„Trianonban olyan állapotba hozták Magyarországot, hogy életképtelen legyen, de az ország életben maradt, sőt kultúrája olyan mértékben virágzott, mint azelőtt soha: elég Bartókra, Kodályra, az első magyar Nobel-díjakra, Klebelsberg reformjaira vagy a műszaki és természettudományos eredményekre gondolni” – mondta Kásler Miklós, amikor tavaly decemberben megnyitotta a Magyar Világ 1938–1940 című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az MTI tudósítása szerint a miniszter arról is beszélt, hogy a jelzett időszakban „a trianoni határokat sikerült békés úton feltörni”, és azt is mondta, hogy „mindeddig nem mutatta be ezt a korszakot önálló kiállítás”.
Noha reggelig sorolhatnánk azokat a kiállításokat, amelyek a két világháború közti Magyarországot próbálták bemutatni több-kevesebb sikerrel, mégis igazat kell adnunk Káslernek: olyan kiállítást még valóban nem látott a világ, amely a II. világháborús magyar hadba lépést megelőző 3 évet olyan időszaknak mutatja, amelyre büszkének kellene lennünk. Nem tudjuk, hogy Kásler Miklós látta-e a kiállítást az ünnepi megnyitó előtt, mert ha igen, akkor minden bizonnyal nem említ „Nobel-díjakat”, hiszen egyedül Szent-Györgyi Albert kapta meg a jelzett időszakban – egészen pontosan 1937-ben – a kitüntetést. És Hevesy György 1943-ban, de ő emigránsként, mivel már 1920-ban elkergették Magyarországról… És nem említi Bartókot, Kodályt sem, mivel róluk megfeledkeztek a rendezők.
A Nemzeti Múzeumban megrendezett kiállítást azzal hirdetik, hogy „fedezzen fel egy világot”, meg azzal, hogy „időutazás a második világháború előtti utolsó békeévek Magyarországára”, és ez annyiban igaz is, hogy a látogató valóban „egy világot”, egy méltán elsüllyedt világot fedezhet fel. A bejáratnál elhelyezett hatalmas Horthy-portrét igazodási pontnak is mondhatnánk, ugyanis az ő személye – és ezzel együtt „politikusi nagysága” – mintha sokkal fontosabb lenne ezen a kiállításon, mint hogy teljes képet kapjunk az 1930-as évek végének Magyarországáról.
| ||
A kormányzó képe mellett elhelyezett Országépítés 1920–1940 című, nagyméretű szöveges ismertető páratlan sikertörténetként állítja be az időszakot, és a problémákat a szőnyeg alá söpörve mondja ki, hogy az „1930-as évek végére Magyarország eljutott arra a szintre, hogy egy szegény, vesztes államból a régió stabil, meghatározó szereplőjévé váljon, amely felléphet a magyarság közös céljáért, a nemzet egyesítéséért”.
A kiállítás ajánlójában az „interaktivitást” emelik ki, de leginkább a bejáratihoz hasonlóan teleírt szöveges táblákról lehet tájékozódni. Több mint 20 van belőlük, ilyen címeken: Az 1938-as eucharisztikus világkongresszus; Keresztény hazafias nevelés; Magyar Királyi Csendőrség; Békés területi revíziók stb. A szövegeket elsősorban tárgyi emlékekkel próbálták erősíteni, ha nem volt ilyen, akkor installációval.
Teljes aránytévesztésről árulkodik, hogy például az Államfői termeskocsinak külön „fejezetet” szenteltek, sőt az alkalomra elkészítették Horthy vasúti kocsijának, az eredetivel szinte megegyező méretű, térhatású oldalnézetét, amelynek az ablakaiból a korszak mindenféle magyar politikai szereplője bámul kifelé. Vélhetően a hasonló „nagy szabás” jegyében alakítottak ki mozitermet (a Magyar film aranykora felzetű szöveghez), újságosbódét (Magyar sajtóhoz), sőt láthatunk egy komplett karácsonyi lakásbelsőt („polgári szalont”) is, ahol beöltöztetett próbababák sorakoznak: két férfi, az egyik egyenruhában, a másik szmokingban, egy nő, egy gyerek, no meg a cselédlány – olyan ez, mint egy jelmezkölcsönző kirakata.
A beharangozott interaktivitástól később sem várhatunk nagyobb izgalmakat, hacsak azt nem, hogy a látogató Sztálin, Hitler és Mussolini falra kasírozott életnagyságú fotóját akár szelfiháttérnek is gondolhatja. Ami pedig a „hivatalos részt” illeti, az egészet letudták avval, hogy van néhány érintőképernyő, amelyek hol működnek, hol nem, illetve van egy szavazófülke is, ahol az 1939-es parlamenti választáson induló pártokra – így a Nyilaskeresztes Pártra is – lehet szavazni.
De a Magyar Világgal (így, nagy V-vel) még az a kisebb probléma, hogy – az érintőképernyőket leszámítva – készíthették volna az 1980-as években is, legalábbis ami a kiállítás technikai részét illeti. Az viszont már a jelenlegi kultúr- és emlékezetpolitika jellegzetessége, hogy a végletekig leegyszerűsítve, kritikátlanul és a következményeket figyelmen kívül hagyva éltetik a Horthy-korszak utolsó békeéveit.
| ||
„Amíg 1938–1940-ben hatalmas változások mentek végbe Európában, beleértve az újabb háború kitörését, addig a magyar lakosság jelentős része boldogan ünnepelte a békés területi revíziókat, nyíltan vállalta keresztény hitét és kultúráját” – olvashatjuk az önleleplezésnek is beillő szöveget, amin maximum csak röhögni lehet.
De amikor azt látjuk, hogy a Zsidótörvények c. fejezetnek lényegesen kevesebb teret szenteltek, mint a Horthy-féle termes kocsinak, és képesek voltak azt leírni, hogy az 1938-as és az 1939-es zsidótörvény azért született, hogy „kifogja a szélsőjobb vitorlájából a szelet, és enyhítse a német nyomást”, és azt megfelelő indoknak tartják, hogy „sokan vélték úgy, hogy a zsidók nem (…) nemzetben gondolkodnak, ezért átnevelésre szorulnak vagy korlátozni kell őket”, akkor az arcunkra fagy a mosoly.
Legfeljebb abban bízhatunk, hogy ennek az avítt, hazug kiállításnak az elsődleges célközönségét, a „magyar ifjúságot” nem lehet megetetni a vitéz nagybányai Horthy Miklósról készített kegytárgyakkal, dagályos szövegtengerrel és nem működő képernyőkkel.
A félreértések elkerülése végett azért azt is el kell mondani, hogy a Magyar Világ 1938–1940 nem a Nemzeti Múzeum projektje, hanem azé a Magyarságkutató Intézeté, amely tavaly óta szolgálja milliárdos nagyságrendű büdzsével azt az áltudományos történelmi katyvaszt, mely korábban Kásler Miklós tévészereplései során került elő. A kiállítás komolyságáról mindent elárul, hogy kurátora Nyári Gábor, a Terror Háza korábbi munkatársa, aki országos hírnevét annak köszönheti, hogy 2018-ban kiderült, ő Kásler Miklós egyik beszédírója – jelentős javadalmazásért. A Nemzeti Múzeum pedig Kásler minisztériuma alá tartozik, s a kör be is zárult.
Magyar Nemzeti Múzeum, nyitva március 15-ig
