Malajzia: Se fókák, se pingvinek

szerző
Szily László
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ha az ember az Erzsébet téren 32 sofőrpólós honfitársával együtt felpréselődik egy Schwechatra menő Volán buszra, majd 12 órán keresztül lelkesen koktélozik a Malaysia Airlines Boeing 777-esének Golden Club-osztályán, hogy aztán a Sheraton Imperial Kuala Lumpur sofőrje egy légkondicionált japán luxusautón gumifa- és olajpálma-ültetvények között beszállítsa egy felhőkarcoló 32. emeletére, ahol a vörösmárvány-kád peremére gondos maláj kezek egy nagy, sárga, sípolós gumikacsát helyeztek a telefonkagyló mellé, az olyan, mint először horgászni rohasztott csirkemájjal: felkavaró élmény.

Ha az ember az Erzsébet téren 32 sofőrpólós honfitársával együtt felpréselődik egy Schwechatra menő Volán buszra, majd 12 órán keresztül lelkesen koktélozik a Malaysia Airlines Boeing 777-esének Golden Club-osztályán, hogy aztán a Sheraton Imperial Kuala Lumpur sofőrje egy légkondicionált japán luxusautón gumifa- és olajpálma-ültetvények között beszállítsa egy felhőkarcoló 32. emeletére, ahol a vörösmárvány-kád peremére gondos maláj kezek egy nagy, sárga, sípolós gumikacsát helyeztek a telefonkagyló mellé, az olyan, mint először horgászni rohasztott csirkemájjal: felkavaró élmény.

Másnap hajnalban prezentációt tartottak az első emeleten a nemzetközi sajtó képviselőinek. A MaNcs tudósítója késve érkezett a harminckettedikről, erős fejfájással és kavargó gyomorral. Az előbbi a Sidney 2000 nevű diszkó ellenállhatatlan neonreklámjának, az utóbbi szintén ennek, illetve az úgynevezett "maláj reggelinek" volt köszönhető. Ez utóbbi kerek banánlevélbe csomagolt, kókusztejben kifőzött rizsgömböt jelent, amihez olyan könnyű, az ébredező gyomrot simogató ízesítők járulnak, mint a sós, szárított apróhal, az olajban pirított fokhagymás földimogyoró vagy a csípős-currys marhapörkölt rövid szafttal.

*

Az egész úgy kezdődött, hogy a maláj légitársaság és a Langkawi-szigetcsoport turisztikai hivatala kitalálták, hogy meghívnak vagy negyven külföldi újságírót Argentínától Szlovákiáig és kétszer annyi utazási szakembert egy úgynevezett "vajaskenyér-túrára": hadd lássák, milyen jó hely Malajzia.

*

A repülőtérről bejövet - amit valami sajátosan maláj meggondolásból a fővárostól 75 kilométerre építették fel -, kérdezem a sofőrt, hogy Malajzia szigorú muzulmán ország-e. A sofőr nagyon szigorú tekintettel bólint, hogy nagyon. Mondom neki, rögtön utána, hogy milyen szép nő ül a mellettünk menő autóban. Mire ő bólint, hogy igen, 200 ringgitért még szebbeket is tud ajánlani a szálloda közelében. Utána kérdezem, hogy mióta van itt demokrácia. Mondja, hogy az ötvenes évek óta, amióta felszabadultak a brit gyarmati uralom alól. Kérdezem, hogy ki fogja nyerni a szabad választásokat. Mondja, hogy az uralkodó pártszövetség, mint 40 éve minden alkalommal.

*

Kuala Lumpur kellemes város, olyan, mint a Szárnyas fejvadász valamelyik forgatási helyszíne. Van kevés régi épület, több új kockaház, jó sok felhőkarcoló, alattuk meg nagy nyüzsgés. A lakosság négytizede maláj, ugyanennyi kínai és kevesebb indiai. Az utcák kifejezetten tiszták, ami végül is nem meglepő, mert dr. M. nem szereti a koszt, úgyhogy aki a járdára szarik, valószínűleg helyben fejbe lövik.

*

Az első nap még nem volt szervezett program. Az időeltolódás miatti ájult alvás, majd a gumikacsával való ismerkedés után egész estig mászkáltam. Ha tudtam volna, hogy az út során többé nem lesz alkalmam vásárolni, egészen biztosan belevetettem volna magam az alkudozásba: Kuala Lumpur utcai bódéiban cserél gazdát a világ hamisított kvarcóra-, Tommy Hilfiger póló- és Calvin Klein parfümtermelésének kilencven százaléka.

*

Hazafelé menet vettem észre a lerobbant művházra emlékeztető épületet. Az oromzatán, a híres operaház neoncsövekből megformázott sziluettje alatt az ellenállhatatlan Sidney 2000 Disco felirat villogott.

A legkevesebb, ami elmondható, hogy nem bántam meg, hogy bementem. A töksötét helyiség olyan hangulatot árasztott, mint az Erkel Színház nagyterme a Köztársaság tér ostroma után. A hatalmas színpad két oldalán egy-egy Schmuck Andor méretű aranyozott Buddha-fej volt látható, vörösen világító szemekkel. A hangulat forróbbodásával a Buddhák néha fehér füstöt okádtak a táncolókra. A színpad közepén egy kétszáz kilós Tina Turner-hasonmás igyekezett. Az, hogy ő Tina Turner-hasonmás, csak azután esett le, hogy elkezdte énekelni a Private Dancert. Addig egy termetes, jól kidolgozott, bár kissé megereszkedett bicepszű maláj rakodómunkást láttam mókás, vörös parókában, bikinis lányokkal körülvéve. Tátott szájjal hallgattam a torkán kijövő első hangokat, amikor valaki váratlanul a szemembe reflektorozott zseblámpával, mire rémült sikollyal leugrottam a bárszékről. Az irataim és más értéktárgyak összeszedése után tisztáztuk, hogy itt a pincérek lámpával járnak, és csak azt akarta tudni, mit innék. Később egyébként elmesélték, hogy Malajziában minden valamirevaló diszkó transzvesztitákkal indítja a programot. Ez annak fényében különösen bájos, hogy az országban törvény tiltja a homoszexualitást, és dr. M. éppen egy férfi szolgálóval történt állítólagos üzekedés vádjával börtönöztette be egyetlen komoly politikai ellenfelét, Anwar Ibrahimot, a korábbi pénzügyminisztert.

A Sidney 2000-ben amúgy öt évvel ezelőtti, negyedvonalbeli vivatechno számokat játszottak, a világnak ebben a szögletében még mindig Dr. Alban a legnagyobb sztár.

*

A Langkawira való indulás előtt az újságírókat elszállították a főváros közelébe, a kifejező Bányák névre hallgató turistaparadicsomba. Ez a hely is mély bepillantást enged a titokzatos maláj lélek bugyraiba. Malajzia ugyanis olyan ország, ahol - hacsak az ember nem alkalmaz erős vegyszereket vagy napalmbombát - alaphelyzetben mindent buja őserdei vegetáció borít. Mi sem volt hát természetesebb, mint hogy a kormány felkarolja egy a miniszterelnökhöz közeli vállalkozó ötletét: teremtsünk üdülőhelyet egy nyolcadik kerület méretű, salakkal teli bányagödör helyén.

Az eredmény bizonyos szempontból kétségtelenül lenyűgöző: pár év alatt füvesítették a területet, duzzasztottak egy tavat, és felépítették mindazt, ami a malájok szerint elengedhetetlen a városi élet nyüzsgését kipihenni kívánó utazóknak: néhány bevásárlóközpontot (egyik sem lényegesen nagyobb a Szent Péter-bazilikánál), egy sor irodaházat, egy konferenciaközpontot, rengeteg harmincemeletes szállodát, multiplex mozit és egy golfpályát.

*

A pokol Langkawin szabadult el végképp.

A thai határtól nem messze található sziget - pontosabban egy nagy és 103 apró, nagyrészt lakatlan szigetből álló csoport - belső részeit váltakozva rizsföldek, vízibivalyok, dzsungellel borított, kúp alakú hegyek és duty free shopok foglalják el, a partot fehér homok, pálmafák és luxus bungalótelepek.

A szervezőknek határozott elképzelései voltak arról, hogyan lehet megszerettetni az országot: az újságírókat hajnali fél nyolckor keltették, majd az öt perc alatt bevágott maláj reggelit felbüfiző áldozatokat beterelték pár légkondicionált buszba, és nem eresztették a nép közé este kilencig. A közbeeső időben lezavartak nyolc-tíz prezentációt, és kutyafuttában megmutattak néhány helyi nevezetességet. Ezek közül igazán az a múzeum volt figyelemre méltó, ahol az évtizedek óta demokratikusan kormányzó dr. M. miniszterelnök - teljes leánykori nevén dr. Datuk Seri Mahathir Mohamad - és felesége által kapott különféle ajándékokat állították ki. Volt itt minden a keresztöltéses párnahuzattól az egyszerű, ízléses arany csaptelepeken keresztül a golyóálló BMW-kig, a legszebbek mégis a festmények voltak: dr. M. lovon, dr. M. ló nélkül, de golfütővel mosolyog, dr. M. verset vagy halálos ítéletet fogalmaz.

*

Az idő nagy része azonban különféle szállodák és bungalótelepek prezentációin telt. A koreográfia rémisztően egyforma volt: az ember kimászott a jeges levegőjű buszból a 40 fokos párás melegbe, ahol a két sorban felállt helybéliek unott arccal guzlicáztak, és rózsaszirmokat szórtak a fejére. (Egyszer kiszabadultam egy közeli kis faluba. Az őslakosok egyike sem járt színes jelmezben, egyikük sem játszott húros hangszeren, és még véletlenül sem dobáltak virágszirmokat, ezzel szemben vidáman itták a neonszínű üdítőket a nádfedeles fakunyhók lábánál, az árnyékban, és szívesen szóba elegyedtek bárkivel.)

A szálloda lépcsőjének tetején rendszerint a teljes igazgatótanács várta - vadul hajlongva, vészjósló arccal - a vendégeket. A bejáratnál még vadabb meghajlások közepette névjegykártyát kellett cserélni, aki erre nem volt hajlandó, azt rögtön a barrakudák közé vetették. Benn a hallban a szálloda igazgatója gyorsan, alig egy-másfél óra alatt prezentált egyet, vagyis kiállt egy dobogóra, fogott egy mutatópálcát, kényszerítette a közönséget, hogy nézze végig a hotelről szóló alig húszperces videoklipet, aztán hangosan, minden felesleges kommentár nélkül felolvasta, amit az írásvetítőről amúgy is le lehetett volna. A végképp elcsigázott újságírókat azután általában egy tengerre néző luxusteraszra vezették, és nagy mennyiségű, egyébként kivételesen finom, tájjellegű ételt tömtek beléjük. A tortúrát csak súlyosbította, hogy az emberhez ötpercenként odalépett a 267 szervező egyike, adott egy névjegyet, követelt egyet magának, aztán megkérdezte: hogy van?

*

Az elcsigázott hangulaton a diktátor nemzetközi sajtótájékoztatója sem segített. Dr. M. egyébként remekül beszél angolul, és nagyon vicces ember, beszélt például a disznópestisről, többen még nevettek is. A tájékoztató után dr. M. és negyven testőre spontán módon elvegyültek a tömegben. Tapintatosan félrehúzódva figyeltem az eseményeket, amikor a nemzetközi csoport egyik tagja, az apró termetű, kínai harci ebre emlékeztetően ráncos, szoláriumbarna svéd újságíró odalépett a miniszterelnökhöz. A svédre már napokkal korábban felfigyeltem, mert Yodára hajazó megjelenése és erősen hajlott kora ellenére csészealj méretű, bugyirózsaszín kvarcórát hordott. Az újságíró várakozásommal szemben nem vágta szájba dr. M.-et, ellenkezőleg: automata fényképezőgépet halászott elő a bermudájából, fejét üdvözült mosollyal dr. M. vállára hajtotta, és megkért egy testőrt, hogy ugyan már, kapja le őket. Rossz érzés kezdett el motoszkálni bennem, ami a visszafelé tartó úton be is igazolódott: a nyilvánosság őre ´56-ban lépett le Budapestről.

*

Az utolsó napon végre felszabadultunk. Mindenki más időben repült el a szigetről, ezért már nem szerveztek központi programot. Arthur Jamesszel, a This is Shanghai című program- és életmódmagazin munkatársával azonnal kibéreltünk egy Proton márkájú helyi autót száz ringgitiért, ami alig 6000 Ft, és vad körözésbe kezdtünk Langkawin. Két forduló alatt kicsit lenyugodtunk, aztán találtunk egy érintetlen halászfalut. A környéken nem épült sem multiplex, sem duty free shop, ezért rajtunk, a halászokon, a csirkéken és a rühös macskabandákon kívül nem volt ott senki. A fiatalok egy pálmafa alatt heverésztek, a hasukat vakarták, cigarettáztak, és egy dámára emlékeztető játékot játszottak. Az idősebbek egy része hálót foltozott, a többiek egy nyitott elejű kunyhó előtt teázgattak. Két és fél ringgitiért ettünk egy tállal a friss fogásból, és szentül megesküdtünk, hogy felrobbantunk minden luxusszállót és írásvetítőt.

Aztán hazarepültünk.

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1999/35. (09. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...