Az, hogy egy borbély kellékei közt volt borotva, olló, fésű, nem igazán szorul magyarázatra, de hogy mi szükség volt a leveseskanálra, annál inkább. Amelyik borbély leveseskanállal is dolgozott, azt hívták kanalas borbélynak, és faluról falura ment a híre, hogy jön a kanalas borbély. Ez a borbély az idős és/vagy fogatlan férfiakra specializálódott. A leveseskanállal kitűnően ki lehetett feszíteni belülről az arcbőrt, és így szép simára lehetett borotválni a legbeesettebb arcot is.
Ilyen leveseskanalat ma már valószínűleg csak Kispesten, egy fagyizó és egy cukrászda között szerénykedő kis üzlethelyiségben találni. A boltocska elsőre inkább a századelőt idéző borbélyműhelynek tűnik, de a vitrinekben álló irdatlan mennyiségű borotva, olló és köpölyöző mégis inkább a múzeumi jelleget erősíti. Az eszközök közül kiemelkedik egy hatalmas, leginkább gíroszsütőre emlékeztető valami, de hús helyett fémcsavarók vannak rá felfűzve.
"Ez kérem, melegdauer-gép, és azért áll a fő helyen, mert ez volt a múzeum első darabja" - meséli Korom Gyula, a múzeum vezetője, üzemeltetője. Több mint 20 évvel ezelőtt a műszaki végzettségű Korom úr új vállalkozásba fogott. Egy külföldi, fodrászkellékeket forgalmazó cég magyarországi képviselője lett. Úgy gondolta, a szakmai kiállításokon és vásárokon jó marketingfogás lesz, ha a fodrászszakmában teljesen ismeretlen és járatlan üzemmérnökként a régmúlt tárgyaival hívja fel magára a figyelmet. A megvalósításhoz csupán a régi eszközök hiányoztak.
Kutatásai során bukkant rá Pinke Károly nevére, aki régi fodrászkellékeket gyűjtött. Mint kiderült, Pinke Károly borbélymester 1950-ben kérvényt adott be az akkori illetékes minisztériumba, hogy fodrászmúzeumot alapíthasson. Nem válaszoltak neki, így a mesternél a fodrásztörténet tárgyai engedély nélkül gyűltek tovább.
Korom Gyula már csak Pinke özvegyével találkozhatott, aki eléggé furcsállotta, hogy miért szeretne valaki használhatatlan tárgyakat elkérni. Az üzemmérnök azt ajánlotta, ha elvihet egy fodrászkelléket, két hét múlva működőképesen hozza vissza. A javítás során az 1938-ban készült melegdauer-gép technikai megoldásai
lenyűgözték a mérnököt,
teljesen beleszeretett a fodrászeszközökbe. Precizitásával és megbízhatóságával Pinke Károly özvegyének bizalmát is elnyerte, így minden akadály nélkül válogathatott a régiségek közül. Ráadásul az üzlet is beindult: Korom a fodrászszakma ismert és elfogadott figurájává vált. Ha valahol valamilyen régi tárgy felbukkant, akkor szóltak neki, így a gyűjtemény szép lassan gyarapodott. Olyanynyira, hogy Korom Gyula "szakmai és múzeumi tevékenységéért" életműdíjat kapott az Országos Fodrász Ipartestülettől, a fodrásztanulóknak pedig ipartörténeti oktatás keretében kötelező ellátogatni a fodrászmúzeumba.
"A szakma aranykora a századelő és a két világháború közötti időszak - magyarázza a múzeumalapító. - Akkor a férfiak mindennapi rutinjához tartozott a reggeli borotválkozás a borbélynál. Egy férfi nagyon ritkán váltott borbélyt, és a borbély meg is adta a vendégeknek járó diszkréciót. Ez a nagy borbélyszekrény - mutat rá az egyik kiállítási tárgyra -, 1880-ból, Vámosmikoláról való. Hétfiókos, és mindegyik fiókban benne volt a vendég borotvája, kendője és ecsetelője. A fiókokon nincs se név, se címke. Fejből kellett tudni, melyik fiók kihez tartozik. A biztonság kedvéért a fiókok alján persze ott volt a tulajdonos neve, és az, ha esetleg volt tartozása. Ez például - húz ki egyet - Pál Sándoré, aki 1902-ben 2 koronával tartozott." Persze nem járt mindenkinek fiók. Az olyan faluban, mint Vámosmikola, a papnak, a tanítónak, a jegyzőnek és pár módosabb gazdának volt csak saját fiókja, de egy városi borbélyszekrény akár negyven fiókig is felmehetett, míg a többi, kevésbé fontos vendégnek maradt a szterogenolos borotvafertőtlenítés.
Ennek ellenére a társadalmi különbségek senkit sem zavartak, mert jó volt borbélyhoz járni. A vendég maximális figyelmet kapott, ráadásul elolvashatta a friss lapokat. Ezt az idillt kezdte ki az amerikai King C. Gillette (1855-1932) 1902-ben, az önborotvával. Az igazi áttörést és a borotválás hanyatlását azonban az első világháború hozta, amikor is férfiak milliói tanulták meg a lövészárkokban, hogyan kell használni az önborotvát. A borbélynál borotválkozás rítusának a kegyelemdöfést a legújabb kor fertőzésveszélytől való félelme adta, bár ez Korom Gyula szerint túldimenzionált probléma. Jól mutatja ezt, hogy luxusborbélyok még ma is borotválnak Párizsban, Londonban és Washingtonban.
Természetesen a női fodrászok kellékei sem hiányoznak. "A köpeny zsebéből kikandikáló fésűből lehetett megtudni, hogy a mester férfi- vagy női fodrász. Ezeket a jeleket a korabeli közönség tökéletesen értette. A hajszárítást nyári napokon kézzel hajtható, propelleres hajszárítóval oldották meg, míg télen a hosszú hajak alá mozgatható, lukacsos, vassal borított kis kézi kályhát toltak" - magyarázza Korom Gyula.
A múzeum egyik ritkasága az 1902-ben gyártott amerikai fodrászszék, amely az első hidraulikusan emelhető és dönthető alkalmatosságok közül való. "Tizenkét évvel ezelőtt egy tolna megyei kastély pincéjében találtam, teljesen romos állapotban. Azt nem sikerült kideríteni, oda hogyan került - meséli a múzeumvezető -, de javítani sem volt egyszerű. Levettem róla a bőrszabásmintát, és elmeséltem az újpesti bőrgyár igazgatójának, hogy milyen célból keresek marhabőrt. Az igazgató nagyon segítőkészen beengedett a raktárba, ahová elvileg én egyáltalán nem mehettem volna be. Végül hosszas válogatás és keresgélés után megtaláltam azt a darabot, ami elég nagy volt ahhoz, hogy ki lehessen belőle vágni a szék bőrhuzatát."
A felújítói és gyűjtői izgalmak mellett Korom Gyula gyakorlatilag mindent megtanult a szakmáról. Unokáin ki is próbálta magát, bár a gyerekek csak hétéves korukig tűrték a próbababa szerepét. A múzeumvezető nem keseredett el, mert szerinte ennek a szakmának nem a hajvágás, hanem a parókakészítés a csúcsa. Aki ugyanis természetes parókát készít, annak mindent, de tényleg mindent kell tudnia a fodrászmesterségből. A levágott hajjal ugyanis sokkal nehezebb dolgozni, nem is beszélve arról, hogy az úgynevezett tüllbe négy-öt szálanként kell betűzdelni a hajszálakat, ami már önmagában is komoly elismerést érdemel.
És ezek után Korom Gyula kinél vágatja a haját? "Én a középkorosztályhoz járok szívesen, mert nekem mégiscsak az a legfontosabb, hogy elbeszélgessek a fodrásszal. Ha szerencsém van, és egy idősebb fodrásszal találkozom, akkor addig nem hagyom a szerencsétlent, amíg el nem mesél nekem mindent a szakmai múltjából."
