Jövő héten 35 fok is lehet

  • narancs.hu
  • 2023. június 15.

Lokál

Igyunk vizet, viseljünk kalapot, használjunk fényvédő krémet. 

Jövő hét elejétől egyre inkább antciklonális hatások fognak érvényesülni időjárásunkban, emiatt hétfőtől egyre melegebb idő várható és kedden nyugaton már többfelé átléphetjük a 30 fokot – írja az Időkép

Szerdán országszerte meleg időre készülhetünk, 30-34 fok közötti csúcsokkal. Csütörtök a nyár eddigi legmelegebb napjának ígérkezik, ezen a napon csak tovább fokozódik majd a hőség, ekkor az Alföldön és délen akár

a 34-35 fokot is elérhetjük majd.

Amire mindenképpen figyeljünk, ha strandolásra adjuk a fejünket (és egyébként is), hogy fogyasszunk megfelelő mennyiségű folyadékot, viseljünk kalapot és mindenképpen használjunk megfelelő fényvédő krémet, mert 10 és 16 óra között pillanatok alatt leéghetünk, jegyzi meg az Időkép.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.