Aquincum
Aquincumnak egy kulturális őrségváltás küszöbén, a népvándorlás útjába kerülve például pusztulnia kellett, nem volt kibúvó. Szerencse, hogy nem rá, fölébe, hanem mellé települt a középkori város. Romjai jelenleg mégis díszlethez, odvas fogsorhoz hasonlítanak csupán, a térdig érő alapfalakkal nem tud mit kezdeni a tudásszomjas ifjúság. A város vérkeringésébe való újbóli bekapcsolásához legalább a két amfiteátrumot újjá kellene építenünk, nem? Bár, ha belegondolok, azok is ábrándozó stadionberuházások volnának. Legalább Hadrianus palotáját a Hajógyári-szigeten, de azt mindenképpen, egészen a cseréptető gerincéig, fütyülve a Velencei Chartára. A későbbi császár pannoniai helytartó korában építtette luxusfürdőstül, majorságostul. A múlt században többször kiásták és visszatemették. Mozaikpadlóját múzeumban őrzik. Ma is milyen jól festene udvarán a cserélhető fejű császárszobor! A mostani hatalmas inzula délnyugati nyúlványának felső végében állt, amely az ókorban különálló kis sziget volt. Jelenleg parkoló és sportpálya nyújtózik a helyén.
| ||
Városháza
A tornyos régi pesti Városháza a mai Galamb utca magasságában, amely szintén Hild-mű volt, több korábbi előzmény beolvasztásával született. Nem volt útban, a századforduló lázas kapkodásának áldozata lett.
| ||
Regnum Marianum
Bár az 1926-31-ben épült, délfrancia beütésű, neoromán Regnum Marianum, tervezte Kotsis Iván, nem volt a kortárs építészet alkotása a maga idejében sem, viszont jó kvalitású épület volt, és kétségtelenül „öltöztette” az Aréna utat. A Damjanich utca tengelyében épült, a bukott Kommün utáni hálaadásként. Hatásos, pódiumszerű alapzaton állt, magas és széles lépcsősor vezetett föl árkádos előcsarnokához. A tamburos kupola lanternáját a Szent Korona díszítette. Sorsa jelképes. Rákosi Mátyás taroltatta le 1951-ben, hiába fonódott köré élőlánc. Bontása hihetetlen erőfeszítésbe került, masszív falait robbantani kellett. Maradékát az altemplom üregébe darálták, ott ma is megvan a föld színe alatt, kikereshető, föltárható: véleményem szerint ez kívánatos is volna. Az optimális anyagfölhasználás érdekében, meg nyilván vaskos cinizmusból mészkőlapjaival burkolták a Sztálin-szobor talapzatát és a kommunista május elsejék dísztribünjét, s később, bizonyára nem véletlenül, éppen a tanácsköztársasági emlékmű került a helyére, az „ordító proli” szobrával. Kevesen tudják, hogy befejezetlen épület volt, tornya sohasem került kivitelezésre, hiába folyt évekig a gyűjtés. Ezzel a templommal kapcsolatban fölmerült az újjáépítés lehetősége 1989 után; szerepe némileg hasonló, mint a Megváltó Krisztus székesegyházé a moszkvai Veréb-hegyen, amelynek fölépítését Napóleon visszavonulásakor tökélte el I. Sándor cár (ezzel fejezve ki „hálánkat az isteni gondviselésnek, mely megmentette Oroszországot attól a balsorstól, mely beárnyékolta őt”...), s amelyet 1931-ben robbantottak föl. Végül Alsórákoson épült föl az utód, építészetileg szerény minőségben.
| ||
OTI-székház
Speciális példa a csonkításé – a Fiumei úti OTI-székház artdeco tornyát, az első magyar felhőkarcolót például barbár módon lefejezték, bauxitbeton elemeire, tehát statikai okra hivatkozva, sajnos joggal –, valamint a befejezetlen épületeké, ilyen a Magyar Szentföld temploma, amelyet Rákosi alatt visszabontottak. Radírozással ér föl az Ügető beépítése is, hiába maradt állva a tribünje. Korábban a Magyar Színház radikális átépítése is radírozás volt. Azt hiszem, valamiért a pakfon eklektika még mindig többet ér középületként, mint a funkcionalizmus átlagos, gyorsan elkopó írásjelei.
| ||
