Feslett zenészek (Egy kis sajtótájékoztató)

  • 1997. május 22.

Lokál

Az eredeti felállású Kiss együttes megtartotta előzetes sajtótájékoztatóját a Kiscelli-kastély kápolnájában. Egyedül Ace Frehley hiányzott, akit Hegedűs László szakember igyekezett pótolni.
Az eredeti felállású Kiss együttes megtartotta előzetes sajtótájékoztatóját a Kiscelli-kastély kápolnájában. Egyedül Ace Frehley hiányzott, akit Hegedűs László szakember igyekezett pótolni.

A találkozó fő érdekessége, hogy az ős-Kiss az eredeti sminkekben és ruhákban ült asztalhoz, továbbá hogy egy napra ide utaztatták a Kiss Múzeum anyagát. A muzeális tárgyak között vagy ötvenméternyi újságcímlap, közel kétméternyi magasságban, valamint fellépőruhák: Gene Simmons domina szetje, Paul Stanley prosztatamasszázs-fitymapiercing nadrágja, gitár, basszusgitár. Érdemes közelről megfigyelni a videókon kevésbé exponált lábbeliket: az ember mintha Nagy Péter cár lovas szobrának fejébe bújtatná a lábát. Valószínűleg ez ihlette a kultikus amerikai rockbandát, a Gwart is, most látszott csak igazán, persze Gwar a szecessziós gigahótaposók mintájára teljes páncélzatot fejlesztett ki. Medveczky Ilona valószínűleg nagyvonalú ajánlatot tett volna a nemrég elhunyt Eric Carr dobos futómadárra emlékeztető sárga pelerinjére, de nem volt ott.

A sajtótájékoztató valamennyi résztvevője kente-vágta a

hülye kérdésre

hülye válasz-játékot.

- Mennyi idő alatt készültök el a maszkkal?

- Ez nem maszk.

- Valódi a hajatok?

- Igen, magától nő testem egész felületén (Paul Stanley).

- Mit csináltok szabadidőtökben?

- Nincs szabadidőnk.

A miért választottátok épp ezt a helyszínt? kérdésre Stanley elegáns, rutinos előadást rögtönzött az európai kultúráról, persze az újságírók valószínűleg tudják, hogy bankok és zsírosabb PR-cégek szokták kibérelni a helyszínt reprezentatív bulizásra, de erről a Kiss tehet a legkevésbé.

Kis rótmanó-feeling

is került a sajtóanyagba: aki még nem tudta, most feltétlenül értesült róla, hogy Gene Simmons szül. Gene Klein, Paul Stanley pedig Paul Stanley Eisen. Lehet persze, hogy csak a részletes és teljes informálás kedvéért került a papírra, de akkor ne titulálják Ace Frehleyt dobosnak (merthogy ő a gitáros), Peter Crisst pedig "gitár, ének"-nek (merthogy ő meg a dobos), és Bob Kulick nem Bob, hanem Bruce, akinek van Bob nevű bátyja, de az nem játszott a Kissben. A végjátékban a tagok dedikáltak (félelmetesen néztek ki közelről), Hegedűs László pedig újabb gyöngyszemmel gyarapította médiamegalázási aforizmagyűjteményét.

- Köszönöm a részvételt, most pedig megkérem a ... Security képviselőit, segítsenek kiüríteni a termet.

Gene Simmons közben kiballagott a képből, farpofái közt néhány koporsószegeccsel.

- winkler -

Kiss-koncert az eredeti felállásban: június 5., Margitszigeti Stadion

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.