Aki nem tartaná számon, azt a Kálvin térre kihelyezett 95, idézetekkel tarkított utcakő emlékezteti a reformáció 500. jubileumára. Szalad az idő: nemcsak Arany-év van, de a reformáció emlékéve is, jó egy éve a legkülönbözőbb nemzetközi és hazai programok, eseménysorozatok és tudományos konferenciák járják körül a lutheri 95 pont okozta vallás- és kultúrtörténeti földrengést és annak hatásait. Erről szól a Reformáció Emlékbizottság – mert ilyen is van – egyik kiemelt programja, az Ige-idők kiállítás.
A nagyszabású tárlatra három éven át készültek az öt különböző intézményt képviselő kurátorok, de nem csak az intézményi összefogás jelentős, a felvonultatott, gazdag anyag topográfiailag is széles együttműködésről tanúskodik: Bártfától Nagyszebenig több mint 100 intézmény adott kölcsön könyveket, kegytárgyakat vagy éppen egy-egy szárnyasoltár-részletet. A széles körű anyagban való eligazodást nagyban segítik a kiállítást tematizáló kulcsszavak. Korántsem száraz magolnivalót kapunk, és nem is egyházművészeti alkotásokkal, oltárképekkel telezsúfolt szakralitást: a kiállítás ennél lényeglátóbb, és – láss csodát – nem is Luthertől indít. Persze jobb, ha felkészülünk: vért, verejtéket és könnyet nem, de jó adag olvasást követel tőlünk az anyag. Olvasós kiállítás ez, de a jobbik fajtából.
„Isten vajon csak latinul tud?” – innen, e költői kérdésnek is beillő felütéstől indulunk, vagyis onnan, hogy miért is nem elégítette ki a hívőket a katolicizmus. Tényleg, miért nem? Nem árt egy kis rávezetés, hogy mégis, mi kényszerítette ki a változásokat. A kiállítás által hangsúlyozott egyik válasz: latinnyelv-tudás híján a hívők nagy része nem tudott azonosulni a katolikus liturgiával, rá voltak utalva az egyház magyarázó és interpretáló intézményeire és személyeire. Akik az átlagos hívőnél jobban beleláttak az egyházi élet folyamataiba, azoknak pedig épp ez, a túlzott rálátás feküdte meg a gyomrát: „A vallásos cselekedetek elvégzése helyett idővel elegendő volt pénzt fizetni, ami végeredményben sok visszásságra adott lehetőséget.” Ezzel máris eljutottunk a hírhedt búcsúcédula-problematikához, láthatunk is egy-egy példányt a pénzért kínált üdvösségből.
A kiállítás nem hagy elveszni az ezernyi apró részletben, a haladás irányát a nagyobb folyamatok, a szélesebb összefüggések nyomon követése jelöli ki, ám mindeközben árnyalt, színes képet kapunk, mindenekelőtt a protestantizmus első két évszázadáról. Kitekinthetünk azért a 20. és 21. századra is, megszemlélhetjük a ma működő protestáns egyházközösségek saját bemutatkozásait is. Az elmúlt 500 év öt termet kapott, mindegyik egy-egy nagyobb problematikát ölel fel, míg az egy-egy termen belüli tárlók egymásba épülő mozaikok gyanánt olyan résztémákat villantanak fel, mint például a török idők alatti protestantizmus vagy az egyes kisebb felekezetek (unitáriusok vagy épp más radikális újítók) története.
A kísérőszövegek jól megmunkált kapaszkodók: közérthető magyarázatokat kapunk mindvégig, nagy megkönnyebbülés, hogy a szövegek nem esnek sem a kisiskolás megfogalmazás, sem a tudományoskodás hibájába. Az egyetlen zavaró körülmény a tipográfiai hibák gyakorisága, ez is csak azért fájó, mert egyébként minden igényességről és pontosságról tanúskodik. Nem is lehet csak úgy végigrohanni a tárlaton, rá kell szánni az időt és az energiát, de megéri a befektetés: másfél-két óra a reformáció 500 évének megismeréséért igazán nem rossz üzlet. És még egy lényeges körülmény: a jegyár vallási térítést nem tartalmaz, a kiállításnak nem áll szándékában semmi ilyesmi, sem a nem hívőkre, sem a hívőkre nem leselkednek veszélyek.
Vizsolyi a sztár
Végigbaktatunk tehát a reformációhoz vezető utakon, majd nem is jöhetne más, mint Luther és Kálvin fellépése. Hűen az Ige-idők címhez, kiemelt szerepet kapnak a bibliafordítások, hiszen a reformáció nem csak vallási megújulást hozott: az anyanyelvű igehirdetés igénye és a Biblia szövegének középpontba állítása hatalmas lökést adott a népnyelvű írásbeliség fellendülésének. Impozáns könyvanyag gyűlt össze, csak az Országos Széchényi Könyvtár 150 könyvet kölcsönzött a kiállítás számára. Minden bizonnyal az 1590-es Vizsolyi Biblia az egyik legközönségcsalogatóbb darab, a kiállítás 2412 oldalas, 6 kilót nyomó sztárja maga a megtestesült jelentőségteljesség. Extraként az első magyar nyelvű Biblia nyomdai kéziratának Károlyi Gáspár saját kezű megjegyzéseivel ellátott lapjaiba is betekinthetünk. A bibliafordítás stációi után sorra vesszük azokat a világi könyveket és emlékeket (Erasmus nyomdokain haladva), amelyek világiságuk ellenére erősen kapcsolódnak a protestantizmus indította kulturális változásokhoz. Jó alkalom, hogy megismerkedjünk a wittenbergi egyetem diákközösségei (Coetus Ungaricus) történetének izgalmas részleteivel. Láthatjuk a közösség zászlaját, emlékkönyveit, irodalmi tevékenységének különböző nyomait. A tárlók lépten-nyomon kilépnek a régi magyar irodalom kronológiájából, az új párhuzamok jegyében Ady, József Attila, Nemes Nagy Ágnes vagy épp Kovács András Ferenc egy-egy műve egymás mellé került Pázmánnyal vagy Pesti Gábor 1536-os Aesopus-fordításával (egy ínyencnek külön öröm látni e kötetecskét is).
Egymás sarkára taposva vonulnak fel előttünk a protestáns fejedelmek, jön Bethlen Gábor, Bocskai István, I. Rákóczi György, melegít Thurzó György. Az interaktivitás jegyében csetelhetünk is velük, egy szórakoztatónak szánt applikáció segítségével beszélgetést szimulálhatunk egy-egy aktuális közéleti témában a korabeli fejesekkel. Ennél talán lényegesebb, hogy a török hódoltság alatt működő erdélyi fejedelmi udvarok vallásosságának mibenlétéről, a protestantizmus és a mecenatúra összekapcsolódásáról is képet kaphatunk, és ehhez csetelést sem kell szimulálni.
Üdvösség mindenkinek
Ezen a ponton könnyű lenne beleveszni a történelem zűrzavaros eseményeibe, de szerencsére ez is megúszható. Viszont megtudhatjuk, hogy a református és evangélikus lelkiség mit is jelentett a hívők mindennapi életében – miért és hogyan változott a templombelső (természetesen erre is látunk példát), a liturgia, az evilági és a túlvilági élethez való hozzáállás. Új felekezeti és közösségi identitás, új időszemlélet, új életszemlélet jelent meg az idők során. A kiállítás arra igyekszik rámutatni, hogy akármilyen vallásúak is legyünk – vagy akármilyen vallás nélküliek –, a mai gondolkodásunk milyen sok mindenben gyökerezik a reformáció gondolatvilágában. Az evilági élet előtérbe helyezése a túlvilágival szemben, a reflektálás és a rákérdezés lehetősége ma már nem tűnik revelációnak, ám mindez hatalmas változás volt a kora újkori ember számára. Sokfelé ágazó témák, okok, hatások, értelmezések és újraértelmezések találkoznak a Nemzeti Múzeumban, a magyarországi reformáció történetét bemutató kiállítás sokféle látogatónak hivatott megfelelni. És ezt a küldetést, úgy tűnik, sikerrel teljesíti.
Megtekinthető 2017. november 5-ig.
