TBC-s pedagógus dolgozott több fővárosi bölcsődében

  • narancs.hu
  • 2019. június 22.

Lokál

Az érintett önkormányzat egyelőre nem tudja, hogyan fordulhatott ez elő.

Aktív TBC-s fejlesztőpedagógus több óbudai bölcsődében is megfordult – hívta fel erre egy olvasó az Index figyelmét. A lap megkereste az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetőjét, válaszokat azonban Békásmegyer Önkormányzatától kapták. Az önkormányzat elismerte: valóban dolgozott egy TBC-s beteg a gyerekek közelében, de miután mindez kiderült, megvizsgálták a gyerekeket. Az Index úgy tudja, a kicsiknek fél évig gyógyszeres kezelés alatt kell állniuk.

„Értetlenül állunk azonban az előtt a tény előtt is, miként fordulhatott elő, hogy a Szakszolgálat által delegált dolgozó a munkába állásakor nem rendelkezett érvényes Egészségügyi Könyvvel, és hogyan küldhette a kötelező orvosi vizsgálat elvégeztetése nélkül szakdolgozóját egy kisgyermekkel foglalkozó intézménybe” – írja az önkormányzat, hozzátéve, hogy vizsgálják, ki lehet a felelős.

Képünk illusztráció

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.