Karanténba kerültek a fővárosi állatkert pelikánjai és más vízimadarak

  • narancs.hu
  • 2021. december 17.

Lokál

A Nagy-tóra érkező vadmadarak hozhatták be a madárinfluenzát a vízimadarak közé. Úgy tűnik, sikerült megfékezni a járványt.

Karanténba került a Fővárosi Állat- és Növénykert 57 pelikánja és 46 másik vízimadár, amelyeket ezért átmenetileg a nagyközönség sem láthat. A rendkívüli intézkedés oka, hogy két elpusztult pelikán szervezetében is a madárinfluenzáért felelős, H5N1 altípusba tartozó vírus jelenlétét mutatták ki – tájékoztatott az állatkert.

A vírust, amelyet elsősorban a vadon élő, vonuló vízimadarak terjesztenek, minden valószínűség szerint az állatkerti Nagy-tóra látogató vadmadarak vitték be.

Az intézmény szakemberei azonnal értesítették az illetékes hatóságokat, majd a Nébih munkatársaival közösen elvégzett helyszíni szemle alapján született döntés a szükséges intézkedésekről.

Az érintett 103 egyedet a fővárosi állatkert és a Nébih szakemberei speciális előkészületek után egyenként befogták és megvizsgálták. Ezután az állatkertnek a közönség által nem látogatható részén kialakított karanténba kerültek, ahol lehetőség van arra, hogy az állatokat kis csoportonként elválasszák egymástól is.

 A madaraktól egyenként vett minták egyikéből sem lehetett kimutatni a vírust, így minden jel arra mutat, hogy a gyors intézkedéssel a vírus belső terjedését eddig sikerült megállítani.

Az intézkedések az állatkert szokásos látogatási rendjét annyiban érintik, hogy a rózsás és a borzas gödényeket, valamint a Krokodilház melletti récés tavacska és a fekete hattyúk tavacskájának lakóit a nagyközönség átmenetileg nem láthatja.

(MTI)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.