Erőteljes növekedésnek indultak a sokszor virágokat is hozó lágyszárúak a tavalyinál jóval csapadékosabb tavaszi, kora nyári időben – például a városok közterületein, parkjaiban, ritkásabb-gyakoribb zöld területein. A sokak számára lelkesítő, mások számára riasztó fejlemény kezelésére hagyományosan a fűnyírót vagy a gyepterületek rémét, a damilos fűkaszát szokták választani, de akadnak kíméletesebb, az ökológiai sokszínűséget, a nagyvárosokban is fellehető, rendkívüli jelentőségű életközösségek (mondjuk a veszélyeztetett beporzók) érdekeit is szem előtt tartó megoldások. Az immár Budapesten is szélesebb, de messze nem elég széles körben (a Főkert által gondozott 6 millió négyzetméter 4,5 százalékán) alkalmazott eljárás szerint elég alkalmanként kaszálni a természetes eredetű, önmagát évente magról újratermelő, többéves törődés után már kellőképpen diverz, leginkább itt honos virágos növényekből és pázsitfüvekből álló gyepet. Ami akkor szép, ha nem csak 3 milliméterre áll ki a földből.
Nem csupán esztétikai szempontok játszanak szerepet ebben a megközelítésben. Először is, a gyep komoly mennyiségű nedvességet képes megkötni, majd párologtatással a légkörbe juttatni, ami főleg nyaranta a sivatagi szárazságú városi levegőre jó hatással van. Az efféle gyeptársulások, pláne, ha facsoportok tarkítják ezeket, jelentősen enyhíthetik lokálisan a nagyvárosi hőszigethatást, és hozzájárulnak a komolyabb forróság enyhítéséhez. Járulékos haszon, hogy itt képes eleséget találni számos beporzó faj, utóbbiak pedig más, szintén a városban megtelepedett, vagy egyszerűen az emberi kolonizáció, urbanizáció dacára is itt maradt fajoknak szolgálnak eleségül. Nem, nem a házi méhekről meg az Akácfa utcai mézről van szó – városi körülmények között meglehetősen ritka a háziméh-tartás.
A zöld közterületeken végzett rendszeres, oktalanul brutális mértékű beavatkozás komoly károkat okoz. A fűnyírás többnyire sajnos nem áll meg a még indokolható mértéknél (amikor bokáig ér a gyep), hanem igyekeznek centisre, legrosszabb esetben pár milliméteresre vágni a növényzetet, mondván, úgyis megnő. Csakhogy a növényzet ebben a formában nem tud vizet megkötni, a helyén porzik a föld, szinte sivatag alakul ki; a gyepet pazarló locsolással is csak nehezen lehet életre kelteni, ha nincs égi utánpótlás. A folyamatosan invazív beavatkozások sorával kezelt és meggyötört gyep kisárgul már júniusra, ráadásul (főleg a damilos fűkasza agresszív viselkedése nyomán) a gyepszintben sérülések keletkeznek és ebben a háborgatott, sérült talajban találnak maguknak új hazára mind az őshonos, mind az idegenhonos invazív gyomok – a parlagfűtől a toklásza miatt rettegett egérárpáig.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
