A tárcák nagy lendülettel láttak hozzá a kormány beígért első száznapos programjának megvalósításához. Az általánosnak mondható serénykedésből is jócskán kiemelkedik a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ott a legnagyobb a hajtás, különösen maga a miniszter tanúsít kimondott élenjárást. Alighogy helyretette a Nemzeti Színház sorsát, a honi művelődésügy első szolgája máris egy jó nevű gyorsbüfébe sietett, hogy írói tehetségének azonnali hadrendbe állításával lendítse előre Sas József komikus tenyérlenyomata régóta kívánatos megörökítésének nemes ügyét. Mert mi ez, ha nem maga a nagybetűs kulturális örökség? Egy tenyérnyi (sőt, kettő) lenyomat a bizonyára hálás utókornak.Az egész úgy kezdődött, ahogy folytatódott: az esemény súlyához illő komolysággal. Egy tényfeltáráshoz makacsul ragaszkodó sajtó, mint ez a mienk, roppant kiterjedt apparátust működtet. Pillanatokon belül eljut hozzánk egy olyan kiemelkedő jelentőségű hír, miszerint a kultuszminiszter föllép egy pizzasütőnél. Műhelytitok, de elárulom: mi minden információt ellenőrzünk.
- Jó napot kívánok, a Pizza Hut telefonszámát szeretném megtudni, de nem elemózsiát akarok rendelni, hanem egy mértékadó személyiséggel kívánok tárgyalni.
- Egy pillanat türelmet kérek!
Szünet, szünet, szünet.
Még szünet.
- Sajnos csak rendelésfelvételi szám áll a rendelkezésünkre.
- Próbáljuk meg!
Megpróbáltuk.
- Halló, nem szeretnék pizzát rendelni, de érdekelne, hogy Görgey miniszter úr holnap valóban szerepel-e önöknél Sas Józseffel tenyérlenyomat-elhelyezés tárgyában.
- Hogyne, kérem, mi sem természetesebb, adjon egy számot, viszszahívjuk.
És visszahívtak, öt perc sem telt.
- Az elkövetkezendő másfél (mért pont másfél) hónapban semmi efféle rendezvényt nem tervezünk.
Világos.
Azért a jelzett időpontban (péntek, tíz óra) mégis odamentünk. ("Legfeljebb legyűrünk egy Margaritát.") Hamar kiderült, nem jöttünk hiába, már a bejáratnál kettős szűrő fogadott: meghívót követeltek, ám a sajtó anélkül is hatalom, asztalhoz vezettek, és hűsítővel kínáltak.
Az első, akit észrevettünk, maga az ünnepelt volt. Sas József a hozzá illő szerénységgel sertepertélt az övéi, ha tetszik, beosztottai mosolygós karéjában (a Mikroszkóp Színpad művészei egy nagy külön asztalnál foglaltak helyet, ugyancsak illő szerénységgel).
Mi meg izgulhattunk, most jön-e a miniszter, vagy mégsem ez a nagyszerű alkalom a második legfontosabb a száz nap sürgető teendőinek körében. Mellettünk decens női sajtómunkatárs, kezében az öröktenyerű mester Józsi, hol vagy? című betetőző igényű kötetével. A megszólított a Magyar Narancs érdeklődésére elmondta, dedikáltatni hozta. Meghatódtunk, aztán beláttuk: végtére is könyvhét van, pont az ilyesmi szezonja.
Sóvár szemünk közben szakadatlan tapadt a bejáratra, hol késik Görgey? Utoljára Bécs alatt morfondírozhattak ilyesmin, világos. Egyszer a kellemes társasági nesz bennszakad, pissz se hallik, s ahonnan nem vártuk, a férfi- és női vécé közti szürkületi zónából vagy ezek bármelyikéből előlép Görgey.
"Búcsúzni jöttem s nem temetni" - kezdi, állítván, ez Shakespeare-től van neki. Nincs okunk kételkedni (bár), hisz egy kultuszminiszter hivatalból jártas (illetve, mint láttuk, a mellékhelyiségből, igaz, van ott egy tisztítószerraktár is).
A miniszter megjelenése ugyanekkor számos problémát is fölvet. Hogy csak egyet ragadjak ki: vajon én is letagadnám-e az idegeneknek, ha hozzánk ugrana be egy pizzára. Nem tudom. Az ismerőseimnek valószínűleg, de az idegeneknek? Csupa titok önmaga előtt is az ember. A Pizza Hut mindenesetre megtagadta Görgeyt, igaz, nem háromszor, de telefonon.
Következő megfigyelésünket biztos nem fogják elhinni, sőt a hírlapírói tódítások közé sorolják, de akkor is ez az igazság (eppur si muove!): Görgey Gábor, a kulturális ökörség legmagasabb honi fölkentje pontosan Huszti Péter falra rögzített tenyérnyomata alatt vette fel rétori pozícióját. Onnan laudált (e kifejezést tőle vettük), körülbelül kilenc uszkve tizenegy alkalommal használta közlése során (lásd még: laudáció, én laudálok, Niki Lauda - utóbbit lehet, hogy félrehallottuk). A kormány létszámának kollaudálásáról, ha ennek kapcsán máshol olvasnak, ne higgyék el, szó nem volt ilyesmiről.
Felszólalásában a miniszer hangsúlyozta: Sas József egy zseni, és nagyon bátor, az is volt mindig. Tényleg. Szerintünk is. Mi különösen azt szeretjük, amikor azt énekli, hogyha egyszer sok pénzem lesz, fölülök a repülőre.
A miniszter azért jött búcsúzni és nem temetni (Shakespeare), mert most már miniszter, amiért tréfásan szabódott, így nem lesz ideje e neki oly kedves elfoglaltságra, ti.: évek óta ő laudált itt a pizzásnál mindenkit (egy konkrét SZTK Lauder), ám a hon szolgálata lemondásokkal jár, aszkétát igényel (esztéká helyett)!
Sas József köszönte a szép szavakat, és egyetértett (bátran), valamint három uszkve négy alkalommal Arthurnak szólította a minisztert, sok sikert kívánt neki ez új és felelősségteljes beosztásában. Arról viszont hallgatott (bátran), hogy esetleg rosszallaná, hogy Husztit nevezte ki a Nemzeti élére, pedig neki (ti. Sasnak) jóval hoszszabb színiigazgatói múltja van. ´ szerény (és bátor), ezért szólunk mi: Arthur, ne feledkezzél meg Sasról!
Sas eztán férfias szerénységgel (és bátran) pizzaevésre szólított mindenkit, eljöttünk.
Abból mi nem eszünk.
- ts -
