Először az olcsó, rózsaszín, kínai szabadidőruha tűnik föl, és a hajléktalanok jellegzetes szaga. Mintha szívébe szúrná az arcát. Aztán riadtan fölnéz. "Kolbász folyik a konnektorból, vigyétek innen a fekete kutyát" - kiabálja tájszólásban. A koszos mackófölsőből kicsap a hígító bűze. Az utasok megpróbálnak nem odanézni, semlegesek maradni. Mégis érezhető a konszenzus: az ilyen férget el kell taposni, ki kell irtani. Nem számít, hogy gyerek, egyébként is, milyen felnőtt lenne?Magyarországon a közvélemény hosszú ideig szinte kizárólag a szerves oldószerek belélegzését, a szipuzást tekintette "kábítószerezésnek". Az élményszerzésnek e különös, ám nemzetközi viszonylatban korántsem hagyományok nélküli formája (lásd Szippantós világ című keretes írásunkat) valamikor a hatvanas évek végén vert gyökeret hazánkban, és mivel a "klasszikus" drogokhoz akkoriban szinte lehetetlen volt hozzájutni, a hetvenes évek közepére már tízezres nagyságrendű, leginkább a tizenévesek körében elterjedt önpusztítási szokássá, az akkoriban divatos "csöves" szubkultúra szertartásává vált. A hatalom kézzel-lábbal igyekezett eltitkolni a jelenséget, de amikor 1974-ben megtörtént az első haláleset, amit azután évente öt-hat újabb követett, a szipuzás mint afféle "ifjúságpolitikai rétegprobléma" nyilvánosságra került. Természetesen mint elrettentő példa, mint "a bűnözés melegágya". Ám hiába sziporkázott Szabó László a Kék fényben, a rendszerváltásig, az "igazi" drogok magyarországi megjelenéséig a szipuzás nem ment ki a divatból.
A kilencvenes évekre azonban megszűnt az oldószerek "monopolhelyzete". Megnyílt a világ, a fiatalok pedig más, különlegesebb és mindenekelőtt kevésbé büdös kalandok után néztek. A szipuzás elsősorban azoknak a nyomorultaknak, az állami gondozottaknak, a hajléktalanoknak a szórakozásává vált, akik csupán ezt tudják megfizetni. A szipuzás ugyanis összehasonlíthatatlanul olcsóbb mámorforrás, mint bármilyen más szer.
Halál a májra
Az oldószerek, hasonlóan az alkoholhoz, zsíroldó anyagok, amelyek a szervezetbe kerülve az idegsejtek velős hüvelyét roncsolják, így élettani hatásuk is voltaképpen megegyezik: agy- és májkárosodást, mozgáskoordinációs zavarokat, akár végtagbénulást is okozhatnak. Ám amíg egy masszív alkoholistánál mindez akár évtizedekig is eltart, a szipusnál elég néhány év, hogy a folyamat visszafordíthatatlanná váljon. Mivel az oldószer az orron keresztül, átkapcsolás nélkül jut az agyba, azonnal hat, a fogyasztó többnyire hallucinálni kezd, ami későbbi viselkedését a legváltozatosabb formákban befolyásolhatja, az eufóriától kezdve egészen a kimondottan agresszív megnyilvánulásokig.
"A szipu hatásmechanizmusát nem lehet olyan egyértelműen leírni, mint más drogokét - mondja dr. Fórizs Éva pszichiáter, a Támasz Alapítvány munkatársa. - Szinte mindenkire más hatással van, egyéni motiváltságtól függően. A tragédiák egy része például amiatt következik be, mert a bódulatban megszűnik a józan ítélőképesség, a fogyasztó azt gondolja, repülni tud, és kiugrik a tizedik emeletről. De találkoztam olyan esettel is, hogy az illető >>folyamatos mozizásra>filmet<<, ahol előzőleg abbahagyta. Mások viszont csak arról számoltak be, hogy különféle zajokat hallanak."
A nyomor drogja
Azzal, hogy az oldószerhasználók száma napjainkra radikálisan csökkent, a szipuzás mint megoldásra váró probléma - de mint médiaszenzáció is - ugyanúgy eltűnt a csatornában, mint maguk az érintettek. Nincsenek megbízható adatok a hazai szipuspopulációról - egy kutatás 1500-3000 közöttire becsüli számukat, mások a 8-10 ezres nagyságrendet sem tartják elképzelhetetlennek -, ami persze egyáltalán nem meglepő, hiszen az egyébként is rejtőzködő droghasználók körén belül a legkevésbé feltárható csoportról van szó. Olyan fiatalokról, akikkel nem lehet iskolai felméréseket készíteni, teszteket kitöltetni, mert nem járnak iskolába, és nemhogy munkahelyük, de gyakran még hivatalos papírjaik sincsenek. Ahogy egy szociális munkás megfogalmazta, ezek a fiatalok eltűnnek az egészségügy, a szociális ellátás és a gyerekvédelem Bermuda-háromszögében, és mivel eltűnésük senkinek nem szúr szemet, természetesen hiányérzet sem marad utánuk.
Ráadásul az oldószerek nem számítanak drognak a büntető törvénykönyv szerint. "Hiába kábító hatásúak az oldószerek, jogi értelemben nem történik kábítószerrel való visszaélés, ennek megfelelően akkor tudunk egy ilyen fogyasztóval szemben fellépni, ha ebben az állapotában egyéb más jogsértést követ el, például garázdaságot - mondja dr. Szabó Zsolt őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának helyettes vezetője. - Emellett eljárást indíthatunk abban az esetben, ha megvalósul a kóros szenvedélykeltés bűncselekménye, vagyis ha egy nagykorú személy kiskorúnak ad kábulatkeltésre alkalmas anyagot. Mondanom sem kell, nagyon ritkán jut a tudomásunkra az ilyesmi, az viszont jelzésértékű, hogy tavaly tizenhét ilyen bűncselekménnyel találkoztunk, míg a korábbi években öttel-hattal. Munkánk során mégis leginkább a szipu áldozataival találkozunk, akiket baleset ért, akik megfulladtak valamilyen elhagyatott helyen. A rendőrségi bűnmegelőzésen belül van egy önálló szakvonal, amit >>A drogfogyasztás és a kábítószer-bűnözés megelőzésénekfoglalkozunk a szipuzással is, bár igaz, ezzel kapcsolatos tájékoztatóink nem biztos, hogy éppen azokhoz jutnak el, akiknek szükségük lenne rá. Előadásainkat ugyanis többnyire iskolákban, laktanyákban tartjuk, vagyis olyan helyeken, ahol a szipuzás alig tapasztalható."
Függő
A WHO 1992-es "Program az illékony oldószerekkel kapcsolatos visszaélésekről" (Program On Substance Abuse) című jelentése megállapította, hogy "a krónikus illékonyanyag-felhasználóknál kialakulhat függőségi szindróma", és Fórizs Éva tapasztalatai szerint is megfigyelhető bizonyos lelki függőség, Magyarországon azonban a szipuzást szinte senki nem tartja szenvedélybetegségnek, sokkal inkább szociális problémának. Ennek megfelelően az orvosi ellátása is igen egyszerű: az addiktológusok azt mondják, nem szenvedélybetegség, tehát nincs szükség addiktológiai terápiára, a pszichiátriai osztályokon szintén nem tudnak mit kezdeni velük, így aztán az orvos csak akkor jelenik meg egy szipus életében, ha már annyira lerobbant, hogy a belgyógyászatra kell beutalni.
Csakhogy a probléma ennél jóval összetettebb, és igazságtalanság volna kizárólag az egészségügyet felelőssé tenni a kialakult helyzetért.
Kőbányán, a Liget utcai Támasz gondozóban mindenkin -így a szipusokon is - megpróbálnak segíteni, ha felkeresik őket. A szipusok többsége azonban hajléktalan, és eszükbe sem jut, hogy van egy hely, ahol emberszámba veszik őket, ahol szóba állnak velük.
"Csak azokkal tudunk foglalkozni, akik eljönnek hozzánk, és ez azt jelenti, hogy mi szinte kizárólag olyan szipusokkal találkozunk, akiket a szüleik hoznak be, vagyis ha minimális mértékben is, de családi hátterük van - mondja Fórizs Éva. - Jellemző eset volt például, amikor az általunk kezelt alkoholbeteg apa hozta be a 13 éves kislányát azzal, hogy segítsünk rajta. Egy másik kislánynak viszont a nővére adta a hígítót, hogy ne szomorkodjon az otthoni állapotok miatt. Ez nálunk mindennapos. Ám azokat, akiknek nincs fedél a fejük fölött, nem hozza ide senki. Ráadásul a szipuzás egy ördögi, de valahol érthető, végtelen örvénybe húzza használóját. Ha éhes, szipuzik, mert étvágycsökkentő, ha fájdalmai vannak, szipuzik, mert fájdalomcsillapító, ha felismeri, mennyire reménytelen a helyzete, szipuzik, hogy ne tudjon magáról. Így próbál megszabadulni a számára elviselhetetlen válságból. Az ambulancián különféle kreatív foglalkozásokat - angolóra, kézműves-foglalkozások, szerepjátékok, rajzolás, festés - szervezünk. A legnagyobb terápiás gond az, hogy ezek a hátrányos helyzetű fiatalok úgy gondolják, a pszichológus, a pszichiáter valami rém, akihez akkor viszik őket, ha rosszak vagy ha bolondok. Ezért találtunk ki olyan módszereket, amelyek vonzó, játékos foglalkozások. Ezek hatékony terápiák, nem csak játékok, a felszínre kerülő traumák feldolgozásai. Az már egyértelmű siker, ha a gyerekeknek valamilyen értelmes elfoglaltságot sikerül találni. Legutóbb például egy kisfiú úgy >>jött leklubba."
Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára is elismeri, hogy a szipuzás egy "szuteréntéma", ami nem csupán a drogpolitikai gondolkodásból maradt ki, de a szakmaiból is. "Noha drogstratégiánkban megfogalmaztuk, hogy a szipus, inhaláns használók gyógyítására a teljes mértékben hiányzó intézményrendszert fel kell állítani, nagyon ritkán érkeznek hozzánk ilyen irányú kezdeményezések. Mivel mindez ténylegesen semmiféle hozadékkal nem rendelkezik társadalmi szinten azok számára, akik mégis egy ilyen projektet elindítanak, kizárólag humánumról és sorsvállalásról van szó."
Egy ház
Szipusokkal néhány alapítványi és egyházi intézményen kívül szinte senki sem foglalkozik, de ezeken a helyeken sem kizárólag csak velük. Ismerve a helyzetet, akár szenzációnak is tekinthetjük, hogy március 8-án a Somogy megyei Lullán átadták az első olyan rehabilitációs házat, amely kimondottan szipus fiatalok számára létesült. Az állami, fővárosi és PHARE-pénzekből létrehozott ház gazdája a Diótörés Alapítvány, amely programot dolgozott ki a probléma kezelésére.
"Ne a gyerektől várjuk el, hogy alkalmazkodjon egy intézmény szolgáltatásaihoz, hanem olyan szolgáltatásokat valósítsunk meg, amelyek alkalmazkodnak a gyerek változó élethelyzeteihez" - mondja Csépányi Gabriella szociális munkás, az alapítvány munkatársa. Ennek megfelelően a Diótörés rehabilitációs programja többlépcsős, piramisszerűen épül föl. Heti rendszerességgel tartanak klubfoglalkozásokat a Dózsa György úti hajléktalanszállón, tehát a leginkább érintettek is tudomást szerezhetnek a létezéséről. A klub mindenki számára nyitva áll, a betérők enni kapnak, zenét hallgathatnak, rajzolhatnak, beszélgethetnek, de ami a legfontosabb, megismerkedhetnek a további lehetőségekkel. Az alapítvány diszpécserközpontja segítségükre van, hogy olyan alapvetőbb dolgokhoz - például hivatalos okmányokhoz - hozzájuthassanak, amelyek nélkül lehetetlen a "civil boldogulás". Ha valaki komolyan gondolja, hogy változtatni akar, további segítséget akkor kap, ha betart bizonyos "játékszabályokat". A Diótörés úgynevezett félutas otthont tart fent Budapesten, de akik itt élnek, kötelesek dolgozni és előtakarékoskodni, a "piramis csúcsát" pedig az albérleti támogatás jelenti.
"Olyan az egész, mint a Ki nevet a végén? társasjáték - mondja Csépányi Gabriella -, sokan kipörögnek menet közben, és ha úgy gondolják, kezdhetik elölről. A lullai ház átadása azért roppant jelentős, mert a dolgozni még nem tudó, a személyiségüket még építgető fiatalok számára kínál lehetőséget, hogy talpra állhassanak. Aki vállalja, hogy eljön ide tisztán, és tiszta is akar maradni, családias környezetben ismerheti meg azokat az alapvető dolgokat - munka, háztartásvezetés -, amelyek a továbblépéshez nélkülözhetetlenek."
A beköltöző fiatalnak szerződésben kell vállalnia az együttműködést és az absztinenciát, a nagyon szigorú házirend teljesítését, amelyben az egész napos fizikai munka - mezőgazdasági munkára nyílik lehetőség - mellett a kreatív foglalkozások és az egyéni fejlesztési tervekben rögzített tevékenységek szerepelnek. A megnyitás óta három fiatal él a házban, a beköltöztetés folyamatos, míg a tizennyolc férőhely be nem telik. Mindez a minőségi ellátásra vonatkozó szakmai szempontok alapján történik. Csépányi Gabriella szerint ez tizenhárom-tizennégy hónapot vesz igénybe.
A lullai létesítmény húszmillió forintba került, szociális, gyermekvédelmi, egészségbiztosítási normatívából, valamint pályázati pénzekből kívánják fenntartani. Magyarországon nincs párja.
Legát Tibor
szippantós világ
Az oldószerek és aeroszolok belélegzése a világ minden részén elterjedt a hátrányos helyzetű fiatalok, sokszor gyerekek körében, és legfeljebb az anyaghasználatban és a módszerekben mutatkozik különbség. Magyarországon a hígító, a csavarlazító és a ragasztó terjedt el, a belélegzés zacskón keresztül történik, a harmadik világban viszont inkább a benzin, amihez ingyen hozzá lehet jutni: elég egy darab rongyot bemártani az autó benzintankjába, majd ezzel a ronggyal inhalálni. Latin-Amerikában az sem szokatlan, hogy az utcagyerekek közvetlenül a kipufogógázt lélegzik be a parkolókban. A WHO 1992-es jelentésében olvashatunk az elefántcsontparti helyzetről. Az afrikai országban százezres nagyságrendűre becsülik a rendszeresen oldószert használókat - 14 éven aluli gyerekektől kezdve a negyvenes éveikben járó felnőttekig -, a leggyakrabban használt anyag pedig a cipőpaszta. Guatemalában a becslések szerint 60 000 gyerek van kitéve a veszélynek. Egy vizsgálat során száz 5(!)-19 éves intézeti fiatallal végeztek felmérést, és kiderült, mindegyikük kipróbálta már a ragasztót vagy a ragasztó-hígító keveréket. Marokkóban és a Fülöp-szigeteken a 8-14 év közöttiek szere a ragasztó.
Nyugat-Európában elsősorban északon és délen, Spanyolországban és Írországban terjedt el a szipu, valamint a Dániához tartozó Grönlandon, az eszkimók körében a legmagasabb az arányuk a droghasználók között, és talán az sem véletlen, hogy a hetvenes években a legismertebb angol punkfanzin a Sniffin´ Glue (Szipu) címet viselte.
