Sötét, száraz novemberi hétfő estéken többféle szórakozási lehetősége nyílik a hazáját szerető magyar embernek, tehát nekem, a tartalmas szórakozásra: vagy feldobom a Public Castration Is a Good Idea című lemezt a Swanstól, és bekuporodok a fiammal a kanapéra Buci Macit olvasni, vagy kerítek valakit, aki hajlandó órákig Buci Macit olvasni, én pedig autóba csapom magam és elgurulok a Kultúrkúriába a Csak egyetlen út van előttünk, a szellem és a kultúra útja című Takaró Mihály—Simicskó István eszmecserére.
Kivételesen az utóbbi mellett döntöttem, senki se kérdezze miért (mert erre kértük a kollégát - a szerk.). Mindenesetre nemcsak pazarul szórakoztam, de jobban meg is ismertem az országot, ahol élek. A NER-t.
Vitéz nagybányai
A Nyírő József-, Tormay Cécile- és Wass Albert-szakértő irodalomtörténész, Takaró és a hazafias-honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos, Simicskó beszélgetése demonstrálta azt is, hogy a fideszes értelmiség jobb széle mennyire nyeregben érzi magát, amikor sorra fogalmazza meg elvárásait a jó irányba tartó, de sajnos néha totoja kormányzat felé.
| ||
Sőt, ha azt vesszük, hogy Kertész Imre magyarságát és Spiró György emberségét korábban megkérdőjelező, Nyírőt nagy kedvvel rehabilitáló Takarónak sajtóértesülések szerint jó esélye van a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetésére, azt is mondhatjuk: ez a széljobb a Fidesz-holdudvar centruma felé tart, ha még oda nem ért.
Tiltakoznak Takaró ellen a szépírók
Arra kérik Káslert, ne adja a múzeumot egy szélsőséges vezető kezére. Erősen aggódik a magyar írókat, irodalomtörténészeket és műfordítókat tömörítő Szépírók Társasága a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) őigazgatójának menesztése miatt. Az egyik legjelentősebb irodalmi érdekvédelmi szervezet szerint súlyos ellentmondás feszül a főigazgató menesztését követelő szélsőséges sajtótámadások, illetve a minisztérium elbocsátó közleménye Prőhle Gergely kulturális területen végzett kimagaslóan hatékony tevékenységét elismerő mondata közt.
Mivel a moderátor Kondor Katalin, volt közrádióelnök hangszálait megtámadta egy makacs kór, beugrott a helyére a főleg sportriporter-legendaként ismert, de a Lánchíd Rádión, majd a Karc FM-en közéleti műsort vezető Vass István Zoltán, aki nemcsak gyakorlottan dobálta fel a labdákat, de még poénokat is mondott.
Például büszkén használja a „megtennők“ alakot „megtennénk“ helyett — ahhoz hasonló daliás modorban, mint ahogy Takaró a mássalhangzókat megnyomva kimondja: „vitéz nagybányai Horthy Miklós.“
Tőkés körök és páholyok
A beszélgetés apropója az „egyelőre sajnos méltatlanul mellőzött“ Klebelsberg Kuno munkássága volt, a résztvevők szerint róla és a nemzetikultúra-építő tevékenységéről kellene ma is mintát vennie a politikusoknak, hiszen ő is „a 24. órában“, egy magyarságot sújtó civilizációs válság közepén emelte fel a nemzetet.
| ||
Simicskóék abban is gyorsan megállapodtak, hogy Klebelsberg a holokauszt során „végig intakt“ maradt, bár „próbálták behúzni a numerus claususba.“ (Klebelsberg elvi álláspontja a numerus clausus eltörlése lett volna, ezeket a javaslatokat mégsem támogatta, s ezt írta egy bizalmas levélben Bethlennek: “A törvényt tehát majd revideálnunk kell, de nem azért, hogy a zsidó egyetemi hallgatók ezreit megint nyakára bocsássuk a nemzetnek, hanem azért, hogy bizonyos racionális enyhítéssel az intézmény lényegét megmentsük.“ Erről nem esett szó.)
Szóval mit kellene tenni ma, amikor a nyugati civiláció végórájában megállíthatatlannak látszik a „lelki kiüresedés“ és a kereszténység európai pusztulása, amikor „láthatatlan veszélyek tömkelege“ fenyeget mindenhonnan, amikor már „az emberi ravaszság kiölte a világból az őszinteséget“, amikor „globális erők“, „tőkés körök“, „páholyok“ manipulálnak-szervezkednek a nemzetek ellen. Amikor a technikai fejlődés odáig jutott, hogy „a robotok már saját nyelven kezdenek el egymással beszélgetni.“
Például el kell ültetni a fiatalokban a hazaszeretet csíráját, amiből kinő majd az "alkotó hazafiság." Sajnos a fiatalok túlterheltek, és ez nem kedvez az egészséges nemzettudat kialakulásának, ezért kell hazaszeretetre nevelni. (Simicskó)
Ha elüleltjük a hazaszeretet érzését a fiatalokban, maguktól cselekedni fognak, és meg is fogják védeni az országot, ha majd kell. (Simicskó)
Ez nem kötelező hazaszeretet jelent, hiszen az, ami magától értetődő, az nem lehet kötelező sem, és szabad választás sem. (Takaró)
Sajnos a hazafiság, hazaszeretet alig szerepel az új NAT-ban, de nem baj, mert mire elfogadjuk, bizonyosan benne lesz. (Takaró)
Megfelelő szellemiségre, önmagunkban való hitre van szükség — hiszen egy hadsereg erejét sem a fegyverarzenál adja, hanem a katonák elhivatottsága. (Simicskó)
A rendszerváltás előtt még a rajztanároknak is szocialista hazafiságra kellett nevelni, de sajnos 90-től ez teljesen megszűnt. (Simicskó)
Klebelsberget, Bethlent, Horthyt száműzték évtizedekre a kultúrából, őket rehabilitálni kell, újra kell építeni a kultuszukat — a kultúrfölény-elmélettel együtt, mert kultúra nélkül nincs Magyarország, és csak a szellemi koncentráició emelheti ki a nemzetet a környező országok közül. (Takaró)
Egyébként három reformkora volt az országnak: a klasszikus, a Horthy féle — a harmadikat most éljük meg éppen (tapsvihar), és az elején vagyunk, ezért még nehéz. De a 21. század a magyaroké lesz. (Takaró)
A Horthy-korszakot is helyre kell tenni. Egy példa erre: Horthyék betiltják a szabadkőműves páholyokat 1920-ban Klebelsberg alatt, emiatt „úgy tűnik, hogy keresztyén-nemzeti kurzus indul, és nincs más véleménynek létjogosultsága.“ De ez csak látszat, mert „a budapesti értelmiséggel aztán Klebelsberg mégis kiegyezik a kultúrában.“ Ezért van az, hogy később „az Est Lapok bizony azoknak a kezében vannak, akikről azt gondolnánk, hogy biztos üldözöttek“. A „kultúrában szabad kéz“, ez volt a kiegyezés. Ezt mutatja az is, hogy „vidéken elsöprő többségben voltak a liberális lapok.“ (Takaró)
A magyarok világraszóló nagyságát mutatja az is, hogy kis országhoz képest milyen jól szerepelünk a sporteseményeken — 1924 óta sportnagyhatalom vagyunk, úgyhogy fejleszteni kellene a sortdiplomáciánkat. (Takaró-Simicskó)
Szijjártó fiatal, ügyesen csinálja a külpolitikát, de nem viszi a magyar kultúrát külföldre — ezen változtatni kellene. (Vass)
Baj van a színházi világban, összesen három nem liberális, vagyis magyar színház van, és csak egy, amelyik magyar darabokat játszik, holott a Nemzeti Színháznak kellene olyannak lennie, mint az Új Színháznak, vagyis hogy csak magyar darabokat játszik — hát még Angliában is több színház van, ami csak angol darabokat játszik! (Takaró) De ezt még csak felvetni sem szabad, mert az mucsai lenne és lábszagú. (Vass)
A színházi világ bajait az is jelzi, hogy a Fidesz-győzelem után a Víg Színház kifüggesztette A diktátor című darab hatalmas plakátját — ezek jelzések, és felháborítóak, de „szabad a kultúra, szabad a sajtó, minden szép, minden jó.“ (Simicskó)
A filmvilágban még nagyobb a baj, nincs meg a megfelelő akarat sem, nem készülnek olyan rendes, hazaszeretetre nevelő, egészséges nemzettudatot kialakító történelmi filmek, mint az Egri Csillagok. Miért nem lehet a nándorfehérvári ütközetről forgatni? (Simicskó)
Az irodalomban is helyre kell tenni pár dolgot: a Nyugatot gyakorlatilag senki nem olvasta, leszámítva 4-5 nagyváros szűk olvasóközönségét, míg az ellenlapot, az Új Időket 30-40 ezren. Mégis a Nyugat ásta meg az árkokat, a kritikáikkal ők indították el a népi-urbánus vitát. (Takaró)
Civilizációs válsághelyzet van, és helyesen kell dönteni a gyümölcskosár Európa és a gyümölcsturmix Európa között. Előbbiben azt eszünk, amit akarunk, utóbbiban csak vegyesturmix létezik, és elvesznek az egyedi ízek. Ezt hívjuk Macron-koktélnak amúgy. (Takaró)
Kultusz kell
Nem folytatom, a lényeg átjön. Érdekes, hogy Simicskó exkormánytagként és aktív politkusként többször kényszerült védekezésre, főleg Vass felvetéseivel szemben. Egy ponton Simicskó meg is jegyezte: „nem jut mindenre idő sajnos,“ de haladunk.
| ||
Az is érdekes, hogy Fekete Péter kulturális államtitkár is a meghívottak között volt, de nem jött el.
Mellesleg a szűk órás beszélgetés alig egy-egy percre ült le, a résztvevők bizonyos értelemben felkészültnek látszottak, lendületesen, kedélyes hangnemben fűzték a szót. Ez jól elrejtette a logikai bakikat, ferdítéseket, és az egész konstrukció mélyen ideologikus mivoltát.
Minden állításukat a következő gondolatmenetnek rendelték alá: a hitét veszített Európában nekünk keresztény magyaroknak úgy kell megőriznünk önmagunkat a nemzeti kultúránkon keresztül, hogy a ravasz globális érdekek mindenféle álarcban azon munkálkodnak, hogy eltűnjünk a föld színéről. Kultuszt kell építeni! Mi, keresztények tudjuk: soha nem lehet a világ ura a gonosz, de a gononszság mindig támadni fog. Mi, keresztények, tudjuk: mi vagyunk a nem manipulálható emberek. Az igazak. Ezért hiszünk Orbán Viktorban. Ha nincs Orbán Viktor, nincs isten, és még távolabb kerül a jó földi győzelme.
Az utóbbi két mondatot persze nem mondták ki, sőt Orbán neve egyszer sem hangzott el az este során.
A beszélgetés résztvevői a körülírás és nemmegnevezés művészetének a legnagyobb mesterei. Takaró Mihály a fekete bőrű vagy afro-amerikai szót sem hajlandó kimondani, helyette azt mondja: „jobban lebarnult fiatalember.“
Az isten és a sátán nevét nem kell kimondani, úgy mindenkinek evidens lesz, ki az. A Jónak egy arca van, ő Orbán, az államférfi, és vele szemben áll a Gonosz, aki ezer álarcot is felölthet. Így lesz szinonima a liberális, a páholy, a városi értelmiség, a nyugat, a nemzetközi, a globális. Minden mögött áll valami más.
Mindennek a credóját Takaró mondta ki: „ha tudni akarod, ki uralkodik rajtad, nézd meg, kit nem lehet bírálni.“ (Sokatmondó hümmögés a közönség soraiban.)
Az ebből következő cselekvési programot Simicskó tette hozzá: „bármilyen nehéz is, le kell rántani a leplet, amennyire lehet.“
Utoljára ezzel az összeesküvés-elmélettel egy Kövér László lakossági fórumon találkoztam, még a választások előtt. Mondjuk akkor még kevesebb Buci Macit olvastam.
