„A futárkodást nem most kezdtem, áprilisban volt két éve, hogy belevágtam. Eleinte úgy gondoltam, hogy másodállásként csinálom, és közben elindítok egy saját, városi sétákkal foglalkozó vállalkozást. Ráadásul van egy egészségügyi problémám, s az orvos azt mondta, ha nem akarok még egy műtétet, akkor mozogjak naponta legalább két-három órát. Így lettem futár. Magamra tulajdonképpen egy fizetett sportolóként tekintek” – mondja nevetve Gyöngyi, aki kezdetben napi 2–3 órát töltött biciklis futárként Budapest útjain, ám a koronavírus-járvány miatt a saját cég megvalósítása eltolódott, így ma már általában 6–8, de akár napi 10 órában futárkodik.
A járvány miatt megnövekedett az igény a futárok iránt, álláshirdető oldalakon és a közösségi médiában is számtalan hirdetést találtunk. A magyar piacon jelen lévő két legnagyobb ételkiszállító cég a Wolt és a NetPincér: az előbbinél a járvány első hullámában (2020 márciusa és júniusa között) alaposan megnőtt a futárok száma, ma már több mint ezer fővel dolgoznak, míg az utóbbinál jelenleg 4300 szerződött futár dolgozik, több mint 1300-an biciklivel. Ez a szám a nyár folyamán még emelkedhet is, hiszen a szezon is befolyásolja, hogy ki milyen járművet választ a kiszállításhoz. Blaumann Debóra, a NetPincér marketingigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a múlt év során több mint 2500 fővel emelkedett a náluk dolgozó futárok száma.
Jó kondi, szabadság
A Magyar Kerékpárosklub április eleji közleménye szerint 2020-ban 15 százalékkal több kerékpározót számláltak Budapesten, mint 2019-ben, idén márciusban pedig rekordot döntött a fővárosi biciklis forgalom. Hogy ez mennyire köszönhető a futároknak? Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke szerint maximum 15 százalékot jelenthetnek. A mérések alapjául szolgáló forgalomszámlálók főként olyan helyeken vannak, ahol kevésbé közlekednek futárok, például a Csepel felé tartó Weiss Manfréd úton, vagy az Árpád hídon. Kürti maga is futárként kezdte, bár ő ételfutárként sosem dolgozott, a Hajtás Pajtás „iratos” futára volt öt éven keresztül. „Amikor 1995-ben futárként kezdtem dolgozni, még alig biciklizett valaki a városban, talán néhányan a budai rakparton. Arcról ismertük egymást, olyan kevesen voltunk. Akkoriban az autósok utálták a bicikliseket, volt, hogy rám kiabáltak, hogy takarodj innen, letoltak az útról, vagy a busz megnyomta a biciklim hátsó kerekét. Ma már sokkal nagyobb az elfogadás.”
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
