Esős, zivataros idővel ér véget a nyár

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 29.

Lokál

A hét második felében több lesz a napsütés. 

Sokfelé esős, zivataros idővel kezdődik a hét, és egyúttal ér véget a nyár. A hét második felében több lesz a napsütés, többfelé továbbra is várhatók 20 Celsius-fok feletti, néhol akár 25 fok körüli csúcsértékek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Hétfőn a többórás napsütés mellett csak elvétve fordul elő zápor, zivatar. Ugyanakkor északkeleten tartósan borult maradhat az ég, arrafelé még délután is eshet. Emellett délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, estefelé az eső is elered, amely éjfélig nagyjából a Duna vonaláig juthat el. Néhol megélénkül, zivatar környezetében meg is erősödhet a szél. A leghidegebb órákban jellemzően 10-14 fok lesz, de a kevésbé felhős tájakon 6-9 fok is lehet. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 20 és 24 fok között várható, ugyanakkor az északkeleti megyékben kevéssel 20 fok alatt valószínű.
  • Kedden, a meteorológiai nyár utolsó napjára virradó éjszaka, majd napközben is többfelé várható zápor, elszórtan zivatar. Csak rövidebb időre süt ki a nap. Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik a szél. Hajnalban 9-14, délután 18-24 fok várható.
  • Szerdán, szeptember elsején eleinte több helyen, délután inkább már csak keleten, ott is megszűnő jelleggel várható zápor, helyenként zivatar. Nagy területen megerősödik a szél. A leghidegebb órákban 9-15 fok lesz. Napközben 17-22 fokig melegszik a levegő.
  • Csütörtökön túlnyomóan derült, közte gomolyfelhős, napos idő várható. Legfeljebb a Dunától keletre lehet egy-egy futózápor. Sokfelé élénk, elsősorban a Dunántúlon több helyen erős lehet a szél. A hajnali 7-14 fokról várhatóan 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
  • Pénteken napos idő várható csapadék nélkül. A minimumhőmérséklet 6 és 12 fok között valószínű. A nappali maximumok 20 és 25 fok között alakulnak.
  • Szombaton és vasárnap sok lesz a napsütés, legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb hőmérséklet szombaton 7-14, vasárnap 9-15 fok között várható. A csúcsértékek mindkét nap 20 és 26 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.