Hogyan lehetne újra a főváros legszebb része a valaha szebb napokat látott Rákóczi út?

Egykor Budapest egyik legpatinásabb útja volt csodálatos épületekkel, üzletekkel, most ronda és büdös – általában ez róla a közvélekedés. Mi vezetett idáig, és lehet-e belőle újra korzó? Riportunk a város egyik legforgalmasabb „főutcájáról”.

 

keleti_zebra_960_001

 
Zebra a Keleti pályaudvarnál
 

Az utóbbi hetekben rengeteg időt töltöttem a Rákóczi úton. Számoltam az üzleteket, néztem a kirakatokat, a kapualjakat. Embereket, akik előbukkantak egy-egy ajtó mögül vagy épp eltűntek mögöttük. Az első benyomás nyilván szörnyű. Retkes falak, fakó ablaküvegek, üres üzletek, ázsiai boltok, épülettorzó, ocsmány irodaház, hetes busz. Aztán feljebb néztem és távolabbra. Láttam az Urániával szemben csókot váltó szerelmeseket, a kifőzde előtt beszélgető társaságot egy lelkes francia buldoggal kiegészülve, az eső elől a díszes kapualjba húzódó járókelőket, férfiakat, akik épp azt ünnepelték, hogy az öreg szabadult. Láttam a Szentkirályi utcában posztoló Mátyás királyt, a négy zord fickót, akik vigyázz állásban nézik a forgalmat és a koszréteg alatt is elegáns ablakdíszeket.

Ide születni

Minden épület egy történet. A legtöbb ház a 19-20. század fordulóján épült, persze vannak korábbiak és későbbiek is, az ormótlan irodaházak és a szörnyű épülettorzó pedig az extrém kivétel. Ezzel együtt viszonylag egységes az utcakép. A 11. szám alatt található épületet 1901-ben adták át. A faszerkezetes ház hárompercenként megremeg, amikor elmegy alatta a metró, még a negyedik emeleten is érezzük a talpunk alatt. A vastag falak kint tartják a zajt, de ablakot nyitni nem nagyon lehet, Éva néniék is csak reggel meg este szellőztetnek.

_Y8A9647

 
Rákóczi út 11.
 

Az zaj mindig is a Rákóczi út sajátja volt, egyáltalán nem újkeletű. Olyannyira nem, hogy már 1927-ben is volt erre panasz. A 8 Órai Ujságban jelent B. A. nyugalmazott őrnagy olvasói levele: „Én, aki Flandriában harcoltam tíz hónapig, gyötrő álomképek, kínos hallucinációk rabja lettem, amióta nyitott ablakkal próbálok aludni. Búgva vibrál a levegő a sok indokolatlan dudálástól, töfögéstől és nincs rendőr, aki véget vetne ennek a harctéri kakofóniának.” Aztán lett rendőr, egy kis kutricában ült, onnan vezérelte a város első közlekedési lámpáját. „Ez is hangos, persze, de az volt az igazán hangos, amikor felszedték a villamossíneket”, meséli Éva néni, aki több mint hatvan éve él a gyönyörű házban. Éjjel is csinálták, hatalmas konténerekbe dobálták a bazaltköveket meg a síneket, úgy zengett, tán a Baross téren is lehetett hallani, mondja. A férje ide született 1931-ben. A család lényegében azóta él a házban, amióta az megépült, csak akkor mentek máshová, amikor a harmincas évek közepén bevezették a központi fűtést.

Az esküvő után Éva néniéké lett a régi cselédszoba, a legkisebb, mert még nem volt gyerek, de legalább külön szoba. Három család élt akkor a 140 négyzetméteres lakásban, a szülők és két felnőtt gyerek, mindkettő a maga családjával. Így ez társbérletnek minősült, nem költöztettek be idegeneket. Jobb volt rokonokkal együtt lakni, még zsúfoltan is – a gyerekekkel együtt több mint tízen voltak. Be lett osztva, mikor ki takarítja a vizes helyiséget, ki mikor használja a konyhát, máshogy nem lehetett. A konyha a lakás méretéhez képest egész kicsi. Eredetileg nagyobb volt a lakás, de leválasztottak egy kis részt, abból önálló garzon lett, így elveszett egy darab a konyhából is. Kár, mert itt alig fért el három asszony, mutat körbe. Innen járt tanítani egy kőbányai iskolába a négy gyereke mellől.

Villamossal majdnem egy óra volt az út, „első alkalommal többször is megkérdeztem a villamosvezetőt, hogy biztosan nem felejtett el szólni, hogy le kell szállni, mert már olyan sokat mentünk”, mondja nevetve. Aztán a metróval már könnyebb volt. Végig megmaradt ugyanabban az iskolában, tanították a semmiből kinőtt lakótelepre költözők gyerekeit. „Volt olyan év, amikor még decemberben is jöttek a gyerekek, mindnek más könyve volt, máshol tartottak, nem volt se ének óra, se rajz, csak írni és olvasni tudtuk megtanítani őket. Egy nap három turnusban tartottunk órákat, nem maradt másra idő.” Közben a négy gyerekről is gondoskodni kellett, két kis fizetésből nem igen tudtak felvigyázót megfizetni. Idősebb, nyugdíjas asszonyok vigyáztak a kicsikre, amíg a nagyok iskolában voltak, aztán az se volt ritka, hogy valahol a házban szaladgált mind a négy a többi gyerekkel. Ha valahonnan kiszóltak, hogy hangosak, akkor arrébb mentek, egy és három között pedig csendben kellett lenni. Vagy tucatnyi gyerek volt akkor a házban. Most alig. A legtöbb régi lakó már meghalt vagy elment, az örökösök pedig nem akartak itt lakni, kertes házba mentek Éva néni szerint. Többen rövid távra adják ki a lakásukat. Azon a részen, ahol több ilyen lakás is van egymás mellett, a fal frissen van festve, néhány árnyalattal világosabb, az ablakkeretek is újak, szépek. A ház belül is gyönyörű, díszes lépcsőkorláttal, a fordulókban keresztboltozattal, faragványokkal, de a festék sok helyen már lepergett vagy levált. 

Az ablakból végig lehet nézni az egész Rákóczi úton. „Láttunk pár jövés-menést. 56-ban bejött a falon át valami bombaszerkezet része, ráesett a kisasztalra, mégse törte össze az üveget.” Egy bomba orrgyújtója volt az a rejtélyes tárgy. Szinte sértetlen, látható rajta minden felirat, ép a menet is, amivel a lövedék fejébe lehetett csavarni. Lehet vagy fél kiló. Az egyik vitrinben kapott helyet. A lakás tele van hasonló emlékekkel, nyilván az összetörhetetlen kisasztal is megmaradt, de gondosan őrzik azt az asztali lámpát is, amit Éva néni anyósa vásárolt valamikor a háború alatt. „Háború volt, és lámpát vett, micsoda őrültségnek tűnik”, mondja nevetve. Visszatekintve nagyon jó döntés volt: a lámpa ma is éke lehetne bármelyik polgári lakásnak halvány kék színével és virágmintás ernyőjével. A mama 98 évig élt a házban, 2000-ben halt meg. Éva néni szeretett volna elköltözni a Rákóczi útról, valamilyen csendesebb helyre, de a férje és a mama nem akart menni. Akkor sem, ha nem mentek volna messzire. Persze, legyint Éva néni, „amikor erre lehetőség lett volna, anyósom már annyira idős volt, hogy nem tudott volna megszokni egy másik lakást. Most meg már mindegy.”

100galeria

 
A virágokkal beültetett gang
 

A Covid alatt nem tudtak kijárni, csak a gangon szívhattak egy kis friss levegőt, azóta pedig annyira megromlott az egészségük, hogy nem is tudnának lépcsőzni, mászkálni. Marad a virágokkal beültetett gang, ahová nem hallatszik be a város zaja, csak a madarak csivitelnek. „Pár napja repültek ki a rigófiókák, egyszerre mind, ott van lent valahol a fészek a földszinten. Még sosem láttam ilyet korábban.”

A 92 éves K. (nem szeretett volna névvel megjelenni, azt pedig kifejezetten nehezen viselte mindig is, ha fényképezték) is szívesen elköltözött volna, de a férje szerette a Rákóczi utat. A férfi néhány éve halt meg, így K. egyedül maradt. „Én innen már csak lábbal előre megyek ki”, mondja és nevet. Szerinte teljesen más lett a környék, a ház, és ez már egyáltalán nem tetszik neki. A hetvenes évek elején költöztek ide, még volt villamos,

az út olyan volt, mint egy korzó, szép üzletekkel, elegáns emberekkel.

Ma meg csupa maga után bőröndöt húzóval, hajléktalannal, kosszal és szeméttel van tele a környék. Ez már nem az a világ, amilyen volt, a ház sem olyan. Az emberek is mások, nem figyelnek oda egymásra, teljesen eltűnt az összetartás, nincsenek gyerekek, nincs már közösség. K. ha lassan is, de jön-megy, tartja a kapcsolatot a barátnőivel is, olvas, emailezik. Ablakot nyitni itt sem igen lehet, mert bár a Rákóczi út zaja nem hallatszik be, a szomszéd irodaház szellőzője épp az ablakok irányába néz és elviselhetetlenül hangosan búg.

busz_oldala_960_001

 
Uránia megálló, a páros oldalon
 

Blahán innen

A Rákóczi úton majdnem kétszáz üzlethelyiség van. A köztudatban az él, hogy itt nem marad meg bolt, ami van, az is borzasztó, bóvliárus, mobiltokos, esetleg ázsiai olcsóüzlet. Amikor meg akartam tudni, mennyiért is lehetne kivenni egy üzlethelyiséget, rábukkantam egy hirdetésre, ami a „legendás Rákóczi pékség” üzlethelyiségére vonatkozott. A pékség húsz évvel ezelőtt minden éhes bulizó végső menedéke volt, a friss zsömle mellett salátákat és mindenféle mást lehetett kapni éjjel kettőkor is, amivel át lehetett vészelni a szombat éjszakát. A hatalmas alapterületű üzletet nem tudta fenntartani a szombati bulikülönítmény, a pékség így 2013-ban lehúzta a rolót. Ennél már csak a Hauer cukrászda bezárása került a hírekbe drámaibb köntösbe bújtatva, hiszen a hajdan patinás Hauer helyén konditerem nyílt. A pékségből azonban nem lett semmi azóta sem. Az üzlethelyiségnek immár van új bérlője, az ELTE és a Szlovák Intézet szomszédságában hamarosan tetoválószalon, kávézó, közösségi tér nyílik, mondta el a helyiség tulajdonosa, akit nevezzünk J.-nek.

J. nem akart beszélni a Rákóczi útról mint befektetésről, mert szerinte úgyis ugyanazt a hülyeséget írja meg mindenki. Hogy a belváros haldoklik. Ami nem igaz. J. szerint a Rákóczi út három vállalkozóé, az egyik ő, a másik egy ázsiai befektető, a harmadik pedig Várszegi Gábor. Valamennyi üzlethelyiség tulajdoni lapját nem kértem le, de J. és Várszegi nyomát megtaláltam – persze vannak üzlethelyiségek, amelyek egyáltalán nem kötődnek egyikükhöz sem. Az egykori pékség helyét J. cége 2020-ban szerezte meg, ha a Covid időszakát nem számítjuk ide, akkor két évig volt üres. J. azt mondja, minden üzlethelyiséget ki lehet adni, neki egyetlen bezárt egysége sincs – azt is hozzátette, hogy a Blahán túl, vagyis a Rákóczi út Blaha Lujza tér és Baross tér közti szakaszán neki nincs üzlete. Ellenben a Nagykörúton van, az mind ki van adva. A belváros jól van, működik.

Kérdés, hogy meddig tart a belváros. J. szerint a Blaháig és a mellékutcákig. Ha már be kell valahova kanyarodni az már lényegében bukta. Van néhány kivétel, mint a Pozsonyi utca vagy a Tompa utca, de alapvetően ez a helyzet, ahol a kutya se jár, ott nem marad meg üzlet. 

rákóczi astoria-blaha

 
Térképünk az Astóriától a Blaha Lujza térig. A piros pontok a bezárt üzleteket jelzik
 

A belváros tényleg a Blaháig tart és ez egyáltalán nem újkeletű, már a 19-20. század fordulóján elkülönült a két szakasz, amikor szinte minden telket beépítettek. Az ingatlan beruházásokat akkor nagyban befolyásolta, hogy a telek a Nagykörút melyik oldalán a helyezkedett el. A belváros felé eső részen elegánsabb bérházak épültek, a másik szakaszon valamivel szerényebbek, a vasút közelsége miatt inkább a vendéglátó- és a szállodaipar dominált. Ez a határvonal máig megmaradt, legalábbis szignifikáns különbség van a Rákóczi út első és második részén található üzletek, üzlethelyiségek között. Az Astoriától a Blaháig az üzletek mindössze tizede van zárva – azokat a helyiségeket, ahol látszott valamiféle átalakítási munka, nyitva lévőnek vettem, hiszen pár hét múlva tényleg nyitva lesznek. Ahol nem volt ilyen mozgás, azt csukottnak. Nagyon sok a kávézó, a kifőzde, de akad férfifordrász, tetkószalon, virágüzlet, bank és szupermarket is.

_52A0567

 
Bernadett a virágüzlet előtt
 

Az Uránia és a Szent Rókus kápolna között van Bernadett virágüzlete. Az utcára pakolt növények mellett állva egészen feltöltődik az ember, hiszen egész más virágillatot érezni, mint a buszok, taxik, autók büdösét. Én is azt éreztem, hogy ide be kell mennem.

Az üzlet lassan tíz éve megvan. Bernadett nagymamája évtizedeken keresztül „virágozott”, ő beszélte rá az unokát, hogy dolgozzanak együtt. Nagyon jó időszak volt, szeretett a mamával dolgozni, mondja Bernadett, de a nagymama már kiszállt a bizniszből, Bernadett így két alkalmazottal viszi a boltot. „Ide jártam iskolába a kápolnától nem messze, szóval ismerem ezt a környéket, de nem ez volt a mérvadó, amikor üzlethelyiséget kerestünk”, mondja. Nem volt szándék a Rákóczi útra jönni, összességében ez a helyiség volt legjobb. De az biztos, hogy már nem akar elmenni innen. Korábban is virágüzlet volt itt, a folytonosság megmaradt, ez is nyilván segít. Van kialakult vásárlói kör, de persze sokan jönnek be csak úgy az utcáról is. A külföldiek inkább a figurákat, mütyűröket vagy száraz virágból álló kompozíciókat keresik, és nagyjából egyenlő arányban van érdeklődés a vágott és a cserepes virágokra is. Anyák napjára sokkal inkább a cserepest viszik, Valentin napra meg a vörös rózsát, nyilván.

_52A0585

 
Sietve távozó vásárló
 

Szombaton is folyamatosan térnek be a vásárlók, de az is igaz, hogy csak ez a forgalom nem nagyon tudná fenntartani az üzletet. A stabil üzletmenethez kellenek a céges megbízások, fix munkák, rendezvények is, amivel tervezni is lehet. A kettő együtt már működik, de azért bele kell rakni a munkát. „Nem is csak arról van szó, hogy dolgozni kell, hanem lelkesedéssel kell dolgozni. Azt látom, hogy sokkal jobb a forgalom, ha én is lelkes vagyok”, állítja Bernadett, miközben köti a megrendelt csokrokat.

Blahán túl

Az Astoria és a Blaha Lujza tér közötti, kis üzletek bérleti díja bőven vetekszik azokkal a díjakkal, amennyiért a Rákóczi út túlsó felén, a Baross térhez közel próbálják meg kiadni a száz-kétszáz négyzetméteres, üres helyiségeket. Hiába megy át azon a szakaszon irdatlan forgalom, gyalogosok nincsenek. Márpedig ha nincs gyalogos, akkor forgalom sem lesz. Mindegy, hogy olcsó tisztítószert vagy könyvet akarnak eladni.

rákóczi út blaha-keleti

 
Térképünk a Blaha Lujza tértől a Keleti pályaudvarig. A piros pontok a bezárt üzleteket jelzik
 

Az egész Rákóczi úton több könyvesbolt is lehúzta a rolót, a nagy láncok mellett a kis, független könyves cégek csak kínlódnak. Kettő még működik, két másik azonban bezárt vagy zárni készül. Leginkább a nem élelmiszert árusító boltok maradnak itt meg, éttermek, szolgáltatók viszont alig. Az sem segít, hogy sok az árkádos épület, az üzletek nem is látszanak, nehéz becsalogatni a vásárlót. Ha pedig egy üres irodaházról, egy bezárt szállodáról van szó, akkor az alsó üzletsor vagy a szomszédos helyiség is sivárnak tűnik.

_52A1208

 
Régóta betört portál üvege a Blaha Lujza tér, és a Keleti pályaudvar között
 

Ezen a szakaszon az üzlethelyiségek 30-40 százaléka üres, vagyis háromszor-négyszer több a kiadatlan bolt, mint a Rákóczi út első szakaszán.

Nem tudni, miért maradnak üresek ezek az üzletek. Ez az, ami a legkevésbé éri meg. Ha a tulajdonos ragaszkodik adott bérleti díjhoz, bevételhez, és nem hajlandó engedni az árból, helyette inkább hagyja üresen a boltot, akkor a lehető legrosszabb döntést hozza. Van a tulajdonában egy nyilvánvalóan több százmillió forintot érő ingatlan, és nem akar kezdeni vele semmit. Inkább nem törődik vele.

_52A9986c_1200

 
A perzsa bútorbolt kirakata
 

Majid perzsa bútorboltja nem ilyen. A kilencvenes évek második felében menekült Magyarországra a háború elől. „Ideértem, másnap vége lett a háborúnak”, emlékszik vissza és megvonja a vállát. Arra a kérdésre, hogy nem akart-e visszamenni, azt mondja: „Van egy iráni mondás: ott vagy otthon, ahol a feleséged van. Hát nekem magyar a feleségem.” A bolt hatalmas, tele díszes, faragott, egyedi bútorokkal, szettekkel, meg persze van szőnyeg, falikárpit, lámpa. Iránban gyártják őket, a gond nem is ez, hanem a szállítás. Egy asztal és a hozzá való székek több millió forintba kerülnek. Összességében nem biztos, hogy sokáig megéri megtartani az üzletet, mondja Majid, de még nem tudja, mit lehetne kezdeni a helyiséggel. Azt ugyanis nem bérli, a százötven négyzetméteres helyiség az övé. Kifőzdéhez túl nagy, étteremhez túl kevés erre a járókelő, fene tudja, mi lenne a jó, minden vállalkozásban benne van a kockázat.

_Y8A9678

 
A Rákóczi út a perzsa bútorbolt kirakatán keresztül
 

Szerinte egyébként Budapest lehetne olyan, mint Bécs, sőt. Ehhez nem is kellene feltétlenül sok minden. Az önkormányzat vagy az állam felelőssége is, hogy hogy néz ki a környék. „Egy vödör festék csodákra képes”, mondja, utalva arra, hogy most sok ház egyszerűen igénytelen. A hajléktalanokat Majid nem éppen európai módszerekkel tüntetné el, szerinte nincs más lehetőség. A többi javaslata azért humánusabb, a falfirkák, a rohadó vakolat eltüntetése mellett a boltokat is kötelezné arra, hogy kinézzenek valahogy. Mert most a kirakatok sokszor egyszerűen rondák, mindenhol lóg a műanyag, ezt nem kellene hagyni. Ennél sokkal szebb ez a város és ez az út is, csak csinálni kéne.

Az üzlethelyiségek az önkormányzat tulajdonában voltak – a páros oldal a VII., a páratlan oldal a VIII. kerülethez tartozik –, ám ezeket apránként értékesítette mindkét kerület. Az általános, hogy új üzlethelyiség nyitásakor ki kell kérni az önkormányzat véleményét, hogy az üzlet városképi szempontból rendben legyen. Ezzel az lehet a probléma, hogy egységes arculat kialakítása szemmel láthatóan nem cél, ráadásul a régi üzleteken nem kell alakítani.

Hiába kell tehát megfelelni az előírásoknak, ha új üzletet szeretnénk, ha mellettünk egy régi vagy akár bezárt helyiség csúfoskodik, a városkép nem lesz egységes vagy szebb.

forgalom_960_001

 
Délelőtti forgalom a Rákóczi úton
 

Sztráda

Naponta átlagosan több mint 72 ezer jármű hajt át az Erzsébet hídon. Hogy ebből mennyi megy tovább a Kossuth Lajos utca irányába és mennyi tér le a rakpartra, nem lehet tudni, de nagyjából ekkora forgalom rohan végig a Rákóczi úton is minden nap. Száz csuklós és vagy húsz szólóbusz közlekedik az Erzsébet-híd és a Baross tér közötti szakaszon, egy busz két-három autónak felel meg, ha a forgalom nagyságát nézzük. Bár a buszok halkabbak, kevésbé büdösek, mint voltak tíz-húsz éve, az autóforgalom folyamatosan emelkedik. Nyolc éve naponta kevesebb, mint 54 ezer jármű robogott át a város ezen részén, 2021-ben csökkent ez 52 ezer alá, majd ugrott fel 72 ezer fölé. Ehhez képest 1974-ben csak 47 ezer jármű hajtott át a hídon.

A Rákóczi út autóúttá alakítása évtizedekkel ezelőtt elkövetett várostervezési baklövés volt, ma viszont már nagyon nehéz ezt orvosolni. A forgalmat ráöntötték a belvárosra azzal, hogy az Erzsébet híd építésekor anno teljesen legyalulták a későbbi Kossuth Lajos utcát, kiszélesítéttek az utakat. Most kétszer három sávban ömlenek a járművek a Rákóczi útra. Fák csak az Astoria és a Blaha Lujza tér között nőnek, a Baross tér felé hatalmas dézsákban állnak fiatal gingkók, hely sincs arra, hogy fásítani lehessen. A másik irányban, a Kossuth Lajos utcán egy-egy szakaszon áll néhány fa, ott sem könnyű zöldíteni.

 
Az Astoria zebra előtt

Több mint tíz évvel ezelőtt a Budapest Szíve program része volt a Rákóczi út forgalomcsillapítása és élhetőbbé tétele, ám azóta sem történt semmi. A 2010-es tervek tartalmazták a forgalmi sávok csökkentését, ami hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy a buszok középre kerülnének, kapnának az autósok egy sávot, kívül pedig mehetnének a kerékpárosok, a felszabaduló helyen parkolni és fasort telepíteni is lehetne. Most nem túl kellemes a Rákóczi úton bringázni, mert egyszerűen nincs hely a buszok és az autók között, a járdán pedig nem lehet kerékpárral közlekedni, nincs rá hely és egyébként sem jó ráengedni a bicikliseket a gyalogosokra. Cserébe parkolni sem lehet, és ha egy üzletbe árut hoznak, a rakodás sem lehet könnyen megoldani. Az autóforgalmat már a belvároson kívül megfogták volna P+R parkolókkal, plusz a nagyívű kanyarodás lehetőségével le lehetett volna terelni az autók egy részét. A látványterveken ott voltak már a csodálatos fasorok is, amelyekre néhány évtizedet azért még várni kellene. Az is igaz, hogy ha a tervet megvalósítják ahelyett, hogy 2015-ben lesöpri az akkori fővárosi vezetés az asztalról, már épp ebben a szakaszban lennénk.

_Y8A8541

 
Dugóban a Blaha Lujza tértől a Keleti pályaudvar felé
 

Most annyi a fejlemény, hogy tavaly márciusban a Fővárosi Önkormányzat meghirdetett egy trolisítási programot, amelynek részeként a Rákóczi úton trolikkal pótolnák a mostani buszokat. Önmagában ez nem old meg semmit, de a fejlesztés ismételten felvetheti azokat a terveket, amelyek révén gyalogosbarát lehet ez a terület. Egyelőre ez elég bizonytalan. Annál is inkább, hogy a főváros Újjáéledő Sugárutak 2030 programjában a Rákóczi út nem szerepel, csak a Bajcsy-Zsilinszky út, a Váci út és az Üllői út.

Pedig talán nem kellene sok, hogy újra korzó legyen a Rákóczi út.

Akkor már tényleg csak egy homlokzati takarítás kellene.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.