Túl sokat mutatott az úszódressz, elvették a középiskolás lány győzelmét

  • B.P.M
  • 2019. szeptember 12.

Lokál

A sportoló édesanyja szerint szexuális zaklatás történt.

Diszkvalifikáltak egy középiskolás úszólányt, mert az úszódressze túl sokat mutatott a testéből – írta meg a CNN.

Brecklynn Willis, az Alaszkában található Dimond Gimnázium úszócsapatának tagja négy számban indult egy helyi úszóversenyen pénteken. Sikerült is diadalmaskodnia, viszont az egyik bíró szerint az úszódressze túl sokat mutatott a hátából, ami ellentétes a szabályzattal, ezért kizárták a versenyből.

A történet ennyiben nem zárult le, ugyanis az iskola egyik érdekvédelmi szervezete elkezdett lobbizni az alaszkai iskolai tevékenységekért felelős szövetségnél, hogy érvénytelenítse a kizárást, ugyanis az „teljesen szükségtelen”, valamint szerintük nem az úszódressz miatt lett kipécézve a fiatal sportoló, hanem azért, „ahogyan a ruha a testéhez illeszkedik”.

A lobbi sikeresnek bizonyult, a szervezet visszavonta a kizárást: közleményük szerint a bíró nem figyelmeztette az úszó edzőjét a problémára. A lány édesanyja szerint egyszerű szexuális zaklatás történt, aminek „nincs helye a medencében”

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.