Járványügyi vizsgálatot rendeltek el, amiért sokan rosszul lettek a Fishing on Orfű fesztiválon

  • narancs.hu
  • 2019. június 22.

Lokál

A fesztiválozók vélhetően egy szennyezett vizű forrásból ittak.

Járványügyi vizsgálatot folytat a Baranya Megyei Kormányhivatal, mert az elmúlt napokban sokan rosszul lettek az orfűi Fishing on Orfű fesztiválon egy feltehetően szennyezett vizű forrás vize miatt – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t.

A kormányhivatal a vizsgálat eredményét követően ad majd részletesebb tájékoztatást a megbetegedések okáról.

Egyedi Péter, a fesztivál sajtófelelőse az MTI érdeklődésére azt mondta: feltételezhetően egy a rendezvény közelében található forrás vízéből ittak azok a fesztiválozók, akik később hányásos, hasmenéses tünetekre panaszkodtak.

Mint mondta, a forrás nem a fesztivál területéhez tartozik, de a szervezők már segítenek őrzésében, hogy elkerüljék a további megbetegedéseket. Hozzátette: az összesen 80-90 eset nagyobb része csütörtökön történt, pénteken már csak mintegy húsz embernél jelentkeztek a tünetek. Mióta őrzik a forrást, nincs tudomásuk újabb megbetegedésről, sokan pedig már meg is gyógyultak – tette hozzá. Elmondta: a fesztivál hátralévő időszakában folyamatosan felhívják a látogatók figyelmét a fokozott higiéniára.

Füziné Kajdy Zita (független), Orfű polgármestere az MTI-nek azt mondta, a helyi aquapark parkolójában lévő forráson általában tábla hívja fel a figyelmet arra, hogy vize nem alkalmas emberi fogyasztásra, azonban a tábla az elmúlt napokban eltűnhetett róla.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.