Kiállítás

Új kultúrának tűnik – Bicikliváros. Szabadka – Budapest

  • - kovácsy -
  • 2014. szeptember 14.

Lokál

Mindig öröm látni, ahogy a néprajzi kiállítások lemondanak a cséphadarók és díszes mán­gorlók, háziszőttesek és kaspók megszokott támasztékáról, és valami újabb, korábban kevéssé dokumentált tárgyi kultúra, jelenkori kötődésű tárgyi környezet feldolgozására, bemutatására szánják el magukat.

Többnyire a kifejlődő, éppen hogy születőben lévő városi környezet szolgáltatja a hátteret, ami nem csoda, hiszen ez a világ sokkal nyitottabb, változékonyabb, befogadóbb, ezáltal pedig színesebb, mint a falusi, paraszti világ. Netán gazdagabb is? Erre már nehéz volna válaszolni, hiszen az ilyen, éppen kialakulóban lévő kultúrákban sok az esetlegesség, az új ötletek, szokások, eljárásmódok egyfajta zavaros keveréket hoznak létre. A régi paraszti világ tárgyi néprajza viszont letisztult formákban klasszicizálódik, a tárgyhasználathoz fűződő szokások pedig ennek megfelelően egyfajta véglegesség érzését keltik – csak hát a társadalmi folyamatok következtében ez az érzés hamis.

Esetünkben már csak azért is, mert a kiállítás középpontjában álló tárgy, a kerékpár tekinthető akár új találmánynak is, főleg, ha általános elterjedésének, többirányú használatának a kezdeteihez képest számítjuk a korát. Érdekes módon feltalálásának idejét, de még a feltaláló nevét sem ismerjük, talán azért, mert több kisebb résztalálmány együtteseként vált a ma is használatos járművé.

Eleve két irányból közelítettek a 19. század lelkes gépészei és műszerészei a problémához. A nagy első és kicsi hátsó kerekű velocipéd azonban mondhatni, a start után egyértelműen lemaradt a bicikli mögött, amely kényelmesebb használhatósága miatt viszonylag hamar haszonjárművé alakult, és vált hovatovább már az előző századforduló körül alföldi, síkvidéki települések utcaképének megszokott elemévé. Ez sem kis teljesítmény persze a fél évszázaddal korábbi ormótlan faalkalmatosságokhoz képest, amelyek taligakerekei és vaskos vázuk mintha inkább akadályozta, mint segítette volna az előrejutást.

A kiállítás középpontjában a szabadkai kerékpározás múltja – és egész története – áll, ugyanis az ottani városi múzeum szakemberei maguk állították össze. Más kérdés, hogy a kiállítás azóta már egész Bácskát bejárta. A buda­pesti néprajzosok pedig – jó szándékuk szerint – úgy egészítették ki az anyagot, hogy Szabadka és Budapest egymás ellenpontjaként szolgáljon, ami őszintén szólva nem bizonyult egyértelműen bemutatható szembeállításnak. Igaz ugyan, hogy Szabadka a millennium idején Szegedet megelőzve az ország harmadik legnépesebb városa volt, mégsem lehetett Budapesttel egy lapon említeni a kiterjedt tanyarendszer közepén álló parasztvárost. Ennek megfele­lően egy-egy, a kerékpározás elterjesztésében kulcsszerepet játszó személy jelentősége is jobban ki­emelkedik, erőfeszítései még radikálisabbnak tűnnek a környezet ­jellegéhez képest – amelyben például Vermes Lajos sportszervezői tevékenysége már-már furcsa szeszélynek tűnik. Például a Palicsi-tónál felépített, ellipszis alapú kerékpár- és futópálya, amelyhez már 1892-ben lelátót is építtetett. Mindehhez képest a budapesti (akkor Csömöri úti) Millenáris jelenti a nagypályát, de Vermes – akinek bajszos, csíkos harisnyás, velocipédes fényképe mély büszkeséget sugall – nem elégedett meg az építkezésekkel. Az egyletalapítás persze végképp nem Szabadka specialitása volt, mindenesetre számtalan érem és babérkoszorú bizonyítja az amatőr kerékpárosok becsvágyát. Ennek sajátos megnyilvánulási formája a Korbucz család hatüléses gépe, amelyet a hozzáértő családtag épített.

A vidéki kerékpározás kezdeteit ábrázoló képek egyik különlegessége a kerékpárján matyó népviseletben büszkélkedő „Pénztárnok Mari” képe. Pénztárnok Mari tehetséges üzletasszony volt, az elsők egyike, akik felismerték a népművészeti tömegtermelésben megbúvó lehetőségeket (ráadásul igen szép asszonynak is mondták). Agyoncicomázott matyó viseletében természetesen nem Szabadkán mutatkozott, hanem Mezőkövesden, ahol ő volt az első nő, akinek kerékpárja volt. Miközben ő a helyiek által készített, látványos hímzésekkel a fővárosban házalt, a helyi rossz nyelvek gúnydalokkal adtak hangot ízes, magyaros irigységüknek.

Nem bántam volna, ha a kiállításon a kellékek és kiegészítők között megjelennek egy olyan, gazdagabb anyag elemei, mint például Roskó Gábor gyűjteménye. Mert örül ugyan egy régi lámpának, márkajelzésnek („homlokcsőpajzsnak”) is az ember, de hát hol vannak a pumpák, a szerszámtáskák, a százféle csengő, a nadrágcsíptetők? Jó, ne legyünk telhetetlenek, örülhetünk maguknak a bicikliknek, melyek némelyikét házilagosan fejlesztették tovább, például a csomagtartót péklapáttal tökéletesítették. Nem is szólva a kerékpárból lett tolókapáról, és a kerékabroncsokból eszkábált orvhalász-tapogatóról.

Nyugodtan megmaradhatunk persze az eredeti funkciójukat megőrzött szerkezeteknél is, és megcsodálhatjuk a könnyen szétszedhető tandem-kempingbiciklit, és a klasszikus vonalvezetésű Csepel kerékpárokat. Mindezekhez képest a mai, egyre színesebb budapesti kerékpáros-kultúra inkább játék, hiszen például a kerékpáralkatrészekből összeállított műtárgyak egyelőre nem írnak körül semmiféle megszilárdult tárgyi kultúrát. Ám a változások sebessége felgyorsulhat, és a következő bringás néprajzi kiállítás talán egészen más világot tár elénk.

Néprajzi Múzeum, nyitva: szeptember 28-ig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Levél egy távoli galaxisból

Mészáros Lőrinc olyan, mint a milói Vénusz. De már nem sokáig. Ő sem valódi, s róla is hiányzik ez-az (nem, a ruha pont nem). De semmi vész, a hiány pótlása folyamatban van, valahogy úgy kell elképzelni, mint a diósgyőri vár felújítását, felépítik vasbetonból, amit lecsupáltak a századok. Mészáros Lőrincnek a története hiányos, az nem lett rendesen kitalálva.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.