Hippitábor a Bakonyban: Sámán, sámán

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A tábor látványa és lakóinak öltözködése a Mad Max című ausztrál akció-scifi multikulturális törzsi társadalmát idézi, amelyben az apokalipszis túlélői újrakezdik a történelmet a civilizáció romjain. Mítoszvilága viszont jóval barátságosabb, itt mindenki egy kelta javasasszonyban vagy sziú sámánban reinkarnálódott Szent Ferenc: nincsenek fegyverek, nincs hierarchia, és állítólag nincs menedzserkáefté sem. A Szivárvány Család nemzetközi ökohippi-közösség augusztusban holdtöltétől holdtöltéig a Bakonyban táborozott.

{k199935_18;b}A tábor látványa és lakóinak öltözködése a Mad Max című ausztrál akció-scifi multikulturális törzsi társadalmát idézi, amelyben az apokalipszis túlélői újrakezdik a történelmet a civilizáció romjain. Mítoszvilága viszont jóval barátságosabb, itt mindenki egy kelta javasasszonyban vagy sziú sámánban reinkarnálódott Szent Ferenc: nincsenek fegyverek, nincs hierarchia, és állítólag nincs menedzserkáefté sem. A Szivárvány Család nemzetközi ökohippi-közösség augusztusban holdtöltétől holdtöltéig a Bakonyban táborozott."Üdvözöllek itthon. Kérsz egy mentateát?" - szólít meg mosolyogva egy fedetlen keblű, színes szoknyás, rasztafrizurás szőke lány angolul az első tábortűznél. Próbálok nem úgy bámulni, mint aki azért jött ide, mert azt hallotta, hogy a csajok nem viselnek pólót, előveszem a bádogbögrémet, és elhelyezkedem a ponyvából és faágakból eszkábált, színes tibeti zászlócskákkal díszített sátortető alatt pihenő tucatnyi vándor között. A legtöbben hozzám hasonlóan most tették meg a Bakonybélről az Öreghálás-rétre vezető jó másfél órás utat, van, aki gyalog, van, aki a parkolótól majdnem a táborig közlekedő "menetrendszerű" traktor pótkocsijában, amelyet egy helyi gazda üzemeltet fordulónként ezerötszáz forintért. Innen jól belátni a tágas rétet, amelyet sátrak, indián tipik, ponyvából és faágakból eszkábált kunyhók és jurták borítanak. A lankás rét fölött tábortüzek füstje száll, és többfelől ritmusos dobolás hallatszik. Középen, a "szent körben" több százan táncolnak csigavonalban az erős napsütésben egy tarka vásznakból épített sátor körül, amelyből fűszeres illatú füst dől, és egyenként, négykézláb bújnak át rajta a táncolók.

Megtisztító rítus zajlik

maja szokás szerint. A völgyben futó patakban meztelenül fürdenek az emberek, a parton masszázs- és jógaiskola működik, a konyhasátorban több tucat napfivér és holdnő- vér szorgoskodik: zöldséget aprítanak, és tüzes vaslemezeken lisztlepénykéket sütnek az esti szeretetvacsorára.

Itt nincs őrző-védő szolgálat, kocsma vagy bankautomata, mint például a Pepsi Szigeten, de nincs lopás, erőszak és szemét sem: a Rainbow Family of Living Light (Élő Fény Szivárvány Család) az egyik olyan, ma is működő anarchisztikus szerveződés, amely vegytiszta formában őrizte meg a hatvanas-hetvenes évek hippikultúráját - még akkor is, ha ők maguk tiltakoznak a hippi megnevezés ellen, amelyet csak a "külső világ" - vagy ahogy még a civilizációt emlegetik: Babilon - képviselői ragasztottak rájuk, hogy kategóriákba szorítsák a Család sokféleségét. Bár a többség manapság is a huszonéves korosztályból való, a Család története a hatvanas évek végére, az Egyesült Államokba nyúlik vissza: közismertté akkor vált, mikor egy Barry Plunker nevű végítélet-prófétát követve, tizenötezres szeánszot tartottak a Table Mountain - az indiánok által szent helyként tisztelt - fennsíkján, Coloradóban. Ettől az elhíresült és a Rolling Stones által is megénekelt (Armageddon Postponed, 1972. augusztus 3.) összejöveteltől sokan a világ végét, de legalább

a vízöntő kor

felvirradását

és a világ harmóniájának helyrebillenését remélték, a hatóságok viszont attól tartottak, hogy a felbőszült helyi konzervatív, lőfegyverbarát erők lemészárolják az egész béketábort. Az azóta eltelt majd harminc év alatt európai, afrikai és ausztráliai kommunákkal is kibővült Család a természet járásához igazított naptár szerint táborról táborra vonul, és életmódjában semmilyen kompromisszumot nem kötött Babilonnal, kivéve talán a kapcsolattartás fő eszközévé előlépett internet használatát.

Kérdezősködésemre egy harminc körüli vidám ausztrál amazon ismerteti a játékszabályokat: minden testvér egyenlő, nincsenek törzsfőnökök, vezetők vagy másfajta kiváltságosak, bázisdemokrácia van - a fontos dolgokban a vision council nevezetű törzsi gyűlés dönt, ahol bárki tetszőleges témában és terjedelemben kifejtheti véleményét, ha hozzá kerül a beszélőfa, amely körbejár. Mindenkinek illik részt venni a közös munkában: ilyen például a fagyűjtés, a főzés és a vízhordás, valamint a közösségi élet fő színterei, a chai-shopok, vagyis a teázók üzemeltetése. A táborban minden közös és ingyenes, a közös költségekre szükséges pénzt az adománygyűjtő Majik Hat (varázskalap) körbehordozásával teremtik elő. Tilos az alkohol, a szemetelés és a tisztítószerek használata: mosásra és fertőtlenítésre csak a tábortűz hamuja használható, vécé gyanánt az erdő szélén ásott shit pit gödrök szolgálnak - nem csoda, hogy lapértesülések szerint

a helyi tisztifőorvos

a haját tépte

a területet ellepő három-négyezres tömeg láttán, az egy hónapos tábor időtartama alatt azonban nemhogy járvány, de még komolyabb fertőzés sem történt. Ha valaki mégis rosszul érzi magát, a nagy számban jelen lévő természetgyógyász testvérek gyógynövényekkel és energiaátadással kúrálják, állítólag bábaasszonyok vezényletével még szülni is szoktak nomád körülmények között - mindenesetre egy egész csomó mezítlábas kisgyerek szaladgál teljesen szabadon, számukra gyerekkonyhát működtetnek, és külön foglalkozásokat tartanak.

"Sokan a szemetesekből is esznek közülünk, elég edzett az immunrendszerünk" - magyarázza nevetve Ela nővér, aki a közösségtől kapott Majik Faerie Forest (Erdei Varázstündér) családnéven szerepel az útlevelében is, mert megváltoztatta a nevét, miután tizenhat éves korában utcára tették a szülei, és egy kommuna fogadta be. Azóta Kerouac-regénybe illő az élete: utcai zenével és kéregetéssel fedezi szükségleteit, autóstoppal és gyalog közlekedik, állítása szerint a munkanélküli-segélyről is lemondott, mert megalkuvásnak érezte volna elfogadni. Minden vagyona elfér egy hátizsákban, fivérei és nővérei világszerte szívesen látják, sőt már a családjával is kibékült, és e-mailen tartja velük a kapcsolatot. Ausztráliában egyébként is különösen erős a harcos természetvédő neohippi vonal, egész településeik, thoreau-i elvek alapján működő önkormányzataik vannak - például Nimbin, ahol a polgári engedetlenség módszereivel akadályozták meg az esőerdő irtását. Az ausztrál családok és törzsek legalizálták a kender termesztését is, az aratás teliholdkor tartott ünnepe a New Orleanstől átvett Mardi Gras, melynek nemzetközi vonzerejét az is emeli, hogy a déli féltekén meleg téli hónapokra esik.

A bakonybéli már a tizenhetedik európai tábor, de az első, amit Magyarországon rendeznek, a bennszülöttek sajnálatos távolmaradása mellett: a csekély létszámú magyar "törzs" helyi központja a magyar konyhának nevezett ponyvasátor, ahol maratoni palacsintasütés zajlik két veterán amerikás magyar vezetésével - egyikük horoszkópkészítésből él Los Angelesben, másikuk a repülőgépen magával hozott összecsukható kerékpáron érkezett Budapestről, és kizárólag az erdőben gyűjtött gombákat eszi. Feltűnik néha a VHK-s Balatoni Boli és ütős- zenekara, dobolnak egy-két órácskát, majd továbbállnak,

az állandó dobolástól

egyébként előbb-utóbb az is módosult tudatállapotba kerül, akinek más katalizátor nem jutott: Love & Peace a jelszó, és folyamatosan mosolyognak az emberek, mintha nem tudnák, hogy az élet harc, vagy nem törődnének vele. A különféle nemzetek közül a németek képviseltetik magukat a legnagyobb számban, de vannak angolok, hollandok, izraeliek, amerikaiak, sőt oroszok, románok és ukránok is. A tábor élete nappal különféle workshopokkal, meditációval, szabad szerelemmel és közmunkával telik, két közös étkezéssel megszakítva. A food circle külön szertartás, előre meghatározott koreográfiával: az összes táborlakó tányért ragad, és a rét közepén kettős körbe ülve Om-meditációval várja a bográcsokkal és vödrökkel körbejáró fivéreket és nővéreket. Az indiai nevű étel vegetáriánus és sótlan: valami gabonapüré földimogyoróval és nyers zöldségekből mixelt salátával, plusz egy darab lepény.

Bár nincs elektronikus zene, sem rockandroll, sem techno, a tábor igazi vonzerejét az esti zenés-táncos partik jelentik. A tánc a középső körben zajlik, az órákon át lüktető dobszótól beállt tömeg pont úgy hullámzik a tábortűz körül, mint a törökbálinti acidpartizánok, csak nincs rajtuk napszemüveg. A kör középpontjában eksztázisba került rasztákról dől az izzadság, gyönyörű és kevésbé gyönyörű melleken táncol a tűz fénye, mint valami pogány termékenységi ünnepen, vagy - a törzsi hagyományba szintén beemelt - indián szellemtáncon, amitől a leigázott törzsek végső kétségbeesésükben a megölt harcosok feltámadását várták a múlt század vége felé. A körön kívül tűznyelők és zsonglőrök produkálják magukat, a teasátrakban pedig további koncertek zajlanak: dob-, gitár-, doromb-, dijeridookísérettel előadott "eredeti" rainbow-népdalok angolul, valamelyik indián nyelven vagy éppen szanszkritül, de nekünk jutott egy orosz népdalkórus is. Aki nem szeret énekelni, szaunázhat indián módra: a tűzben felhevített köveket ketten-hárman egy apró, ponyvával lefedett gallykunyhóba cipelik, és forrásvízzel locsolják a kívánt hatás eléréséig.

A Családot gyakran ellenkulturális olvasztótégelyként aposztrofálja az amerikai média, amiből annyi igaz, hogy hiedelemviláguk enyhén szólva összetett: az amerikai indián, a tibeti buddhista, a karizmatikus keresztény, a rasztafari, a krisnás, a zsidó és még egy sor egzotikus ősi tanítás new age-es elegye, pszichedelikus szlenggel, asztrológiával, alienkultusszal és ki tudja, még mivel fűszerezve, mint a teázókban kapható fahéjas, szegfűszeges gyógynövénytea.

A "szivárvány" név és szimbolika például onnan ered, hogy egy régi hopi indián prófécia szerint

eljönnek

a Szivárvány Harcosai,

akik megmentik a pusztulásba rohanó Földet - egyébként Rainbow Warriornak hívták a Greenpeace zászlóshajóját is, míg a francia titkosszolgálat el nem süllyesztette. A Családnak nagyon fontos a Földanya, büszkék arra, hogy a táborhelyeket mindig kitakarítva, eredeti állapotukba visszaállítva hagyják maguk mögött. Ennek ellenére nem táborozhattak volna itt, ha az Öreghálás-rét bérlője, bizonyos Heinz Gerland német állampolgár ki nem adta volna nekik - potom ezer dollárért - a Magas-Bakony tájvédelmi körzet határán fekvő területet. Gerland úr gesztusa a rosszmájúak szerint nem tekinthető teljesen önzetlennek, ugyanis régi vitája van a területen vadászati joggal rendelkező Hajnal Kft.-vel. A dühös vadászok szerint a sok ember évekre elriasztotta innen a vadakat. A helyieknek más kifogásuk nincs a hippik ellen, sőt kifejezetten megkedvelték őket: az indiánkultuszhoz szokva vannak, hiszen a Cseh Tamás-féle társaság is ezen a környéken őshonos, a bakonybéli vegyesbolt és kocsma pedig ötszörös forgalmat bonyolít, a falu busás hasznot húz a romantikus antikapitalistákból.

Bodoky Tamás

Rainbow Family az interneten: http://www.welcomehome.org

szerző
Bodoky Tamás
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...