg a programokat.
  • - legát -
  • 2002. augusztus 29.

Cseh áruk, cseh ízek: Elmegy a kvárgli...

Két héttel ezelőtti számunkban jelentős teret szenteltünk a magyar áruk hazai és EU-beli kalandozásainak (Magyar áruk, magyar ízek: Puszi, Fincsi és Denis, a komisz, Magyar Narancs, 2002. augusztus 1.), nos korántsem érdemtelenül, hiszen a kérdéskör a csatlakozási előkészületek végóráiban régiószerte a közérdeklődés homlokterében áll.
  • Schillinger Andrea
  • 2002. augusztus 15.

Falunap Györkönyben: Hess, madár!

A Tolna megyei település eddig a határában található pincefaluról, valamint az itt beszélt német nyelvjárásról volt híres. A múlt szombaton azonban hagyományteremtő céllal madárijesztő-versenyt rendeztek az évi rendes falunap keretében.
  • - legát -
  • 2002. július 25.

Balatoni körkép: Stég és föld

Az ország lakossága Balaton-kérdésben két pártra oszlik: fóbiásokra és függőkre. Az előbbieket semmivel nem lehet rávenni, az utóbbiakat viszont semmi nem tarthatja vissza, hogy a "magyar tengeren" töltsék szabadságukat. Az előbbieknek mindegy, hogy idén vízhiány lépett fel, vagy helyreállították a természetes homokos parti fövenyt, az utóbbiak viszont vagy örök elégedetlenkedők, vagy nagy ábrándozók.
  • Linder Bálint
  • 2002. július 18.

A transzplantáció lehetőségei és akadályai: Akik ügyeleti időben halnak meg

A világon mindenhol gond a szervhiány. Nyugaton évek óta végeznek ún. non-heart beating átültetéseket, hogy akkor is megmentsenek egy-egy szervet, ha a szív már leállt. Ez bonyolult eljárás, a halott combartériáján át vezetnek be az egész testet hűtő oldatot, hogy így konzerválják a szerveket. Más kutatók emberi híján disznószívvel kísérleteznek. Kínában a halálra ítéltet fejbe lövik, és mivel a szíve még ver ilyenkor, eltávolítják a testből azt, ami felhasználható. Az emberi szerv ma megfizethetetlen. Magyarországon mindezzel szemben egészséges szerveket temetnek el, így az elhunyt magával visz még valakit, a következőt, akinek lejár az ideje a transzplantációs várólistán.
  • Kempf Zita
  • 2002. július 11.

Klímaberendezések: Hűtőtest a nagyszobába

Az emberek a nagy hőségben megrohanják a klímaberendezéseket árusító műszaki boltokat, hogy legalább otthonukban hűsölhessenek. De a hirtelen felindultságból elkövetett rohamvásárlás a klímák esetében sem igazán szerencsés módszer.
  • Linder Bálint
  • 2002. július 11.

Drog- és ártalomcsökkentés: Biztonságos belövés

Miközben Magyarországon az elmúlt években a drogpolitikát a büntetőjogi eszközök szerepének növekedése és az ártalomcsökkentő programok mellőzöttsége jellemezte, Európa és a világ fejlettebb részein a drogfogyasztáshoz kapcsolódó egyéni és társadalmi károkat olyan eszközökkel kezelik sikerrel, melyeknek csak az említésére is a hazai illetékesek jelentékeny hányadának hátán nagy valószínűséggel felállna a szőr.
  • Dénes Balázs
  • 2002. június 20.

Tudósítás egy kulturális eseményről: Arthur és a terített asztal lovagjai

A tárcák nagy lendülettel láttak hozzá a kormány beígért első száznapos programjának megvalósításához. Az általánosnak mondható serénykedésből is jócskán kiemelkedik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ott a legnagyobb a hajtás, különösen maga a miniszter tanúsít kimondott élenjárást. Alighogy helyretette a Nemzeti Színház sorsát, a honi művelődésügy első szolgája máris egy jó nevű gyorsbüfébe sietett, hogy írói tehetségének azonnali hadrendbe állításával lendítse előre Sas József komikus tenyérlenyomata régóta kívánatos megörökítésének nemes ügyét. Mert mi ez, ha nem maga a nagybetűs kulturális örökség? Egy tenyérnyi (sőt, kettő) lenyomat a bizonyára hálás utókornak.
  • - ts -
  • 2002. június 13.

Fővárosi strandok: Vízmérték

Budapesten száznál több medence üzemel, és ez a tény még akkor is Európa legnagyobb fürdővárosává avat bennünket, ha nyaranta nem biztos, hogy szívesen osztozunk a strandoló tömegek szórakozásában.
  • Bogár Zsolt
  • 2002. május 23.

Múzeumok Majálisa: Szabadtéri múlt

A Méhek nevű formáció, melynek tagjai fekete-narancs csíkos ruhát viselnek és vicces kiegészítőket, tulajdonképpen egészen jó addig a pillanatig, míg látványelemként oldják a Múzeumkert homogén búcsújellegét, de amikor ütni kezdik kis dobjaikat, valamint ritmikusan beszélnek hozzá, nos, akkor meginog a ruhatervezői felépítmény. De nem ez volt a fő attrakció a Múzeumok Majálisán.
  • Para-Kovács Imre
  • 2002. május 23.

Neoparaszt agyagnyúl (Hegyhátszentjakab és környéke)

Az Õrséget nem kell különösebben bemutatni - még nekem sem, pedig először járok itt, de szinte ismerősként nézegetem, mivel egy időben kifejezetten sikk volt erre nyaralni, mintegy kacérkodva az osztrák határ közelségével, ahonnan már érezni lehetett a alpesi tehenek illatát, de még forintért lehetett fröccsözni. Ráadásul mindenki megírta, hogy itt nyaralt, dicsérve a magyar táj szépségét, ami tényleg létező adottság, de azért nem egy nagy durranás, mindössze arról van szó, hogy hagyták a fákat, hogy kinőjenek a földből, és ugyanezt tették a többi zöld izével, így aztán percekig lehet autózni anélkül, hogy jelentősebb műanyag-feldolgozó üzemre bukkannánk, ami valóban nagyszerű.
  • Para-Kovács Imre
  • 2002. április 25.

Pragmatizmus és kannabisz Angliában: Takarékra állítva

Tavaly nyáron az egyik londoni városrészben, Brixtonban a kábítószertörvény megszegőivel szembeni hatósági fellépést kísérleti jelleggel megváltoztatták, ami annyit tett, hogy a kannabiszfogyasztókkal szemben kezdeményezhető eljárásokat enyhítették: a letartóztatás és a feljelentés helyett a rendőrök azt a személyt, akinél kannabiszszármazékot találnak, szóbeli figyelmeztetésben részesítik, és elkobozzák tőle az anyagot. Ennyi. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy a rajtakapott személy nem válik büntetett előéletűvé. Az eredetileg hat hónaposra tervezett kísérletet februárban határozatlan időre meghosszabbították.
  • Kassai Melinda
  • 2002. április 25.

Szipuzás Magyarországon: Oldás és köpés

Először az olcsó, rózsaszín, kínai szabadidőruha tűnik föl, és a hajléktalanok jellegzetes szaga. Mintha szívébe szúrná az arcát. Aztán riadtan fölnéz. "Kolbász folyik a konnektorból, vigyétek innen a fekete kutyát" - kiabálja tájszólásban. A koszos mackófölsőből kicsap a hígító bűze. Az utasok megpróbálnak nem odanézni, semlegesek maradni. Mégis érezhető a konszenzus: az ilyen férget el kell taposni, ki kell irtani. Nem számít, hogy gyerek, egyébként is, milyen felnőtt lenne?