Gendersemleges vécét hoztak létre egy veszprémi gimnáziumban – a fideszes képviselő megszüntette azt

  • narancs.hu
  • 2019. december 17.

Lokál

Nem kérünk a toleranciából! – üzente a fideszes képviselő akciója

Érdekes történetről számolt be a Veszpresszó: a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban az iskola vezetése az egyik tanuló számára egy nem használt helyiségüket (egy mozgássérült mosdót) gendersemlegesként jelölt meg.

Az ördögi tettről valaki értesítette a fideszes országgyűlési képviselőt, aki utasította az igazgatót, hogy távolítsa el a gendersemlegességet jelző táblát. Ezt Schultz Zoltán, az intézmény vezetője meg is tette – ennek ellenére a helyiséget ugyanúgy ugyanaz a diák használja. "Az információim szerint érkezett jelzés a fenntartóhoz és az országgyűlési képviselőhöz is, de ezt nem tekintem feljelentésnek - mondta el az igazgató. – A mellékhelyiség nyitott, így a tanulók számára használható. Nem követem a használatát, azt mindenki döntésére bízom.”

Tőlünk nyugatabbra 2019-ben már nem számítanak istenkáromlásnak a gendersemleges mellékhelyiségek – nálunk tavaly a kormány végleg törölte a gender szakot az egyetemi képzések sorából; a CEU-t pedig, ahol az ELTE mellett folyt ilyen képzés, a mai napig Soros-egyetemként üldözi a Fidesz.

Via 444

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.