2012-ben, tíz év hivatásos katonai szolgálat után Angliába utazott szerencsét próbálni – azóta ott él. Idehaza többek közt a Holmi, a Tiszatáj, az Újforrás és a Műút című folyóiratban jelentek meg írásai. 2 éve a londoni Grow Heathrow az otthona, ahol civil aktivistaként él és dolgozik.
magyarnarancs.hu: Milyen hosszúra tervezted az eltávozást?
Hegedűs Lajos Hunor: Eleve úgy vágtam neki, hogy nem térek vissza Magyarországra. De könnyen lehet, hogy innen is tovább állok, ha úgy hozza a helyzet. Ha a szülőhazámat képes voltam otthagyni, erre miért ne lennek képes?
magyarnarancs.hu: Itthon voltál In-Kal-os is, többek közt a Volt fesztiválon.
HLH: Kigyúrt kopaszként, 2010-ben a VIP In-Kal-osaként elnéztem az irodalmi sátorhoz is, lapozgattam az asztalra kitett Műutakat, Kalligramokat, mindenki csak nézett. A különben szinten tök kopasz Béki István író odaszólt, hogy engem komolyan így érdekel a kortárs irodalom? Persze, magam is írogatok, mondom, mire ő kedvesen megkérdezte, hogy publikáltam is már esetleg? Persze, legutóbb a Holmiban. Ez ott akkor olyat szólt, hogy vagy egy tucat kollégával kötöttem, most már több éves, barátságot abban a pillanatban.
magyarnarancs.hu: Hogy képzelted akkor a jövőt?
HLH: Azt terveztem, hogy 2-3 évig csinálom, kimegyek egy misszióba, összeszedem magam, aztán váltok, egy kis pénzmaggal újrakezdem az egyetemet, esetleg le se szerelek, hanem a sereg mellett kezdek tanulni valamit. Na és ebből 10 év lett, és egyetemen azóta se jártam...
magyarnarancs.hu: Jártál viszont misszióban, békefenntartóként. A Holmiban jelent meg belőle írás: egy katonai teherautó megy át három katonával Pristinából Szkopjébe.
HLH: Ezt a kb. 80 km-s utat mesélem el. Félig Kosovo, félig Macedónia volt...
magyarnarancs.hu: Grow Heathrow legendás hely a globális antikapitalista zöld/öko, valamint az occupy-squat mozgalom történetében. Te mióta laksz, élsz ott?
HLH: 2014 decembere óta. Jogilag ez is egy squat, bár nem épület hanem zöld rész, egy földdarab, gyakorlatilag egy dzsungel. Ökofalu, ahol az eredeti élővilág megőrzése is cél, és persze növényeket is termesztünk, saját fogyasztásra, meg öko az energiafelhasználás, -előállítás is. Ugyanakkor ez egy un. „political site” is, ami legalább annyira fontos.
| ||
magyarnarancs.hu: Némi önismeretre szüksége lehet annak, aki odamegy lakni egy ilyen squatolt helyre.
HLH: Mindenkinek megvan a saját komfortzónája. Én decemberben mentem oda, és egy, a helyiek által összetákolt építményben, shed-ben..., „kabinban” húztam le az egész telet, nem vesződtem a fűtéssel, amilyen idő volt kinn, olyan volt benn. Az éjszakák akkor mínusz 4-5 fokok voltak, de rájöttem, hogy nekem ezzel nincs problémám. Beöltözve, sok paplant meg mindent magamra húztam. Amúgy rendes ágyban aludtam, egy rendesen berendezett kis szobácskában.
magyarnarancs.hu: Azért az ingyen lakhatás is szempont, nem?
HLH: Az aktivisták nagy része a középosztályból, tehát igen jómódú családokból jött ide, akiknek a lakhatás nem probléma. Ezek a srácok egy tanulási folyamaton esnek át. A legtöbbjük úgy jön ide, hogy életükben nem csináltak ilyet. Itt az alapügy az a Heathrow-i repülőtér tervezett 3-ik kifutópályája elleni tiltakozás, ami mar sok éve megy.
magyarnarancs.hu: Nyakig a növénytermesztésben...
HLH: A növénytermesztés azért elég alacsony hatásfokkal valósul meg a mi ökogazdaságunkban – viszont, mondhatni ez egy gyakorló terep, „első iskola” vagyunk. Sok mindent termesztünk , de az önellátásnak az is része, hogy a squatterek „szkippelnek” : a hipermarketek mögé kirakott olyan kajákat, élelmiszereket, amit már nem tudnak eladni, pedig közben teljesen jól fogyaszthatók, kiszedik a konténerekből és hazaviszik a bicikli után kötött nagy utánfutókkal.
magyarnarancs.hu: Ez is recycling kultúrájához tartozik?
HLH: Igen, ez nem csak az önellátásról szol, hanem a pazarló fogyasztói társadalomról. Tonnaszám dobják ki a fogyasztható élelmiszereket, ahelyett, hogy a rászorultoknak adnák. Azt képzeld el, hogy százkilónyi banánnal, meg több kiló avokádóval, zöldséggel állítanak mindig haza. Zöldséggel igen jól elvagyunk látva.
magyarnarancs.hu: Hányan laktok ott?
HLH: Átlagban harminc ember, télen is 15 – 20 ember ott van.
MN: Hogyan fűtötök, világítotok, vizeztek?
HLH: Vannak olyan cégek, akiknek a munkája melléktermékeként, kivágott fa vagy bontási faanyag marad a nyakukon, bárhova vinnék, fizetni kéne azért, hogy lerakhassák, mi meg átvesszük – ingyen. Barikádot tudunk belőle építeni, vagy bármilyen kis építményt, vagy elégetjük, tábortűz formájában vagy télen a kályhákban. Van két szélkerekünk, az egyik működik, a másikat épp most próbáljuk beüzemelni, és vannak napelemek. Egy srác például három napelemet hozott nekünk, tavaly ősszel. Tízen, tizenöten jöttek át akkor hozzánk, mikor a Runnymede nevű ökofaluból kipakolta őket a Bailiff, legtöbbjük azóta is itt él.
| ||
magyarnarancs.hu: Az ottani kilakoltatás végrehajtó intézménye a Bailiff. Ők jelentik az igazi kihívást a squatólóknak?
HLH: Ha bírósági végzéssel jönnek, kitehetik a squatolókat.
magyarnarancs.hu: A rendőrség nem is zaklat benneteket?
HLH: A rendőrök nem zaklatnak. Valójában mi hívjuk először a őket, ha valami baj van, pl. mikor a Bailiff-emberei bírósági végzés nélkül jönnek. Olyankor a rendőrség felszólítja őket, hogy távozzanak.
| ||
magyarnarancs.hu: Tökéletesen csak magyarul írsz és olvasol. Mennyire hiányzik az anyanyelvi közeg?
HLH: Volt egy hosszú szünet, mikor nem írtam semmit... De nem sok köze van ahhoz, hogy nem vagyok az anyanyelvi közegben, szerintem. Ma már nem olyan nagy probléma, mint a régi emigránsoknak volt, mikor még nem létezett internet, hogy kapcsolatban légy a nyelvvel. Hazautazni sem olyan bonyolult dolog, nem is olyan drága, pár órás út. Nálam öbb balszerencsés faktor belejátszott, hogy megszakadt az írás. Voltak ott olyan élethelyzetek, mikor a legkisebb problémám is nagyobb volt, mint hogy nekiüljek írni. 2012 telét, mikor kimentem Londonba, hajléktalanul húztam ki. Az volt az a tél, mikor Magyarországon is még márciusban is szakadt a hó. Nagyon durva volt Londonban is. De január első hetétől már volt hol laknom, viszont még mindig nem volt munkám és éheztem. A helyzetem februárra stabilizálódott, úgy ahogy, mikor találtam munkát és elkezdtem pénzt keresni.
magyarnarancs.hu: Nem estél pánikba soha?
HLH: Erre elég nehéz úgy válaszolni, hogy nem mondom el az egész történetet... Lényeg az, hogy azt tudtam, hogy erős, szívós vagyok, bírom a szélsőséges körülményeket, volt részem a katonaságnál is szélsőséges próbatételekben. Volt, hogy hóban fekve töltöttem el egy egész napot, kiképzésen. Tudtam, hogyha lefogyok, lebetegszem, akkor is túlélem. Amúgy sem jellemző rám a pánikba esés. Nagy újdonságot az sem jelentett, mikor sok emberrel kellett osztoznom a légköbméteren a londoni albérletekben. Az egész életemet így éltem le, kollégiumokban, kaszárnyákban... Azt, hogy van egy saját lakásom, egy garzonom, én ezt nem tudom milyen, nekem olyan soha nem volt.
magyarnarancs.hu: Hol tartottad a cuccaidat, mikor Londonban hajléktalan voltál? A telód, a mindened?
HLH: Nagy részét otthagytam abban a házban, ahonnét kiraktak, miután fizetésképtelen lettem. A landlord tilalma ellenére két egykori lakótársam bevállalta a cuccaim megőrzését, kockáztatva ezzel, hogy őket is kiteszik. De a legfontosabb dolgaim mindig nálam voltak, volt egy biciklim, és magamra vettem három-négy réteg nadrágot alul, felsőtestre meg vagy nyolc réteget. Ezt viseltem azalatt a másfél hónap alatt, míg hajléktalan voltam. A laptop – azt még itthon vettem, egy használtat, miután a másikat ellopták – mindig nálam volt. De egy táskalopás után odalett a telefonom, az útlevelem... Addigra olyan soványra lefogytam, mint egy csontváz. Mikor először bementem a fürdőszobába és ott alkalmam volt másfél hónap után egy tükörben megnézni a testem, az megrázó volt. A bordáimnak alá tudtam nyúlni, és tapogatni tudtam őket belülről, van az a csont a szív fölött, az teljesen kiállt.
magyarnarancs.hu: Mikor lett újra munkád?
HLH: Első körben az ember az ismerősöket kérdezi, és ha azok a körök kimerültek, elkezded nézni a gumtree.com weboldalt... De van az is, hogy csinálsz egy önéletrajzot, kinyomtatod, és elkezded egyesével beszórni mindenhova, egy napot rászánsz és 150 önéletrajzot beszórsz. Nekem már az első körrel szerencsém volt, ismerős szólt, hogy náluk van felvétel, egy török food service-be. Kéthetente volt fizetés, 450 font, 500 volt a bruttó, 450 a nettó, ilyen fizetéssel azért az ember igen gyorsan talpra tud állni. Két-három ilyen fizetés után már teljesen jól voltam, volt újra pénzem, el tudtam kezdeni szép lassan megadni a tartozásaimat, ja.
magyarnarancs.hu: Hogy jött vissza az írás?
HLH: Vezettem egy kis naplót is a hajléktalanságom idején, de az is odalett, mikor ellopták a táskám. Egyébként a leghasználhatóbb dokumentum ami megmaradt ebből az időszakból, az a veled folytatott e-mailezgetés volt, 2013-ban, egy akkoriban tervezett tervezett narancs-interjú miatt.
magyarnarancs.hu: Ami nem jött össze.
HLH: Amit leveleztünk, megvan. Ez is az életem része volt akkor, hogy, ha találtam 50 pennyt az utcán, vagy valahogyan szereztem, akkor be tudtam menni egy netcaféba és tudtam válaszolni a leveleidre. Bemegy egy csöves, büdös hajléktalan a netcafé-ba, odaadja az ötven pennyt... Nem tűnt fel, hogy volt, hogy csak egy hét múlva tudtam válaszolni?! Te voltál akkoriban az egyetlen, akivel a kapcsolatot tartottam.
magyarnarancs.hu: Ja, hát nekem meg nem. Azt hittem, ez a tempód, hogy annyit dolgozol, hogy nincs időd a net előtt üldögélni.
