Engedély nélkül csiszoltak az önkéntesek Hajdúdorogon

  • narancs.hu
  • 2023. május 3.

Lokál

A jegyző eligazította az Esély Közösséget: nem lett volna szabad felújítaniuk a feszület filagóriáját.

Önkéntes munkával ünnepelte az Esély Közösség május elsejét.  Az Ujhelyi István európai parlamenti képviselő által alapított szervezet Budapesten, az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállóján befestette a bejárati vaskaput, feltakarította a közös helyiségeket és ebédet főzött.

Hajdúdorogon Csige Tamás önkormányzati képviselő és a szervezet ottani tagjai lecsiszolták és befestették a helyi vízmű előtti feszület köré épített régi filagória faszerkezetét.

A fideszes vezetésű önkormányzat szerint nem kellett volna.

Hajdúdorog jegyzője levelet írt Csige Tamásnak, és felvilágosította, hogy a filagória az önkormányzaté, és a felújításra nem adott engedélyt a polgármester.

„Ráadásul a legszebb az egészben, hogy – miként arra Csige Tamás barátunk azóta a jegyzőnek küldött válaszlevelében rámutatott – bár a filagória által körbefogott feszület valóban önkormányzati tulajdon, a faszerkezetet azonban még egy helyi értékvédő egyesület építette annak idején, így annak felújításához nem kell a fideszes polgármester engedélye” – írja Ujhelyi.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.