Ebben a két budapesti kerületben a legjobb élni

  • narancs.hu
  • 2020. december 19.

Lokál

A felmérésben az életminőség szempontjából értékelték a városokat.

Budapesten az I. és az V. kerületben, vidéken pedig Egerben és Veszprémben a legjobb élni – derül ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amelyben a 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták.

Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint az életminőség szempontjából értékelték a városokat, vizsgálták

  • a háziorvosi ellátást,
  • a lakosság képzettségét,
  • a foglalkoztatást
  • és az ingázást.

Az elemzők megállapították, hogy a tavalyi listához képest nincs lényegi elmozdulás, az első kilenc helyen továbbra is a fővárosi kerületek szerepelnek. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti, amelyek után a pesti belváros további kerületei következnek (VI., VII., IX., XIII.), valamint a budai oldalról a II., a XI. és a XII. kerület.

A vidéki települések közül Veszprém és Eger áll a lista élén, ami főként azzal magyarázható, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre. Ezek után következik Székesfehérvár és Pécs, amelyektől alig maradt el Szeged, illetve Debrecen és Győr.

A kutatás kitért az agglomeráció településeire is, ahol Budaörs és Szentendre értékei a legjobbak. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, mindez pedig azt mutatja, hogy az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye fővároshoz közeli települései érték el.

Az Otthon Centrum életminőség mutatóinak rangsora szinte ugyanazt az eredményt tükrözi, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeit listázó rangsor. Ez pedig azt jelzi, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók, ugyanis a főváros I., II., az V., és a XII. kerülete nemcsak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiváló, hanem ezzel összefüggésben ezek a legdrágább kerületek is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.