Például azt, hogy „a Böszörményi út egyik ikonikus épülete a két toronyszerű, csúcsos tetődísszel rendelkező, 13–15. szám alatti, ötemeletes, historizáló palota”.
Kellő jóindulattal elfogadható ez az állítás, de ha hozzátesszük, hogy a klasszikus – például a nagykörúti – historizáló paloták a századfordulón épültek, ez pedig 1931/32-ben, az „ikonikus” helyett inkább az „ironikus” jelző használata lenne helyénvaló, tervezője, Beta Géza építőmester pedig legfeljebb „az év anakronizmusa” díjra pályázhatott volna az 1932-es felhozatal ismeretében. Ráadásul az épület historizáló stílusa – amelyet a kortársak szó szerint is érthettek – csak a külsőségekre érvényes; a házban lévő lakások a modern elvárásokhoz próbáltak igazodni, ami ki is merült abban, hogy minden sokkal kisebb és szerényebb volt, mint a harminc évvel korábbi lakásokban.
A kisstílűnek tűnő takarékosságot azonban felülírta a szokatlan gesztus, hogy nem az egész házat árulták, hanem a benne lévő hatvan lakást. Vélhetően a homlokzati tetődíszre is azért került az „»Öröklakás« udvar” felirat az akkoriban oly divatos turulok, Árpádok és Szent Istvánok helyett, hogy hirdesse büszkén: az itt lakók nem a háziúrnak fizetnek lakbért, hanem a sajátjukat törlesztik – havi részletekben. Az ún. öröklakásos ház (társasház) fogalmának az 1924. évi XXXVIII. törvény bevezetésével lett értelme. Ettől kezdve lehetett egy lakóházon belül külön tulajdonú lakásokat és közös tulajdoni részeket létrehozni. A Böszörményi út 13–15. lakásait a Tégla Házépítő és Telekvásárló Rt. hirdette. A cég 1930-ban alakult, és agresszív reklámkampányai, illetve páratlan ajánlatai révén vált ismertté. Noha a szakma az első pillanattól gyanakodva fogadta a hangoskodást, jogi lépeseket senki nem helyezett kilátásba, a fantasztikus ajánlatok pedig sokakat annyira megszédítettek, hogy fel sem tűnt nekik, hogy az öröklakásokkal foglalkozó többi budapesti cég sokkal keményebb feltételek mellett kínálja portékáját. 1931 májusában a Vállalkozók Lapja hosszú cikkben foglalkozott a Tégla Rt. ingatlanüzleteivel. Kiderítették, hogy tavasszal kizárólag a Böszörményi út 13–15. alatti ház építési munkálatai kezdődtek el, miközben a cég portfóliójában további huszonegy épülő ház szerepelt – július–októberi beköltözéssel. A cikk szerzője nem csak azt állapította meg, hogy ennyi idő alatt képtelenség 5-6 emeletes házakat felépíteni, de azt is, hogy a társaságnak mindössze 50 ezer pengő alaptőkéje van, miközben a 21 budapesti ház felépítése kb. 15 millióba kerül.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!



